Mindenki szem a láncban II.

2019. december 5.

Szánthó Miklós
Most kiderül, hogy az Istenre féltékeny emberi önimádat milyen morális károkat tud okozni.

„Európa ma missziós terület” – hangzott el a múlt heti, keresztyénüldözésről szóló konferencián, és a legutóbbi lapszámban én is azt ígértem, hogy továbbgörgetem annak kifejtését, milyen mélységei vannak a nyugati civilizációban a hit és a hitetlenség között tátongó világnézeti szakadéknak. Az istenhitű és ateista megközelítések különbözőségének ugyanis számos „társadalompolitikai” következménye van. Egyenlőség, semlegesség, igazság – könnyed témákról lesz most szó.

MINDEN EGYENLŐ?

Az egyik csomópont tehát az egyenlőség megítélése kapcsán vetődik fel. Nemcsak az emberek közötti, de a társadalmak, értékkánonok, viselkedési mintázatok, kultúrák közötti egyenlőség vagy egyenlőtlenség kapcsán is. A klasszikus és a posztmodern liberalizmus, valamint a szocialisztikus ideológiák szerint az ember alapvetően jó – vagy jóvá „formálható” –, legfeljebb a konstruált társadalmi intézmények rontották. Magyarán valamennyi ember jó, ráadásul egyenlő mértékben jó, ergo minden ember minden szempontból egyenlő – és az egyes emberek közötti vagy egyes csoportokon belüli „társadalmi kódexek” (szokások, magatartásminták) is egyenlőek.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés