Spanyolország: a megbízhatatlan tesztek késleltetik a terjedés lassítását

2020. március 27. 22:41
Az egészségügyi tisztviselők szerint az új, megbízhatatlan eszközöket egy olyan kínai társaságtól vásárolták, amely ugyan megfelel az EU kritériumainak, de Kína szerint a gyártónak nem volt hivatalos engedélye a termékek eladására.

Spanyolország 640 ezer gyorstesztet vásárolt, amelyek hétfőn érkeztek meg. Négy madridi kórház azonban arról adott tájékoztatást, hogy azok olyan pácienseknél is negatív eredményt jeleztek, akikről már tudták, hogy fertőzöttek. A III. Károly Egészségügyi Intézet szerint az új rapid tesztek „érzékenysége” csak 30 százalékos, ezért nem alkalmasak a fertőzés kimutatására.

Salvador Illa egészségügyi miniszter szerint amikor a kormány értesült a mikrobiológusok által is megerősített hibáról, visszaküldte a hibás teszteket a Shengzhen Bioeasy nevű társaságnak.

Fernando Simón, a spanyol egészségügyi sürgősségi koordinációs központ vezetője elmondta, hogy a gyorstesztkészletek behozatalának nehézségei miatt „intenzíven együttműködünk a spanyol biotechnológiai társaságokkal, hogy rövid időn belül Spanyolországban állítsuk ezeket elő”.

Közben a spanyol ellenzéki Néppárt (Partido Popular) vezetője Twitteren úgy fogalmazott, „Pedro Sánchez miniszterelnöknek magyarázatot kell adnia, hogy a kormány miért nem hitelesítette a nem működő teszteket, amiket vásárolt. Függetlenül attól, hogy egy Kína szerint engedéllyel nem rendelkező cégtől vásárolt-e. Ha ez igaz, akkor olyan felelőtlenséggel állunk szemben, amelynek következményeinek kell lennie.” 

Összesen 25 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Tesztelni! Tesztelni! Tesztelni!
A WHO és Kína mellett a lipsiket is felelősségre kell vonni.
Nürnberg.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés