Reggel Stella, este Blanche

2020. május 31. 22:21

Földi Lea
Magyar Szó
Hálás vagyok, amiért lehetőséget kaptam megmutatni a tehetségemet ennyire változatos szerepekben. Interjú.

„A leghíresebb klasszikus produkciókban láthatjuk. A drámai, a bohókás vagy a technikai kidomborítás áll jól Önnek?

Leginkább a nagy drámai karaktereket megformáló, művészileg megpróbáltató szerepekre vagyok hivatott. Ilyenek Zaréma (Puskin  A bahcsiszeráji szökőkút c. hosszú versének egyik főszereplője), Blanche, vagy akár Stella (A vágy villamosa Tennessee Williams egyik legsikeresebb drámája). Ezekben lehet igazán nagyot alakítani. Boldog vagyok, ha megmutathatom a színpadon a humoromat is, ugyanis hatalmas öniróniám van, én tudok a legnagyobbat nevetni magamon. De kihívás számomra a technikai bravúrra épülő szerep, és örülök is az ilyen felkérésnek, mert itt tudok fejlődni, pl. Balanchine Téma és variációk vagy William Forsythe A tökéletesség szédítő ereje, a világ egyik legnehezebb balettje, de bekerültem és megcsináltam. Hálás vagyok, amiért lehetőséget kaptam megmutatni a tehetségemet ennyire változatos szerepekben. A Táncművészeti Főiskolán mi Vaganova-módszert tanulunk. Lehetőséget kaptam 3 hónapot Szentpéterváron tölteni a Vaganova Akadémián. Ez áll hozzám közel, ugyanakkor hasznos más módszerekkel is találkozni, látványos pl. az amerikai Balanchine-stílus, vagy az angol Ashton-stílus. Szeretem a változatosságot a repertoárban, vagy akár a napi rutinban is.

A vágy villamosában Ön Stella és Blanche szerepét is eljátszotta. Ez ritka. Hogyan élte meg egyszerre a két erős női alak megformálását?
 
Iszonyúan boldog voltam. Ez volt az első szólóm a Magyar Állami Operaházban. Az ősbemutatón, Stella szerepében voltam látható. Venekei Mariann gyakorlatilag rám írta a szerepet, mert a koreográfia megvalósítása közben rajtam próbálta ki a mozdulatokat. A 6 hónapos folyamat alatt volt időm kielemezni Stella karakterét és kidolgozni a mozdulatait. Mire kijuttattam őt a színpadra, úgymond egyszerű feladatom volt. A szerepekre egyébként elmondható, hogy idővel érnek a mozdulatok, az idő segít kidomborítani a részleteket. A kulisszában melegítettem. Bence, a párom odajött, láthatóan nagyon izgult. Meglepődött, egyben megnyugodott: Jé, te nem izgulsz! – nyugtázta. –  Jaj de jó! – Egy évre rá kaptam meg Blanche szerepét, ami sokkal nehezebb. Végig a színpadon vagyok. Nagy mennyiségű és annyira bonyolult mozgásanyag van, ráadásul kevesebb felkészülési idővel startoltam. Előfordult olyan nap, hogy dupla előadás volt, és reggel Stella voltam, este meg Blanche!

Meddig hordozza magában előadás után annak drámaiságát?

Előadások után nem tudok rögtön elaludni, nehéz visszatérni a normális kerékvágásba. Többen a művészbüfében egy pohár bor társaságában teszik ezt. Én hazamegyek, és még egy ideig dédelgetem, élvezem ezt az állapotot. Kell egy kis idő, mire elengedem ezt a felfokozott idegállapotot, de én ezt is úgy szeretem! Érzem, hogy elfáradtam, már tudom, hogy jól sikerült a produkció, de még fel vagyok pörögve… Ez a világ legjobb érzése. Ezért is jó, hogy mindenki művész a családban, pontosan ismerik ezt az érzést. Édesanyámmal órákon át elemezzük a szerepet. Amikor a Don Quijote cigányszólót táncoltam, tévéfelvételről naponta visszanézte és azt mondta: »Kislányom, nem tudok semmi olyat mondani, amit én másként csináltam volna«. Részéről eddig talán ez volt a legnagyobb dicséret.

A világ legnépszerűbb balettje, Csajkovszkij A diótörő bemutatásakor nem volt siker. Azóta csak a New York City Balett társulata kétezerszer adta elő, előadásukat évente legalább százezren nézik meg. Ön eddig hányszor szerepelt A diótörőben?

A diótörő egyrészt azért nehéz, mert én nem vagyok az a cukorral leszórt naiva típus. Inkább tüzesebb, karakteresebb női szerepek állnak jól. Mária ugye egy aranyos kis hercegnő. Másrészt a világirodalom legnehezebb pas de deux-jét táncolja a herceggel. A szerepeket váltottam, ahogyan nőttem, több mint 100 alkalommal. A keleti tánc A diótörőben elkerült, de vágyálom.

Kinek a szerepében szeretne még átlényegülni?

Tele vagyok szerepálmokkal. Tatjána az Anyeginből, Flavia a Spartacusból, Makrancos Kata és kissé félve mondom ki, Júlia! Fiatalsága ellenére ő egy erős jellem. Ha én táncolnám el, ez a drámai erő lenne előtérben, a szerelem, az érzelem és a vágy! Érzem magamban, hogy meg tudnám testesíteni.

Több száz spicc-cipő

Olvastam, hogy a tütü elkészítése hatvan-kilencven óráig tart, és több mint kilencvenméternyi fodrot használnak hozzá, és azt is, hogy forgások közben a spicc-cipő olyannyira felmelegszik, hogy szinte éget, ha hozzáérnek. A spicc-cipőket kézzel készítik, a táncosoknak szó szerint be kellett törniük az első használat előtt. Hány spicc-cipőt koptatott el?

Vagy 300 lehetett eddig. Van, amit elteszek. Sajnos az albérletben kevés hely van a balett felszerelésnek, szégyensarokban állnak a táskák, szatyrok tornyosulnak a szekrény tetején. Érzelmi kötődést érzek a tárgyak iránt. Szelektálni kellene, de amiben életem első Zarémáját táncoltam, attól nem válnék meg soha.
 
A színházak zárva vannak. Nem ragad magával bennünket egy-egy előadás varázslatos világa. Az előadóknak is hiányozhat a rivaldafény meg a tapsvihar. Hogyan tölti a napjait egy táncművész a vesztegzár idején?

Kissé üres időszak ez, nehéz megélni, de azért akad munka. Készítettem viccesnek szánt videókat, amit az Opera megosztott, és online képzem magam. Így a reggelek a gyakorlásról szólnak. Kaptunk a Magyar Állami Operaháztól egy 1,5x1,5 négyzetméteres balett szőnyeget, azon töltöm a délelőttjeimet, az emeletes ágyba kapaszkodva. Szerencsére nagyon sok online balettóra elérhető. Tamara Rojónak, az English National Ballet művészeti igazgatójának a balettóráira szoktam bejelentkezni. Nagyon tetszik. Sokszor beütöm a lábfejemet a szekrénybe meg az ágy szélébe, ami elég idegesítő, de otthon nincs meg a próbaterem tágas tere.

 »Nyomás Lea!...«

Mi hiányzik a legjobban a jelen helyzetben?

– Egy előadás nekem olyan, mint egy szertartás. Nem akkor kezdődik, amikor felmegy a függöny. Az egész nap arról szól, úgy kelek fel, úgy étkezem és várom az indulást. Amikor megérkezek a színházba és elfoglalom az öltözőmet az egy életérzés, leírhatatlan öröm. Nagyon-nagyon szeretem, amikor elkezdek sminkelni, és érzem, hogy magamra öltöm a szerepet. Minden hiányzik, az, hogy bejöjjenek az öltöztetők, bekapcsolják a tütümet, hogy elkezdjem felvenni a spicc-cipőmet, meg a kollégáim hangja a kulisszában, hogy »Nyomás Lea! Ügyes leszel! Megcsinálod«. És hiányzik a színpad, a tánc maga!”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 4 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés