Stoltenberg: A NATO tervekkel és erőkkel rendelkezik a balti államok védelméhez

2019. december 3. 17:38
A NATO egy olyan szervezet, amely minden egyes nap bizonyítja, hogy „agilis, aktív és eredményeket mutat fel” – jelentette ki a szervezet főtitkára.

A NATO intézkedéseket készített elő és megfelelő erőkkel is rendelkezik a három balti ország – Észtország, Lettország, Litvánia – és Lengyelország védelméhez – mondta kedden Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Londonban, ahol az észak-atlanti szövetség kétnapos jubileumi csúcstalálkozóján vesz részt. A Donald Trump amerikai elnökkel közös munkareggelit követően Stoltenberg politikai és egyetemi vezetőkkel közösen részt vett egy szemináriumon, amelyen megvitatták a megalakulásának 70. évfordulóját ünneplő NATO jövőjét és szerepét leginkább érintő kérdéseket.

A NATO-főtitkár egyebek között kitért Recep Tayyip Erdogan török elnök figyelmeztetésére is, amely szerint Törökország nem fogja támogatni a NATO védelmi tervét a balti országokat és Lengyelországot illetően – egy lehetséges orosz fenyegetéssel szemben –, ha a szövetség nem nyilvánítja „terroristának” Törökország (kurd) ellenségeit. Az EFE spanyol hírügynökség megjegyzi: a Törökország és a többi szövetséges közötti feszültség oka az, hogy több NATO-tagállam is elutasította a Törökország által Északkelet-Szíriában folytatott offenzívát, illetve az is, hogy a NATO-tag Ankara Sz-400-as orosz légvédelmi ütegeket vásárolt.

Törökország és szíriai arab szövetségesei október 9-én indítottak átfogó offenzívát a kurdok által ellenőrzött észak-szíriai térségek elfoglalására. Az offenzíva elsődleges célpontja a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) gerincét adó, Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia, amely Ankara szerint a Törökországban tevékeny Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szakadár terrorszervezet szíriai szövetségese. A hadműveletre mindössze három nappal azután került sor, hogy Washington elrendelte csapatai kivonását a Törökországgal közös határ menti térségből, és magára hagyta az YPG-t, amely legfontosabb szövetségese volt az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni harcában.

Terveink vannak a balti államok és más szövetségesek megvédésére; és a terveken kívül csapataink is vannak” – jelentette ki a NATO-főtitkár Erdogan figyelmeztetésével szemben. Hozzátette: a katonai erők állomásoztatása „a kollektív védelem iránti elkötelezettségünk legerősebb kifejeződése”, mert „nagyon egyértelmű üzenetet küld azzal kapcsolatban, hogy mennyire vagyunk elkötelezettek megvédeni szövetségeseinket”.

A NATO-főtitkár szólt Emmanuel Macron francia elnök sokat vitatott kijelentésével kapcsolatban is, amely szerint a NATO jelenleg az „agyhalál” állapotában van stratégiai szinten. Stoltenberg úgy fogalmazott: a NATO egy olyan szervezet, amely minden egyes nap bizonyítja, hogy „agilis, aktív és eredményeket mutat fel”, és  úgy  vélekedett: „nem szabad megkérdőjelezni a szövetségesek egységét és politikai elhatározottságát azt illetően, hogy együtt maradjunk és megvédjük magunkat”.

(MTI)

Összesen 18 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés