Folytathatja az aláírásgyűjtést a Székely Nemzeti Tanács

2020. július 9. 20:38
Az EP visszamenőlegesen meghosszabbította a határidőt, tovább gyűlhetnek az aláírások az európai polgári kezdeményezésekhez.

Folytatódhat a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) aláírásgyűjtése – hívta fel a figyelmet az igazságügyi miniszter csütörtök este a Facebook-oldalán.

Varga Judit azt írta: az Európai Parlament plenáris ülése megszavazta az európai polgári kezdeményezésekre vonatkozó rendeletmódosítást. A módosítás – többi között – a SZNT nemzeti régiókról szóló kezdeményezését is érinti.

Így – mint fogalmazott – „a koronavírus-járvány miatt ellhetetlenül aláírási folyamat” a kiesett idővel meghosszabbodik.

Varga Judit kiemelte: a példaértékű összefogásnak köszönhetően már több mint egymillió uniós polgár támogatását élvezi a kezdeményezés. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az 1 millió aláírás kritériuma mellett azt a feltételt is teljesíteni kell, mely szerint a tagállamok negyedében meghatározott számú aláírást kell elérni.

Az aláírásgyűjtés tavaly május 7-én indult, és egy év alatt egymillió szignónak kellett összegyűlnie legalább hét tagállamból ahhoz, hogy az Európai Parlament foglalkozzon a kérdéssel. Bár összegyűlt az egymillió aláírás, csak három uniós ország – Magyarország, Románia és Szlovákia – tudta felmutatni a jogszabály által elvárt minimális aláírásszámot.

Az Európai Parlament csütörtökön jóváhagyta az európai polgári kezdeményezésekhez szükséges aláírások összegyűjtésére és ellenőrzésére vonatkozó határidők visszamenőleges meghosszabbítását célzó európai bizottsági javaslatot. Az új szabályok szerint a koronavírus-járványra tekintettel hat hónappal hosszabbítják meg az aláírások eredeti gyűjtési időszakát azon kezdeményezéseknél, amelyek esetében az 2020. március 11-én már folyamatban volt.

(MTI)

Összesen 44 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés