Hollik: Bíró László mögött az a Gyurcsány Ferenc áll, aki korábban bezáratta a szerencsi cukorgyárat

2020. szeptember 23. 13:29
Azt a vállalkozást, ami a körzetben több ezer embernek biztosított munkát és megélhetést.

Bíró László, a baloldal szerencsi jelöltje nem munkahelyeket teremtene, hanem tönkretenné azokat – mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. A kormánypárti politikus sajtóhírek alapján arról is beszélt, hogy megtalálták Bíró László strómanjait. Hollik István kijelentette: az egész baloldal kezdettől fogva sumákol a szerencsi időközi választáson induló jelöltjük viselt dolgaival kapcsolatban, és semmilyen érdemi választ nem kapnak. Egyre több olyan ügy lát azonban napvilágot, ami miatt érdemes lenne a baloldalnak válaszokat adnia – folytatta. Példaként említett antiszemita és cigányellenes megnyilvánulásokat, homályos, egyre botrányosabb cégügyeket, a munkavállalók bérének visszatartását, illetve fegyverrel való fenyegetésüket.

Strómanok, megfélemlített alkalmazottak

Kedden pedig újabb súlyos dolgok láttak napvilágot, sajtóhírek szerint megtalálták Bíró László strómanjait, akiknek segítségével bedöntötte a Hegyalja Mix Szociális Szövetkezetet, amelyik nem fizette ki az alkalmazottait, és amelynek évekig a politikus volt a vezetője – mondta Hollik István. Felhívta a figyelmet arra, a baloldal jelöltje annak ellenére nem fizette ki a dolgozókat, hogy több mint 50 millió forintos állami támogatást kapott a szövetkezet, pont a munkahelyek megvédése érdekében. Senki nem bízhat a baloldal jelöltjében, még egy céget sem tudott elvezetni, és a munkavállalókat nem fizette ki – összegzett a kommunikációs igazgató, aki szerint Bíró László inkább eltüntette az ötvenmillió forintos támogatással kitömött céget, hogy ne kelljen fizetni a dolgozóknak. Ez is alátámasztja szerinte a megfélemlített és kisemmizett varrodai dolgozók korábbi beszámolóját, miszerint Bíró László fegyverrel is megfenyegette őket.

Kecskére a káposztát?

Azzal összefüggésben, hogy Bíró László azt mondta, a céget egy szakértői csapatnak adta tovább, a kormánypárti politikus elmondta: ezalatt egy elhunyt alkoholistát, és két olyan embert kell érteni, akik egy romos házba voltak bejelentve. Utóbbit alátámasztandó egy képet is felmutatott a lakhatásra alkalmatlan ingatlanról. Értékelése szerint ezek az emberek strómanok, akiknek az lett volna a feladata, hogy „elvigyék a balhét” Bíró László helyett. A kommunikációs igazgató összegzése szerint a szerencsi munkahelyeket Bíró Lászlóra bízni olyan, mintha a kecskére bíznák a káposztát. A baloldal jelöltje nem munkahelyeket teremtene, hanem tönkretenné azokat, ahogy ezt tette az általa vezetett szociális szövetkezetnél – értékelt.  

(MTI)

Összesen 76 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"Kecskére a káposztát?"
Izsákon hasonszőrű Fineszest választottak újra.

Ugye a jövőben egyetlen balliberális párt, politikus sem fogja azt mondani, hogy Magyarországon van antiszemitizmus, hogy a magyarok antiszemiták.

Heller irigykedve forog a sírjában, Ő csak magányos filozófusként nyomta rá a kóser pecsétet a nácikra, most meg az egész balliberális zsidó értelmiség, párt teszi ezt.

Holokauszt áldozat családból származó balliberális együtt ünnepel a nácikkal.......Ha ezt Hitler, Szálasi megérhette volna.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés