Elmondani, ami bennünk van

II. évfolyam 4. szám | Meta - Feminens
2020. január 23.

Gacsályi Sára
„Alap emberi érzés az, hogy felrobbanunk, ha nem mondhatjuk el, ami bennünk van” – vallja Walters Lili, a fiatal, feltörekvő ír–magyar színművész.

„A testet használva szeretek dolgozni, mert sok mindenben pontosabb, ösztönösebb működésmód ez, mint amikor fejben él az ember. Szerintem nem lehet szavakra lefordítani mindent, verbálisan kifejezni azt, ami bennünk van. Persze esetemben biztosan szerepet játszik az is, hogy anyukám táncos, nevelőapukám fotográfus, édesapám pedig keramikus volt, szóval nálunk senki sem a szavak embere. Én például ha a fejemben vagyok, újra és újra ugyanazokat a köröket futom, így ugyanazoknak a falaknak ütközöm. A testtel dolgozva egyszerűen nincs tere a folyamatos »second guessing«-nek, hiszen az egész zsigeribb működés: a válaszok bizonyos helyzetekre, kérdésekre rögtön egyértelműek és hitelesek, hiszen az ember pillanatnyi állapotából fakadnak” – fejti ki Walters Lili az interjú első három percében, hogy miért is szereti a színészetet.

A Drakulics elvtárs nyomán híressé vált fiatal színművész nem kertel, nincs rajta máz – az interjúegyeztetés első pillanatától kezdődően teljesen őszinte, a szó legpozitívabb értelmében nyers. Tisztázza, hogy csak akkor ad interjút, ha olyat kérdeznek, amit még nem hallott vagy mondott el ezerszer. Tiszta sor, beszélünk hát olyanról, amiről átlagosan nem szokott: az édesanyjáról, relativizált femme fatale-okról és a csepeli tömegközlekedés rejtelmeiről. Utánozza kicsit Slavoj Žižeket is, akinek videóit pihenésképpen szokta nézegetni – mert ő azért zseniális, nem?

Walters Lili kamaszkorában úgy vélte, a világ dzsungel, ahol minden veszélyes – dacára annak, hogy a szülei nem féltették semmitől. „Anyám mindig úgy kezelt minket, mintha felnőttek lennénk. Bízott bennünk, és azt nevelte belénk, hogy bízzunk mi is a testünkben. Úgy gondolta, minden csak mérték kérdése, legyen az vodka vagy csoki, hiszen ha tudsz figyelni a testedre, akkor megérzed, hogy mire van szükséged. Csak ezt meg kell tanulni, utat kell találni magunkhoz” – fejtegeti. Mint kiderül, táncművész édesanyja a gyakorlatban is élte tanításait. „Előtte a mai napig szétnyílik a levegő, amikor megy az utcán. Emellett csodálatos anya, mert mindent megad a családjának, amire szükség van, mégis meg tud tartani csak a maga számára valamit önmagából. Tehát mindent megad nekünk, viszont soha nem adja oda magát teljesen.”

A nőiséget nem a szavak szintjén kell megérteni
Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés