Fidesz: Erősen felmerül a bírói korrupció gyanúja a Szeviép-ügyben

2019. december 18. 18:28
Sokakkal együtt megdöbbenve látták, hogy a Szegedi Törvényszék másodfokon felmentette a Szeviép-ügy vádlottjait – jelentette ki Halász János.

A Fidesznek meggyőződése, hogy erősen felmerül a bírói korrupció gyanúja a Szeviép-ügyben – erről Halász János, a Fidesz frakció szóvivője beszélt szerdai sajtótájékoztatóján. A kormánypárti képviselő azt mondta: sokakkal együtt megdöbbenve látták, hogy a Szegedi Törvényszék másodfokon felmentette a Szeviép-ügy vádlottjait. Sajtóhírekre utalva hozzátette: a napvilágra került információk alapján az látszik, Botka László a másodfokon döntő bírói tanács tagjait előnyökhöz juttatta a szegedi önkormányzaton keresztül és ez erősen felveti a bírói korrupció gyanúját. Hangsúlyozta: a Szeviép az a szegedi építőipari vállalat, amelyet a Botka László vezette szegedi önkormányzat és a szocialista kormányok „tömtek ki milliárdos megbízásokkal”, összesen 34 milliárdos megrendelést adva a cégnek. Majd ez a Botka Lászlóhoz és a szocialistákhoz közeli cég eltüntette ezeket a milliárdokat, nem fizette ki az alvállalkozóit, és ezzel félezer kisvállalkozót tett tönkre – tette hozzá a politikus, aki szerint máig nem lehet tudni, hová tűnt a pénz.

Halász János a másodfokú bíróság ítéletet nagyon különösnek nevezte, emlékeztetve arra, hogy egy évvel ezelőtt, első fokon az ítélkező járásbíróság határozottan kimondta és bizonyítottnak látta a Szeviép-vezérek bűnösségét és összesen 16 évet szabott ki a három vádlottra a hitelezők kielégítésének meghiúsításával elkövetett különösen jelentős mértékű tényleges vagyoncsökkenést eredményező csődbűntettben. „Most meg egy évre rá, hirtelen a másodfokú szegedi bírói tanács felmenti ugyanezeket a vádlottakat, mintha mi sem történt volna. Nagyon különös, pláne, ha a hír igaz, hogy Botkáék megrendelésekkel látták el az ügyben eljáró bírónő családi cégeit” – fogalmazott.

A Magyar Nemzet szerdán írt arról, hogy belső vizsgálat indult a Szegedi Törvényszéken amiatt, hogy a Szeviép-perben felmentő ítéletet hozott bírói tanács egyik tagjának a családi cége korábban a szegedi önkormányzattól kapott „zsíros megbízást”. A lap szerint a PestiSrácok.hu tényfeltáró cikksorozata arról is a beszámolt, hogy a felmentő ítéletet hozó bírói tanács vezetője feltűnően kedvező áron vásárolt lakást a szegedi önkormányzattól. Halász János a győri gyerekgyilkosságra vonatkozó kérdésre válaszolva úgy értékelt: „a bíróság hibázott”. Hiszen – tette hozzá – hogy lehet az, hogy egy ilyen erőszakos férjet, aki kalapáccsal verte a feleségét, kiengedték a börtönből, és le sem kellett ülnie az öt éves büntetését, hanem 3,5 év után szabadult. Halász János hangsúlyozta: a férfi által elkövetett bűncselekmény 5 és 15 év között büntethető, így ha a középmértéket alkalmazza a bíróság, akkor a gyerekek ma is élnének.

A DK-s Gréczy Zsoltot ért zaklatási vádakról szóló kérdésre Halász János úgy fogalmazott: ha ezek a hírek igazak, akkor annyit tud mondani, „undorító”, hogy a politikus ilyen módon zaklat nőket. Arra, hogy a kispesti polgármester Gajda Péter lemondását az őt ért korrupciós vádak miatt most már ellenzéki politikusok is követelik, Halász János úgy reagált: a Fidesz már az első hírek megjelenése után, októberben azt mondta, hogy a Gajdának el sem kellene indulnia a választáson. „Jó reggelt kívánok az ellenzéknek! Távoznia kell Gajda Péternek a közéletből!" – fogalmazott.

A Fidesz frakció szóvivőjét arról is kérdezték, mi a véleménye Nagy Ervin színész Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezetőre vonatkozó kijelentéséről. Halász János erről azt mondta: Nagy Ervint eddig a szerepeiben láthatták, ez pedig a valódi arca lehet. Szerinte a színész mindent képviselt megszólalásával, csak a kultúrát nem.

(MTI)

Összesen 58 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Gusztustalan, velejéig korrupt szoclib bagázs. Remélem megütik végre a bokájukat.

Régebben a korrupt bírót megnyúzták és a bőrével bevont székből kellett ítélkezni az utódának.
Így mindig érezhette hivatala fontosságát.

Most meg itt egy egész ülőgarnitúrára való.
Mehet exportra is.
Javul a dzsídípí.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés