István? Király!

2021. augusztus 18. 14:04

Névai Gábor
Szörényi és Bródy legendás rockoperája aktuális marad, amíg létezik az ország.

Ne tagadjuk, igazi rajongó nép vagyunk.

Ha hiszünk valamelyest a nemzetkarakterológiában, és bizony hiszünk, akkor el kell ismernünk, hogy lelkesedő, nekibuzduló nemzetbe születtünk, ám a lendület gyakran csak szavakban nyilvánul meg, és sűrűn követi kivárás vagy letargia. Klasszikus a Kossuth-nóta „Ha még egyszer azt üzeni” kitétele, és mint tudjuk, aztán nem üzente másodszor, mert akkor már Vidin felé járt. A lelkesedés okait ehhez képest banális ügyekben is nehéz felmérni. Rejtélyes például, hogy mitől lett annyira népszerű Bud Spencer és Terence Hill Magyarországon, hogy közel fél évszázad múltán is imádják őket az emberek. Betaláltak a néplélek közepébe, nyilván ez a kulcs. És amit nagyon szeretünk, azt állandóan akarjuk. Így volt és van ez a magyar rockoperák non plus ultrájával, az István, a királlyal is. Akadtak évek, amikor tényleg ez ömlött mindenhonnan: igencsak soknak tűnt, ilyen feldolgozás, olyan remake, mintha valami végtelenített produkció lenne, amelynek tényleg soha nem lesz vége, holott talán semmi nem olyan jó, hogy örökre hallgassuk.

Csakhogy.

Nemrég véletlenül akadtam bele egy videómegosztón az eredeti előadásba, és azon vettem észre magamat, hogy nem bírom abbahagyni, sőt egyes részeket többször is meghallgatok. A végén már ugyanazzal a lelkesedéssel hallgattam a szöveget, ahogyan húsz éve, fiatalon, és ez nyilván elgondolkodtatott. Botfülű kibicként természetesen nem én fogom eldönteni egy zeneműről, hogy örökké maradandó-e, de azért nemsokára mégiscsak eltelik negyven év a megszületése óta, és néhány következtetést igenis levonhatunk. Az István, a király a magyar kultúra két jelentős, ellentétes világnézetű ikonjának szerzeménye, akiknek a munkássága ezen kívül is számottevő. Ráadásul első osztályú művészekkel vitték színpadra Magyarország két útjának és két lehetséges vezérének részletgazdag ábrázolását – ettől már önmagában is aktuális marad, amíg létezik az ország. A szöveg és a cselekmény majdnem az összes nemzeti sorskérdést érinti úgy, hogy sem köldöknézésbe, sem depresszióba nem fullad, amelyre pedig szintén erős a kollektív hajlamunk. Izgalmas történetté formál egy megoldhatatlannak tűnő dilemmát és királydrámát, és színes korrajz is egyben.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés