A húszéves háború?

2020. augusztus 15. 17:16
Ha az USA katonailag elhagyna egy területet bármelyik országban, a háborús lobbi azonnal felkiált: Jönnek az oroszok! Már itt is vannak az oroszok!

„Azok a tizennyolc éves amerikai katonák, akik most indulnak Afganisztánba harcolni, még meg sem születtek, amikor a háborút kirobbantották.

2012-ben Donald Trump döntött: »Itt az ideje, hogy elhagyjuk Afganisztánt.« Nem lehetünk abban biztosak, hogy sikeresebben célba ér, mint elődje, Barack Obama. Mert minden olyan kísérlet, amelyik azt célozza, hogy az USA katonailag elhagyjon egy területet bármelyik országban – Szíria, Líbia, Korea, Németország – harcos csatakiáltásokat vált ki Washingtonban. A háborús lobbi azonnal felkiált: Jönnek az oroszok! Már itt is vannak az oroszok! Hiába tízszerese az USA katonai költségvetése (738 milliárd dollár 2020-ban) az orosz kiadásoknak, nem ez számít, mert amikor megrángatják a »Moszkva-kolompot«, az elég ahhoz, hogy republikánusok és demokraták félelmükben együtt üvöltsenek. És számíthatnak a New York Times szerkesztői támogatására is.

Június 27-én az amerikai napilap tehát szépen átvette a Central Intelligence Agency (CIA) kiszivárogtatását, mely szerint Oroszország jutalmat fizet az afgán lázadóknak azért, hogy amerikai katonákat öljenek meg. Mindannyian emlékszünk, hogy az iraki háború előtti hónapokban, a New York Times ugyancsak meghatározó szerepet játszott a Szaddám Huszein »​​​​​​​tömegpusztító fegyvereiről« szóló hamis hírek terjesztésében. A nagy példányszámú liberális napilap oroszellenes pszichózisa egyébként mindenki számára egyértelművé válik, ha keresőmotorjával rákeres az »​​​​​​​Oroszország« vagy »​​​​​​​Putyin« szavakra.

Az »​​​​​​​afgán szenzáció« – amelyet egyébként maga a New York Times is kétesként kezelt már egy héttel azután, hogy telekürtölte vele a világot – más kérdéseket is felvet. Kinek fontosak ezek az „információk” épp akkor, amikor az amerikai csapatok kivonása nagyjából lerendezettnek látszott? Az USA-nak van-e oka felháborodni, ha egyik elismert ellenfelük segít az afgán lázadóknak, amikor egyik szövetségesük, Pakisztán, már hosszú ideje ugyanezt teszi? Ők maguk pedig 1980 és 1988 között a Moszkva-ellenes mudzsáhidoknak szállítottak olyan modern, szofisztikált fegyvereket, amelyekkel azok több ezer szovjet katonát öltek meg?”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 9 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés