Érthetetlen, ami az új CAF-villamosok forgalomba állítása körül történik

2020. július 16. 13:38

Vitézy Dávid
Facebook
Ha a villamosokat nem tudják forgalomba állítani időben, az uniós támogatás is elveszhet.

„Hosszas tendereztetés után még 2014-ben szerződtünk a világ egyik vezető járműgyártójával és rendeltünk első körben 47 darab villamost a BKK számára, melyek azóta is járnak az 1-es, a 3-as és a Budai Fonódó (17, 19, 41) vonalain. Az utasok elégedettek, az alacsonypadlós és klimatizált villamosok jelentősen javítják a közösségi közlekedés versenyképességét.

A szerződést előrelátóan jelentős opcióval kötöttük meg, így a Fővárosnak és a BKK-nak további 77 db villamos megrendelésére maradt még lehetősége – még a 2014-es árakon, ami nem kis szó, hisz a klímaváltozás miatt jelentősen élénkült a kereslet Európában a kötöttpályás járművek iránt, ilyen áron egy új tenderen nem kapna ajánlatot a BKK.

Két éve a BKK 26 darab új villamost rendelt meg ebből az opcióból, az újabb villamosok beszerzését – a Kormány és a Főváros megállapodása szerint – 99%-ban az állami költségvetés és az EU finanszírozza. Az opció megrendelése után a villamosokat a CAF pont egy éve, tavaly nyáron elkezdte leszállítani, mégis, egy éve nem állnak forgalomba az új járművek. A 26 villamosból immár 8 darab Budapesten van, de a többi is hamar megérkezne, ha forgalomba tudnák őket állítani.

Senkitől nem hallottam olyat, hogy az új villamosok bármiben is különböznének az első 47 darabtól – érthetetlen tehát, hogy mi a gond, amiért nem veszik át és a sajtó többszöri megkeresésére sem tudott semmilyen indokot felhozni a BKK erre. Innentől kezdve pedig úgy tűnik, vagy félremenedzselik az ügyet vagy valamilyen belső politikai-hatalmi harc (akár a villamosok tulajdonjogáért a BKK és a BKV közötti régóta tartó háború) lehet az oka az időhúzásnak. Pedig ez nem játék: ha a villamosokat nem tudják forgalomba állítani időben, az uniós támogatás is elveszhet és végül a villamosokat a Fővárosnak a saját költségvetéséből kell majd kifizetnie.

Jó lenne ezt elkerülni. A CAF villamosok beszerzését a BKK még a vezetésemmel valósította meg – ha tudok bármiben segíteni a probléma megoldásában, természetesen örömmel teszem, de csak egyetlen cél lehet: kihasználva az állami és uniós támogatást a légkondicionált, alacsonypadlós új villamosokat minél hamarabb a budapestiek szolgálatába állítani.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 65 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ugyanez ment a szoci kormány alatt is, még az EUs pénzeket sem tudták lehívni - nyilván "fontosabb" dolgaik voltak.
Emlékszem Karácsony egy interjújára a a baráti sajtóval még nem sokkal a megválasztása után, ott jól elvihogtak a riporterrel azon, hogy alkalmatlannak nevezték, pedig itt egy újabb bizonyíték arra, hogy tényleg az.
Mondjuk az alkalmassága mellett meg nem sok minden szól.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés