Pécsi zenészeket a nemzetnek!

2020. január 7. 9:41

Ambrus Balázs
Mandiner
A Made in Pécs egyértelműen előrefelé mutató kezdeményezés, egyfajta zenei bolhapiac, ahol nem mások teszik eléd a jót, hanem neked kell kiválasztanod azt.

„... egy rövid utazás, autón, le Pécs felé” – ez a sor járt a fejemben, a hétvégének tartalmat adó esemény felé utazva. Jó döntés volt, múltba révedésre nem sok időt engedett.

A Made in Pécs egyértelműen előrefelé mutató kezdeményezés, ennek keretében pedig sikerült egy meglehetősen széles szeletet kimetszeni a megyeszékhely zenei életének tortájából.

Finom volt, pedig mindenmentes holtszezonban rendezték.

Pécs elmúlt negyed századáról sok rosszat el lehet mondani, de azt biztosan nem, hogy ne vonzaná szépsége a turistákat és ne inspirálná számos egyetemének nemzetközi közönségét a Király utcára felfűzött korcsma-kultúra.

A Made in Pécs minifesztivál már öt éve ennek a kultúrának egy speciális leágazása. Hat különböző helyszínen mintegy 130 formáció mutatott valamit, s a jelentős színvonalbeli különbségek ellenére átmenetileg nyugtatóan hatott rám, ahogy a jámbor háziasszonyok dalárdájától a Pixelplants digitális zúzásáig az összeadódó erők igazolták, hogy igenis van még erő szülővárosomban, nem kell még temetni.

Persze, sokan elmentek, de a kő marad, meg a Kispál Andris, füstöt fújva a pécsi hideg télbe.

Halott Pénz meg ilyen-olyan Kispál tribute-zenekar nem volt, helyette gyerekzenétől kezdve hajlott korú, szakállas népművelők szemébe könnyeket csaló Neurotic-feldolgozásig ezernyi kísérlet. Fogalmam sincs, hogy milyen szellemi bázisról repült fel a Köszönjük, de nem kell több pécsi zenekar Facebook-csoport, de nekik üzenem, hogy amíg Miskolc nevét a rockzenével a kör közepén álló kopasz úr hozta szintézisbe, addig Pécsét Bereményi Géza, aki szocialistaváros-szakértésileg néhány fokozattal hitelesebben mutatta meg, sok egyéb mellett például azt, hogy Hová megy ma éjjel az Uránváros.

Pécs főutcája a mínuszok ellenére teljes szélességében átvette a hangulatot, ami az egzisztenciális okokkal magyarázható utcazene tematikájában is visszaköszönt. Legalábbis erre engedett következtetni, ahogy a tangóharmonikás bácsi elgémberedett ujjakkal, két ugrándozó egyetemistának nyomta a Szállj el kismadár dél-baranyai verzióját. Minket azonban a hideg gyorsan a Szabadkikötő nevű helyszínre navigált, ahol már a tömeg méretéből és összetételéből következtetni lehetett: itt bizony egy tisztességesen kivitelezett popkulturális reszelésen túl egyéb élmény is várható.

Avatott vezetőm az Új Párduc és a Szőranya Emlékzenekar fúziójából született formáció minimál prüttyögésére külön is felhívta a figyelmemet, az Új anya Karácsony című számával pedig valóban megfelelt a várakozásoknak, így indokoltan vezetheti egy ideig a belső slágerlistámat. Igazán szép ünnepi gondolatokat eregettek az Ismerős Arcokon túli univerzumból.

Azt kell mondanom, végre itt egy nem túlhájpolt esemény,

ahol nem mások teszik eléd a jót, hanem neked kell kiválasztanod azt.

Egyfajta zenei bolhapiac, ahol csudálatos értékekre is fényt derülhet. Akinek a Mongooz and the Magnet jön be, az a bőgősének trióját hallgathatta, akinek meg a Dolly Roll, az a Pécsi Megafonikusokat, mert azért valljuk be, Penczi Mária dalai mégiscsak a trotty-trotty fúvósokkal menők igazán.

Több mint harminc évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ismét az 1988-ashoz fogható büszkület kerítsen hatalmába. Akkor egy Borz demóval térítettem a koleszben, most pedig Keresztesi József alakulatának kéretlen promotálásával kívánok minden kedves olvasónknak boldog új évet.

Nyitókép: Rokokó Rozé

Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Én is minimálművész vagyok.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés