Trump: Ha az elektorok Bident választják, átadom a Fehér Házat

2020. november 27. 8:18
A leköszönő amerikai elnök szerint ugyanakkor tömeges csalások történtek.

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön videokonferencián köszöntötte az amerikai katonákat hálaadás napja alkalmából. Az esemény után újságírók is kérdezhettek az elnöktől, aki egyikük kérdésére válaszolva szögezte le, hogy ha az elektorok Biden mellett döntenek, akkor természetesen elhagyja a Fehér Házat. „Ön is tudja, hogy így fogok tenni” – mondta az újságírónak. Trump kifejtette: mivel több tagállamban egy sor kereset nyomán per zajlik, „még sok minden fog történni január 20-áig”, azaz az elnöki beiktatás napjáig. Arra a kérdésre, hogy 2024-ben indul-e az elnökválasztáson, Trump azt válaszolta, egyelőre nem kíván erről beszélni.

Az elnök elmondta: szombaton Georgiába indul kampányolni, ahol január 5-én két szenátusi pótválasztást tartanak, mert a két republikánus és a két demokrata párti jelölt között túl kicsi volt a különbség a november 3-i választásokon. Kifejtette: „az emberek nagyon csalódottak voltak, hogy meglopták őket” Georgiában azáltal, hogy a voksok újraszámlálása előtt kihirdették a végeredményt Joe Biden javára.

Pennsylvaniában egy szövetségi bíró a héten leállíttatta a választási végeredmény hitelesítését, mert helyt adott a Trump-kampány ügyvédjei perkeresetének, amelyet Pennsylvania állam, a demokrata párti kormányzó, Tom Wolf, valamint a helyi törvényhozás ellen nyújtottak be. A jogászok érvelése szerint megsértették a helyi alkotmányt azzal, hogy engedélyezték a levélszavazást. A szövetségi bíró egy nappal a végeredmény hitelesítése és a kihirdetése után állíttatta le a hitelesítési folyamatot. Georgiában egy jobboldali szervezet nevében nyújtott be perkeresetet Sidney Powell ügyvéd, aki választási csalásokra hivatkozva az eredmény érvénytelenítését kérte.

(MTI)

Címlapkép: MTI/EPA/Pool/Kevin Dietsch

 

Összesen 121 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Akkora méretű és szerteágazó, több síkon futó a csalásáradat, ha a világ összes bírósága tárgyalni kezdené, sem érne a végére az elektori döntésekig.
Ezt - nyílt polgárháborút - Trump sem vállalhatja fel, ezért bedobja a törölközőt
Más kérdés: a demokraták ezt pontosan így, ebben a formában tervezték meg, előre, hogy EGYSZERŰEN NE LEHESSEN A VÉGÉRE JÁRNI A CSALÁSSAL SZERZETT GYŐZELMÜK ÉRVÉNYTELENÍTÉSÉNEK.
Intő jel, magyar Kormány és Fidesz-KDNP, az USA-számítógépeket külföldről állították át - rutin-ellenőrzések során kimutathatatlanul! -adatok manipulálására, adatok elrejtésére, vagy elővarázsolására...

Hát nézd, a levélszavazás úgy, ahogy az USA-ban (és amúgy Magyarországon) megoldották, nyilvánvaló lehetőséget teremt arra, hogy random emberek ellenőrizzék, kire voksolsz. Nem véletlenül ragaszkodnak normál választási rendszerek "a szavazófülke magányához". Különösen kiszolgáltatottak az idősek, de a szegények is, ha valakinek megéri, hogy szavazatokat vásárolján.

Mármost, Magyarországon a kettős állampolgárok levélszavazata olyan 1-2 %-nyi visszaélési lehetőséget teremt, vonyítanak is miatta az ellenzékiek (gondolom te is). Az USA-ban viszont olyan 37% volt a levélszavazatok aránya. Ennyi erővel a nyílt szavazást is bevezethetnék. De amúgy tényleg, így már az is fölvetődik, hogy "nagypapa, miért akarsz elmenni szavazni? Csak nem a Trumpra szavaznál?" - szóval hogy a szavazási forma megválasztása már önmagában a választási magatartásra utal, ezért a levélszavazatok ilyen tömege már a normál választófülkék titkosságát is sérti.

Ha ez így a libsiknek OK, mert a választók a megfelelő jelöltet "választották", akkor nincs mit tenni. Üdv a szép új világban. Majd lesz egyszer egy így megválasztott hatalmas, aki a te tyúkszemedre lép rá.

Lehet, hogy ez a Covid-finis megrendendezett volt netalantan?
Trump negy evet végiguvoltoztek, ha most nem tudnak Bident megvalasztatni, polgarhaboru torne ki. De legalabb masokat beken hagynanak!

Ugyanígy vagyok én is.
Voltam számláló választáskor.
Legkésőbb 22 órára a számlálókör 100%-ban le van számolva, kész az adatsor.
24 órára minden választókerület hagyományos adminisztrációval - 100%-ban leellenőrizhetően! - rendelkezésre áll.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés