Kulturális fehérterror

2019. november 21. 22:01

Buzinkay György
HVG
Nem kell lapot tenni a Horthy-kultuszra. A cél a béke, nem a háborús győzelem.

„A minap, november 16-án volt száz éve, hogy Horthy Miklós »bevonult« Budapestre, »tetemre hívni a vörös rongyokba öltözött bűnös várost«. (A bevonulást azért kell idézőjelbe rakni, mert a jobboldali Horthy-kultusz ezt is egy heroizált cselekedetként mutatja be, miközben a román megszálló csapatok pár napja már elhagyták fővárosunkat, miután a későbbi kormányzó megegyezett az antant hatalmakkal, hogy elismeri a trianoni határokat.)

A Horthy-kultusz felélesztése, és ezen belül is a fehérterror legitimálása az elmúlt években egyre erősebben részévé vált a kormányzati propagandagépezetnek. Erre jó példa a Vértanúk terén felállított emlékmű, ami papíron a vörösterror áldozatairól emlékezik meg, de valójában eredeti felállításának (1934) oka pont a fehérterror utólagos legitimálása volt. És persze illik ebbe a narratívába, hogy vagyunk mi, az ellenzék, akik internacionalista módon, erőszakkal akarjuk ráerőltetni a magyarságra egy idegen uralmi formát (ti. a liberális demokráciát), és vannak ők, akik csak meg akarják védeni a magyarságot ettől a jelenkori »vörös hordától«.

De az ellenzék októberi elsöprő budapesti sikere után új lendülettel kezdett a propagandagépezet kulturális fehérterrorba: »ismét vörös rongyokba öltözött Budapest«. Nem kell ezt túlkomplikálni: ellenzék=kommunisták, Karácsony Gergely=Kun Béla, Momentum=Lenin-fiúk, stb.

Október 13-án a fővárosiak és több nagy- és kisebb város lakói is a kulturális terrorra mondtak nemet. Arra mondtak nemet, hogy a politika az ideológiai árokásásról szóljon, helyette pedig sokkal inkább a saját problémáink megoldásáról, mert »nincs liberális parlagfű-burjánzás, ahogy nincs konzervatív elrohadt játszótér sem«.

Ha az elkövetkező években az ellenzéki városi vezetések a helyi problémák megoldása, a jó kormányzás mellett az árkok betemetésére fog koncentrálni, akkor nem csak a következő országgyűlési választásokon való siker esélye nő meg a számunkra, hanem arra is megnyílik a lehetőség, hogy a győzelem után végre egy kiegyensúlyozott, 21. századi társadalmat hozzunk létre.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 56 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"... az árkok betemetésére fog koncentrálni,..." Előtte azért belelőnétek pár jobbodalit abba az árokba, mielőtt betemetnétek, mi? Buzigyerek.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés