Orbán: Közép-Európa fantasztikus lehetőségeket kínáló évtized előtt áll

2021. szeptember 29. 16:41
„Nincs sikeres német gazdaság sem Közép-Európa nélkül, Közép-Európa valóban az EU gazdaságának lokomotívja” – jelentette ki a kormányfő.

A kormányfő cseh kollégájával, Andrej Babissal találkozott, majd közös sajtótájékoztatójukon kiemelte: lassan megfordulnak a viszonyok, mert korábban azt gondolták, hogy Közép-Európa nem tud boldogulni Nyugat-Európa nélkül, ma a nyugat-európai gazdaságok nem tudnak működni Közép-Európa nélkül. Nincs sikeres német gazdaság sem Közép-Európa nélkül, Közép-Európa valóban az EU gazdaságának lokomotívja – jelentette ki.    

Orbán meg kívánja erősíteni a visegrádi együttműködés cseh-magyar szárnyát

Úgy vélte, ezért a térség politikai és gazdasági befolyása megnő, és emögött teljesítmény van. Azonban ezt csak akkor tudjuk érvényesíteni, ha a visegrádi együttműködés fennmarad – vélte. Orbán Viktor kifejtette: a munkanélküliség csökkentésében tekintetében Csehország előttünk van egy lépéssel. Az eladósodottság alacsony szintjében is szeretnénk utolérni Csehországot, továbbá irigyeljük a cseh ipar saját teljesítményét is – sorolta.    

Megjegyezte: azért jött, hogy megerősítse a visegrádi együttműködés (V4) cseh-magyar szárnyát, mert ha Csehország nem elkötelezett a V4 iránt, a V4 nem működik, a visegrádi csoportban szükség vannak Csehország erejére és politikai befolyására. Kitért rá: aligha ússzuk meg a migráció következő nagy hullámát, Afganisztánból milliószám áramlanak ki az emberek, és egy részük a Balkánon és Magyarországon keresztül akar majd jönni. Magyarország nemcsak a saját határait, hanem egész Európát – benne Csehországot – is védi, ezért kért 50 rendőrt Andrej Babistól, hogy megerősítsék a határvédelmet – magyarázta.    

Cseh-magyar gazdasági együttműködés

Orbán Viktor a cseh-magyar gazdasági együttműködésről közölte: megtisztelő, hogy magyar cégeket is fogadnak a cseh gazdaságban, és a cseh-magyar gazdasági együttműködés soha nem látott csúcsokra ért fel. Kifejtette: a kétoldalú kereskedelem volumene ebben az évben eddig 26 százalékkal bővült, és 330 cseh cég működik Magyarországon, sok ezer embernek adva munkát. Magyarország bővíteni akarja az együttműködést, amely jól megy a telekommunikációban, a mezőgazdaságban, az energiaszektorban, és szeretnénk kiterjeszteni a hadiiparra is – tette hozzá.    

Hangsúlyozta: Magyarország készen áll, hogy Andrej Babis kormányával szoros, baráti, józan és kölcsönös tiszteleten nyugvó együttműködést valósítson meg a jövőben. Kérdésre a kormányfő arról is beszélt, hogy a magyar-orosz gázszerződés olyan ügy, amelyhez Ukrajnának nincsen semmi köze, ez egy magyar szuverenitási kérdés. Közölte:

Magyarország szuverén ország, attól veszünk energiát, gázt, akitől akarunk.

„Kizárólag mi döntjük el, hogy ezt az energiát milyen útvonalon szállítjuk Magyarországra” – mutatott rá. Elmondta: amikor választunk a lehetséges útvonalak közül, egyetlen szempont van, az, hogy melyik garantálja a legnagyobb biztonságot. „Ahol a legbiztonságosabban tudunk szállítani, ott szállítunk, és ebbe senki sem szólhat bele” – tette hozzá.    

Orbán Viktor kiemelte:

azt kívánjuk az ukránoknak, hogy küzdjenek meg a saját problémáikkal, de bennünket ebből hagyjanak ki.    

Arra is kitért, hogy „mi közép-európaiak sikerre vagyunk ítélve”, és „ha hagynak bennünket, akkor mi boldogulunk”. Nem kérünk semmilyen extra segítséget, csak fair elbánást – mondta. Úgy látja, nem fair, hogy a járvány megrázkódtatásának leküzdéséhez az EU-ban elhatározták, hogy minden tagállamnak adnak pénzügyi segítséget hitel formájában, de van nyolc ország, amely még nem kapta ezt meg. Ez nem a pénzről szól, hanem arról, hogy nem egyenlők a versenyfeltételek – mutatott rá.    

Elmondta: az Európai Bizottság különbséget tesz országok között, és aki később kap segítséget, versenyhátrányba kerül. Ha az EU biztosítja az egyenlő elbánást, nem él vissza a hatalmával, hanem korrektül viselkedik, akkor Közép-Európában a sikertörténet folytatódni fog – fogalmazott.    

Csata Brüsszellel: migránsok, LMBTQ, zöldpolitika

Közölte: „nekünk három nagy csatánk van Brüsszellel”. Az egyik a migrációról szól, „ők migránsokat akarnak, mi meg nem”. A második az LMBTQ-kérdésről szól, „mi nem akarunk a gyereknevelésbe beleszólást engedni a szülőkön kívül semmilyen aktivistáknak, ők ehhez ragaszkodnak, be akarják küldeni az LMBT-aktivistákat” a mi iskoláinkba. A harmadik, hogy olyan zöldpolitikát csinálnak, hogy a magyar és közép-európai embereknek „a gatyája is rá fog menni” a magas energiaárakra – sorolta.    

Kiemelte:

ezt a három csatát meg kell nyernünk, ez a feltétele, hogy folytatódhasson a közép-európai sikertörténet.    

Ugyancsak kérdésre közölte: 26 évet élt kommunista rendszerben, amikor az emberek nem mondhatták el a véleményüket. „Most meg elmondhatják, és mi ezért harcoltunk”. Ez néha kényelmetlen, néha mondanak olyat, amivel nem ért egyet, de a lényeg, hogy elmondhatják a véleményüket – mondta. Hozzátette: aki nem tudja elviselni, hogy másnak más véleménye van, ne menjen miniszterelnöknek, hanem válasszon másik szakmát.    

Azt is mondta: a nyugatiak nem tudják vagy nem akarják megvédeni a határaikat, beengedik ellenőrizetlenül a migránsokat, majd azt mondják, nem igazságos, hogy mindenki náluk van, szét kell osztani őket. De ez nem így van, mindenkinek meg kell védenie a határát, és ha nem tudja, kérjen segítséget.    

Úgy vélte, aki nem tudja megvédeni a határát, vagy nem kér segítséget és beengedi a migránsokat, viselje a következményt.

Kötelező kvóta nem lehet és jó, hogy Csehország ebben egyetért Magyarországgal

– mondta.

(MTI)

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Összesen 51 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A számok nyelve, az a jövőbelátóknak is nehéz.
Viszont, nem lesz itt semmiféle fantasztikum, ha Orbán Viktor - és a kormánytagok, a Fidesz-frakció - nem változtat radikálisan a parlamenti munkáján. Elbukik Magyarország - ezúttal végleg -
HA A KORMÁNY, A FIDESZ NEM HAJT VÉGRE STRATÉGIAI ÉS TAKTIKAI 180 FOKOS FORDULATOT A KOMMUNIKÁCIÓJÁBAN.
Az aljas-uszító, erkölcs nélküli magyargyűlölő ellenzék felé mutatott lagymatag, félénk, bűnösséget elfogadó mentalitású magatartás, amit Orbánék folytatnak:
a sírba viszi Magyarországot.

Ha nem változik a kormány stratégiája, akkor a 22-es választás elveszett, már most.
Ami a parlamentben történik „elszámoltatás” gyalázkodó jelszó alatt, az földre teríti a nemzeti oldalt.
Az igazság már sokszor veszített a hazugsággal szemben. Csak annyi kell hozzá, hogy ne védje meg magát. És most pontosan ez történik, nyuszi –amatőr magatartásmóddal.
Ne az úriemberi etikett szerint viselkedjünk a parlamenti hiénákkal szemben. Ez szánalmas, gyengeséget, beismerést, gyávaságot jelent az állampolgárok szemében. Ha nincs világos és kemény válasz, az annyit tesz: Orbán beismerte, beismeri, hallgat, mivel nincs releváns, meggyőző, hatásos válasza arra: hogy LOP. Akkor tudják úgy Budapest, a nagyvárosok szavazói, többségükben, hogy itt minden el van lopva, "Orbán és bandája" által, amikor Magyarország történelmének legsikeresebb 10 évén van túl!!! Amikor a gyalázkodásra hallgatás, behúzott nyakkal úriemberes finomkodás a válasz, akkor látja úgy az átlag magyar, hogy "Silány vagy öcsém, ha nem vagy képes megvédeni az igazadat" ..., ilyen nekünk nem kell.
---STRATÉGIA 180 FOKOS FORDULATÁRA VAN SZÜKSÉG, NEM HOLNAP, MÁR TEGNAP.
Minden parlamenti vitát a kormány részéről támadással kell dominálni. Már csak azon oknál fogva, hogy VAN MIRE TÁMADNI, ERGO a támadás hiteles tényeken alapul.
"Az önök tudatos, kitervelt aljassága nyomán sokan úgy tudják, hogy...
ezzel szemben a valóság az, hogy..."
Ennek a formulának, vagy ettől keményebb válaszbak kell
MINDEN GYALÁZKODÁSRA hangos szóval betölteni a Parlament légterét!
"Tehát, ami az önök aljassága nyomán lopás, az: a valóságban magyarság gyarapodása." - ez meg a válaszok zárása.

Tarlós és Karácsony között mennyi a különbség Tarlós javára?
Nem is említhető egy napon a két ember.
Ki győzött?
Karácsony.

A konkrét, egzakt - SZÁMOK - válasz éppen, hogy nem acsargás.
Az acsargás az, amikor nyöszörgünk, elfutunk, "Pénzzel nem foglalkozom".
Ami a választók legalább ötven százaléka szerint annyit jelent:
Nagyon is foglalkozol, csak nem mered bevallani...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés