Szót kér a lábtörlő

2020. február 25. 13:42

Galló Béla
Mozgástérblog
2020 elejére berzenkedő lábtörlő lett az egykori váltópártból.

„Azzal kézen fogva nejét, szépen leballagtak, tényleg egyenesen a levesbe. A többi meg úgy lőn, ahogy Apróékkal eltervezhették. Volt ugyan némi átmentős nézeteltérés az MSZMP,  az MSZP és a DK között, de hát a legjobb családokban is megesik ilyesmi, attól még egy akol ez, csak az vessen magára, aki netán kibégetne a szolidáris nómenklatúrából.

»A DK politikusainak nagy részével évekig egy pártban voltunk, nézeteink nagyrészt ma is azonosak (…) számomra ők állnak hozzánk a legközelebb. Gyurcsánnyal a politikában történt megjelenése óta voltak nézetkülönbségeink, vitáink, de soha nem nyilatkoztam úgy, hogy utálom.« – imígyen szóla Kovács.

Világos beszéd, de Tóth Berci – fiatal még – mindezt nemigen értheti. Sebaj, majd megmagyarázzák neki, hogy ideje végre újra egymásra találni. (Talán Niedermüller Péter se tartaná »rémísztő képződménynek« a fehér, és kétségtelenül makulátlanul heteroszexuális Kovácsot.)

Az meg, hogy 2020 elejére berzenkedő lábtörlő lett az egykori váltópártból, kit érdekel?”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 10 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Mire 2022 évhez elérünk még több lábtörlője lesz Gyurcsány Ferencnek.
L. öszödi beszéd

Válaszok:
hátakkor | 2020. február 25. 17:21

Kovács elvtárs meg úgy váltogatja a nézeteit, mint más rendes ember a gatyáját. Igaz, néha még el is hagyja.

Kohnhalmi felfedezi magában az antiszemit. Mit tudnak Kleinék, amit én nem? "Nem vagyok fiatal, kellene a pénz."

win-win szitu. Amíg nem két feje nő a sárkánynak, amelyiknek az egyik fejét lekaszabolod.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés