A DK is kiszáll Tóth Csaba mögül

2021. szeptember 25. 17:21
„Karácsony Gergely nem válaszolt a DK-nak Tóth Csaba ügyében. Hallgatás beleegyezés, Tóth Csaba támogatását a DK megszünteti” – írja az MTI-hez eljuttatott közleményében a Demokratikus Koalíció.

„A DK ma reggeli közleményében arra kérte Karácsony Gergelyt, hogy hivatalosan is jelezze felénk, hogy korábbi személyes jelöltjét, Tóth Csabát már nem támogatja az előválasztáson, és a Párbeszéd már nem jelölőszervezete Tóth Csabának. Emlékeztetünk, hogy a DK korábban is igennel szavazott a Tóth Csaba elleni etikai vizsgálat megindítására, az pont Karácsony Gergely pártjának ellenszavazata miatt nem indulhatott el” – áll a DK által az MTI-hez eljuttatott közleményben,

A párt közleményében megírta, hogy „ha ez a jelölés megszűnik, akkor az a részünkről automatikusan maga után vonja Tóth Csaba külső támogatásának megszüntetését is. Várjuk tehát Karácsony Gergely tájékoztatását”. 

Karácsony Gergelytől a párt hivatalos választ nem kapott, ezért hallgatását beleegyezésnek tekintve a DK támogatását a mai napon megvonta Tóth Csabától, aki ezután már nem hivatkozhat a DK-ra, mint támogató szervezetre 

– áll a közleményben, melyet a párt sajtóirodája jegyzett. A Demokratikus Koalció egy másik, korábbi közleményében azért kért hivatalos tájékoztatást Karácsony Gergelytől, mert a DK tavasszal írásbeli szerződést kötött az MSZP-vel egy sor szocialista-párbeszédes politikus előválasztási támogatásáról. „Például Hiller István, vagy Szabó Tímea mellett Tóth Csaba zuglói jelölt támogatása is a szerződés része volt az MSZP-Párbeszéd kérésének megfelelően”. 

Korábban a Jobbik azért vonta meg támogatását, mert „azzal, hogy Karácsony Gergely felülbírálta saját delegáltja döntését, világossá vált, hogy Tóth Csaba nem felel meg az előválasztás szellemiségének”, – írták közleményükben. Tóth Csaba nem lép vissza az előválasztásról. 

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Összesen 9 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés