Hosszú Katinka visszalépett a 200 pillangótól az olimpián

2021. július 27. 12:05
A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka már Rióban sem tudta vállalni ezt a távot a torlódás miatt.

Hosszú Katinka Kapás Boglárka mellett a második induló volt a 200 pillangó számban, mert egy nemzet két résztvevőt nevezhetett. A versenyen azonban a 200 pillangó elődöntője és a 200 vegyes döntője között olyan kevés idő van, hogy bár neve még egy órával a rajt előtt is szerepelt a rajtlistán, mégis úgy döntött visszalép a verenyzéstől.

A magyar csapat kapitánya a Telexnek erősítette meg a hírt miszerint Hosszú Katinka mégsem lesz ott a rajtnál.

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka már Rióban sem tudta vállalni ezt a távot a torlódás miatt és most is Jakabos Zsuzsától vette el a lehetőséget, akinek szintén megvolt az olimpiai szintideje, csak mivel gyengébb volt Hosszú Katinkáénál, így hátrább került a rangsorban, így csak a 4x200-as gyorsváltóban úszik. A 200 vegyes döntőjét magyar idő szerint szerdán 4.45-től rendezik, Hosszú Katinka az egyes pályán úszik majd. Hosszú Katinka 400 vegyesen korábban az ötödik helyen végzett.

Összesen 51 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Valaki meg tudja magyarázni ennek az értelmét? Pontosan tudható volt, hogy nem fog indulni 200 pillán.

Egy ilyet egyszer lehet eljátszani. Az meg már megvót...

Viszont ezt már másodszorra játssza el, és borítékolhatni lehetett, hogy nem fog elindulni.

A szakvezetés csődöt mondott. Pedig ők nem is izzadtak. Csak lejmoltak.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés