Szoboszlai a jövő világklasszisa lehet a holland szaklap szerint

2020. október 14. 8:35
Kivételesen lát a pályán, De Bruyne-hez hasonlítják.

A közeljövő világklasszis labdarúgóit bemutató sorozatának legfrissebb epizódjában Szoboszlai Dominikről, a Red Bull Salzburg magyar válogatott középpályásáról ír a holland futballportál, a Voetbalzone – írta meg a Nemzeti Sport. „Lionel Messi, Cristiano Ronaldo, Robert Lewandowski, Neymar és Mohamed Szalah évek óta uralják a sportlapok címoldalait, de elkerülhetetlen, hogy elérkezzen az idő, amikor át kell adniuk trónjukat a következő generáció legjobbjainak” – olvasható a cikk felvezetésében.

A cikk emlékeztet: az osztrák bajnokcsapat a közelmúltban olyan tehetségekkel látta el az európai topfutballt, mint Erling Haaland, Naby Keita, Minamino Takumi és Sadio Mané. Márpedig ha egy ilyen csapat vezetőedzője azt nyilatkozza Szoboszlairól, hogy „ugyanolyan tehetséges, mint Erling Haaland”, akkor azt érdemes fejben tartani. A holland portál egyetért Jesse Marschsal abban is, hogy Szoboszlai „Kevin De Bruyne-féle játékmester”. Megjegyzik, hogy salzburgi időszakában Haaland nagyon sok Szoboszlai-passzt váltott gólra. „Úgy átlátja a játékot, mint senki más, a mélységi indításai egészen kiválóak” – olvasható a cikkben, amely a FootballCritic adataira hivatkozva elsősorban abban látja a magyar játékos értékét, hogy a legjobb 21 éven aluli labdarúgók nemzetközi mezőnyében – ahol az ilyesmi nem magától értetődő – teljesítménye a leginkább kiegyensúlyozottak közé tartozik.

Korosztályában a negyedik, egy szinten van a legnagyobb ászokkal

Korosztálya pillanatnyi FootballCritic-formarangsorában Erling Haaland, Jadon Sancho és Alphonso Davies után ő a negyedik, ami pedig a tágabb merítést illeti, a játék minden elemét összesítő közelmúltbeli (az elmúlt néhány hónapot jellemző) mutatói nagyjából egy szinten vannak olyan befutott ászokéival, mint Ángel Di María, Jack Grealish és Lorenzo Insigne. A holland portál – a korábban általunk is megírt nemzetközi sajtóinformációkra hivatkozva – felsorolja azokat a nagy klubokat, amelyeknél állítólag már szóba került Szoboszlai szerződtetése (Arsenal, Chelsea, Paris Saint-Germain, Lazio, Napoli, Internazionale), ugyanakkor a legesélyesebb kérőnek az RB Leipziget véli. Egyrészt mert a német klub szorosan együttműködik a Salzburggal, másrészt mert a karrierjét rendkívül tudatosan építő magyar játékos futballja remekül érvényesülne a német Bundesligában.

Megemlítik, hogy Szoboszlait az elmúlt évadban az osztrák bajnokság legjobbjának választották, ami egyáltalán nem meglepő: kiveszi a részét a védekezésből, játékmesteri munkájával, egy-egy indításával és passzával mérkőzéseket képes eldönteni – nem is beszélve arról, hogy neve gyakorta szerepel a gólszerzők között is. Persze van még miben javulnia – a fejjátéka mellett említik, hogy meg kell tanulnia minden esetben a leghasznosabb megoldást előnyben részesíteni a leglátványosabbal szemben. Hozzáteszik: tehetsége révén Szoboszlai már 19 évesen gazdag meccstapasztalattal rendelkezik, ugyanakkor igaz az is, hogy az osztrák bajnokságban kisebb ellenállásba ütközik, mint a már a topligákban edződő kortársai. Ezért is várják nagy érdeklődéssel, mire lesz képes a Bajnokok Ligájában, ahol a Bayern München, az Atlético Madrid és a Lokomotiv Moszkva vár majd a csapatára – írta meg a Nemzeti Sport.

Kép forrása: Szoboszlai Dominik, valamint a walesi Aaron Ramsey és Joe Allen a Wales - Magyarország labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen a cardiffi városi stadionban 2019. november 19-én. MTI/Kovács Tamás

Összesen 9 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Drukkolok neki, okosan csinálja!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés