Hullámvasúton felfelé

2020. november 26.
Bár a válság előtti szinttől még elmarad, a harmadik negyedévben történelmi növekedést könyvelhetett el a magyar gazdaság. V helyett W alakú lehet a kilábalás pályája, de a második megingás várhatóan mérsékeltebb lesz, jövőre pedig újabb növekedési rekordokra számíthatunk.

Oláh Dániel írása a Mandiner hetilapban.

Jelentős, 11,3 százalékos növekedést ért el a magyar gazdaság a harmadik negyedévben az előző negyedévhez hasonlítva. A szám egyrészt rekord, másrészt volt honnan nőni, hiszen a tavaszi lezárások számottevő mértékben akadályozták a gazdaság működését. Ehhez a hibernált állapothoz képest jelentett rendkívüli növekedést az, hogy lehetőség nyílt visszatérni a gazdaság korábbi, megszokott kerékvágásába. Ezzel együtt is pozitív hír, hogy a jelentős visszaesés után a gazdaság figyelemre méltó talpra állásra volt képes. Ezt igazolja az is, hogy az elemzőket meglepte a harmadik negyedéves magyar gazdasági növekedés – különösen, ha nem az előző negyedévhez, hanem a múlt év azonos időszakához (2019 harmadik negyedévéhez) viszonyítunk. Így 4,6 százalékos gazdasági visszaesésről lehet beszélni, ami jobbnak számít, mint az elemzők által várt, 5,2 százalékos csökkenés.

Visszanyert lendület

Az amerikai gyakorlatban régóta közölt évesített index alapján számolva 53,5 százalékos lenne a magyar növekedés a harmadik negyedév alapján – az Egyesült Államokban csupán 33 százalék volt –, az előző negyedév alapján számított, 46,8 százalékos visszaesés után. Az évesített index azt mutatja meg, hogy mekkora lenne az éves gazdasági növekedés, ha az adott háromhavi növekedés négy negyedéven át tartana ki. A novemberben bevezetett új korlátozások persze már a negyedik negyedéves adatokban látszódnak majd meg. A korlátozásokkal mindamellett a kormányzat inkább javítja a gazdasági teljesítményt, hiszen megelőzheti a járvány elszabadulásának súlyos gazdasági következményeit.

A nemzetgazdaság teljesítménye az előző év azonos időszakához viszonyítva az első három negyedévben összességében – az év eddigi részében – 5,6 százalékkal csökkent a nyers adatok szerint. A tavalyi, 4,6 százalékos éves alapú gazdasági növekedés után ez évre 6 százalék körüli visszaesésre lehet számítani. Ha nincsen második hullám, és nincsenek lezárások, akkor egyébként a magyar gazdaság nullaszázalékos idei növekedést érhetett volna el – vélekedett Pleschinger Gyula, a Monetáris Tanács tagja egy V4-es konferencián.

Címlapfotó: MTI / Balogh Zoltán 

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés