Képmutatás

2020. október 20. 8:32

Rónay Tamás
Népszava
A hatalmas állami támogatásokkal lekötelezetté teszi a kormány a katolikus egyházat, ahol el is hallgattatják azokat, akik kimondják az igazságot.

„A templomba járók az utóbbi három vasárnap is arról hallhatták az evangéliumot, hogy Krisztus rendreutasítja a farizeusokat, akik szó szerint akarják megtartani az írást, s az többet jelent számukra a felebaráti szeretetnél is. Az a tény, hogy a liturgiában ilyen kiemelt szerepet kaptak ezek a szentírási részek jelzi, hogy a katolikus egyház is fontosnak tartja kiemelni: az, aki képmutató módon hirdeti az igét, vagy álszentül hangoztatja, mennyire vallásos, nem az Újszövetség tanítását követi.

A napokban magyarul is megjelent a francia újságíró, Frédéric Martel könyve, aki azért kutatott négy éven át meleg papok után a Vatikánban, hogy leleplezze, a Kúriában túlsúlyban vannak a képmutatóak, akik számára a hit csak eszköz, de erkölcsileg nem méltóak az általuk betöltött pozícióra.

Sajnos itthon is lehangoló a helyzet. A hatalmas állami támogatásokkal lekötelezetté teszi a kormány a katolikus egyházat, ahol el is hallgattatják azokat, akik kimondják az igazságot. Több főpapunk ráadásul – tisztelet a kivételnek - nem Ferenc pápát követi, nem akar nyitott egyházat. Elszomorító volt olvasni a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökével, Veres Andrással készített interjút a Magyar Hírlapban. Keményen nekiment a lombikprogramnak, nem törődve azzal, hogy számos házaspárnak ez az utolsó esélye a gyermekáldásra, s hogy igazi családot alapíthassanak, krisztusi szeretetközösséget hozzanak létre.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 45 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Adjátok vissza az elvtársaitok által elrabolt egyházi vagyont és az egyház fogja támogatni az adófizetőket, nem fordítva.

Rónay önényesen összeállított egy képet a katolikus egyházról, hogy az általa előzeteten kigondolt tézisét igazolja. Rónay egyház-képe egyoldalú, igazságtalan, inszinuáló. A katolikus egyház nem az, aminek Rónay láttatni akarja. Egy hitetetlen-profán gondolatmenettel soha nem lehet a katolikus egyházról adekvát módon írni-beszélni.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés