Kásler: Az egészségügy bírni fogja a rá nehezedő történelmi nyomást

2020. november 28. 17:41
„Közös erővel, győzni fogunk” – szögezte le Kásler Miklós.

A magyar egészségügy bírni fogja a rá nehezedő történelmi nyomást, a politikai hangulatkeltések ellenére most a szakembereink elhivatottsága és teljesítménye a záloga a sikeres járványkezelésnek – írta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere szombaton a Facebook-oldalán.

Több ország, számos gyártója jelentett be kecsegtető eredményeket

A tárcavezető úgy fogalmazott: ebben az évben már másodjára kényszerülünk visszahúzódni szűkebb pátriánkba az egészségünk védelmében. Tesszük ezt annak reményében, hogy kellően lelassíthatjuk a koronavírus terjedését a megfelelő vakcina elérhetővé válásáig. A hangsúly pedig a garantáltan biztonságos és hatékony oltóanyagon van – mutatott rá. Mint írta, több ország, számos gyártója jelentett be kecsegtető eredményeket, de fontos leszögezni a tényeket: az új típusú koronavírus felbukkanása óta már többszörösen felül kellett vizsgálni a típusos tünetek, az alkalmazandó terápiák és medicinák listáját.

Kásler Miklós azt írta, hosszú hónapok óta dolgozik együtt az érintett területek legkiválóbb képviselőivel, akikkel a rendelkezésre álló szakirodalom és tapasztalatok legszélesebb skáláját elemezve készítenek elő valamennyi döntést. Kiemelte, a jelenlegi rendkívüli helyzetben pedig a kormányzati feladatmegosztás azzal segíti a munkát, hogy a járványügyi és egészségszakmai döntések támogatását és szigorú operatív végrehajtását az Operatív Törzs és az egyenruhás testületeink vezetőjeként, a belügyminiszterhez delegálja.

„Higgadtságra és mértéktartásra intek valamennyi véleményformálót”

Ez a struktúra és munkamegosztás pedig a járvány első hullámában már látható és érezhető eredményességgel bizonyított – jelezte a miniszter. „Mindannyiunk közös érdekében higgadtságra és mértéktartásra intek valamennyi véleményformálót, ugyanakkor szeretném leszögezni, hogy bár pontosan nem tudhatjuk mi vár még ránk, de az biztos, hogy a végén, közös erővel, győzni fogunk” – zárta bejegyzését Kásler Miklós.

(MTI)

Összesen 5 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés