Nehéz napok elé néz a Fidesz

2019. november 21. 11:29

Gyöngyösi Márton
Facebook
Legnagyobb nemzetközi szövetségesétől is megkapta üzenetét Orbán: Tusk nem kér azokból, akik nem képesek a civilizált politika szabályait betartani.

„Ha pedig ez sem lett volna elég, akkor Donald Tusk, akit elég nagy többséggel választott elnökévé az Európai Néppárt, első beszédében félreérthetetlenül megüzente Orbánnak, hogy mit gondol a Fidesz-kormány politikájáról. Tusk ugyanis határozott fellépést ígért azokkal szemben, akik nem tisztelik a jogállamiságot és nem tisztességesek a közéletben. Aki pedig ezt nem tudja elfogadni, annak szerinte nincs helye a Néppártban.

Beszédes, hogy éppen ezzel egy időben a magyar Országgyűlésben annak a szájzártörvénynek a vitája zajlott, amely élesen szembemegy az európai parlamentarizmus valamennyi hagyományával és amelynek az egyetlen célja, hogy visszatuszkolja azt a szellemet a palackba, ami az önkormányzati választásokkal kiszabadult.

Az idő kerekét azonban nem lehet visszafelé forgatni: október 13-án megüzentük Orbánnak, hogy a magyarok egy európai, és nem egy ázsiai országban szeretnének élni, a hivatalokban pedig felelős tisztviselőket és nem kiskirályokat kívánnak látni. November 10-én azt is megüzentük Orbánnak, hogy a magyarok nem kérnek a fenyegetésből és a zsarolásból, hanem tisztességes politikát, és tiszta politikai versenyt szeretnének. Tegnap legnagyobb nemzetközi szövetségesétől is megkapta üzenetét Orbán: az Európai Néppárt elnöke elmondta, hogy nem kér azokból, akik nem képesek a civilizált politika szabályait betartani. A kiszivárgott pletykák szerint a Néppárt politikusainak nagy része is már csak legyint a magyar miniszterelnökre.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 114 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"Tusk nem kér azokból, akik nem képesek a civilizált politika szabályait betartani."

Jakab? Hadházy? Szél? Szabó Tímea?

Ha valaki, akkor pl. a jobbikos Jakab nem tartja be az európai jogállami normákat.
Így, ahogy egy év óta az "ellenzék" viselkedik a parlamentben, nem lehet viselkedni.
Kezdődött a valójában lufiként felfújt "rabszolga" törvénnyel.
A médiából ömlik a cirkusz kommentálása, mialatt az állampolgárok sokszor a mindnnapjaikat érintő törvényekről nem szereznek tudomást.
Tavaly például a kiskertekben meglevő kutak engedélyezési határidejének hosszabbításáról senki nem tudósított. Ki tudja még mi minden lényeges törvény született meg a "rabszolga" törvényen kívül, amiből
a törvény ismerete nélkül, és félremagyarázásával az egész ellenzék hónapokig "élt"
Természetesen a részben funkicionális analfabéta törzsközönségük helyeslése mellett.
Tusk egy frusztrált lengyel PO politikus.
Pártja lengyel eu választásokon az " ellenzéki szövetség" politikával, majd az őszi parlamenti választáson a "polgári" koaliciójával csődöt mondott.
Most visszavonulás helyett európai politikus akar lenni.
Kifogásolja a magyar határkerítést, de nem zavarja a spanyol, a bolgár a görög, meg a szlovén.

Csakhogy Tusk ó, nem úgy gondolja, mint Gyöngyösi.

https://azonnali.hu/cikk/20191..

Kuncsorgott több pártcsaládnál, de nem kellett sehol.

Tusk ugyanolyan jelentéktelen, mint Weber. Ezért választották meg.

Ha nem fogja fel, hogy egy ilyenen is múlhat Európa sorsa, akkor még buta is Tusk.

Gyöngyösi úgy beszél, mintha létezne olyan európai pártcsalád, amelyik a Jobbikkal valaha is hajlandó lett volna szóba állni.

Gyöngyösi, Jákob - meg a civilizáció :)

A Mozgalom könnyű napok elé néz. Heller elhultával már csak a Dobrev Kleint követik.

Gyöngyösi nem tartja be a nemzetközi normákat, rasszista uszító. Orbánnal szemben "pletykákra" hivatkozik. Amúgy a Néppárton kívül is van élet, ez már régen tisztázott..

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés