Szociális gondoskodás – a közösségépítés első téglája

2019. november 20. 9:17

Fülöp Attila
Vendégszerző
A szociális gondoskodás ott kezdődik, ahol az ember a saját világából képes kilépni és ráébred: a közösség, amelyben ő él, nem létezhet tőle függetlenül.

Fülöp Attila, a szociális ügyekért felelős államtitkár írása

 

A szociális gondoskodás ott kezdődik, ahol az ember a saját világából képes kilépni és ráébred: a közösség, amelyben ő él, nem létezhet tőle függetlenül. A közösség ad neki jogokat, de elvár kötelességeket is. Ennek a gondoskodásnak korábban az élet adta természetes, mindenki számára érzékelt formái voltak. Beszélhetünk itt akár a többgenerációs együttélés szociális értékeiről, a „falu bolondjáról”, akit tisztességgel eltartott egy közösség. 

A 20-21. század viharos tempója viszont maga mögött hagyta ezeket a formákat, és az egyéni érdekek előtérbe helyezése, valamint a tárgyi dolgok hajszolása mellett egyre kevesebb értéket tulajdonított ez a kor az egyik legfontosabb hivatásnak: az életek megmentését, jobbra fordítását szolgáló és szem előtt tartó segítő – de nem túlterjeszkedő, és ezzel a természetes életösztönt elhalványító – gondoskodásnak.

A szociális gondoskodás megvalósításához minden kétséget kizáróan legalább két dologra szükség van: bátorságra és nagylelkűségre. Mert gyáva, hezitáló és szűkkeblű világlátás soha nem képes közösségben gondolkodni.

A szociális felelősség ezért nem más, mint a közösségért vállalt bátor, aktív segítségnyújtás, így a közösségépítés legalapvetőbb, legelemibb szintje.

A kommunizmus, majd a szociálpolitikát uraló liberális nézetek két súlyos hazugságot ragasztottak erre a területre, amelyektől való megszabadulás a mai napig is csak részleteiben – ha egyáltalán sikerült.

A területet érintő társadalmi, szakmai és politikai vitát a rendszerváltó Magyarországon a korszakot nyomasztó terhek között nem volt lehetőség lefolytatni. A területhez való sokszor „tudathasadásos” társadalmi hozzáállás – egyrészt a túlságosan óvatoskodó és távolságtartó megfogalmazások, másrészt pedig a minden körültekintést nélkülöző, szenzációt és botrányt óhajtó kinyilatkozások – a mai napig gátja az értelmes és értékes párbeszédnek.

Meddig tart az egyének, családok gondoskodási felelőssége? Hol kell belépnie más szereplőnek? Melyik szereplő az első? Mi az állam valódi felelőssége?

A balliberális eszmeiség torzításai röviden a következőek:

1. a szociális biztonság az anyagi biztonság egyenes következménye;

2. ennek megvalósításáért az állam tehet a legtöbbet és ezt rajta kell számon kérni.

Nézzük az első állítást: a szociális biztonság kérdését hazug egyszerűsítéssel anyagi biztonság kérdéseként kezelni téves útra visz. A szociális biztonság nem létezhet közösségi, kapcsolati biztonság, egy közösséghez (családhoz, településhez, munkahelyhez) való tartozás nélkül. A fedél nélkül élő honfitársainknak hiába adnánk pénzt, a közösség megtartó ereje nélkül tartósan nem oldanánk meg az élethelyzetüket. A családjától elszakított, gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekeknek nem pénzre, hanem a másban való bizalomra, a „látom, hogy valaki hisz bennem” életérzés megtapasztalására van szükségük.

Ez kétségkívül nehezebb és sokkal több erőfeszítést kívánó munka a puszta pénzosztásnál.

Mert közösséget építeni az egyik legnehezebb kihívás – és ezért az egyik legszebb feladat.

Ami a másik tézist illeti, a szociális terület – egyszerűen fogalmazva – nem lehet csupán állami monopólium. Ami a nagypolitikában igaz a migráció kapcsán – helyi problémát helyben kell megoldani –, az igaz a szociális területen is. Helyi segítséget helyben kell nyújtani, helyben feltett kérdésekre kell tudni választ adni, ott élő, közösségi hálóval rendelkező szereplőkkel.

A szociális gondoskodás történelmileg a családok, majd az egyházak, később a civil szervezetek felségterülete volt. Az állami, önkormányzati szerepvállalás kialakítása a 20. század második felének szüleménye. Ma Magyarországon a szociális és gyermekvédelmi szolgáltatások ellátásért közösen felelnek önkormányzati, egyházi és civil szolgáltatók (2/3 részben), valamint az állam (1/3 részben). 

Fontos belátni: a szociális gondoskodás munkájának eredménye nem csak egy ember élethelyzetének változásán keresztül mérhető. Az élethelyzetek sokasága megváltoztatja egy utcarész, egy falu, egy település, egy nagyváros, egy ország lelki tartását is. Ezért a közösségépítés első téglája a szociális gondoskodás társadalmi kialakítása.

Tisza István miniszterelnök ezt a következőképpen fogalmazta meg: „Olyan állapot elérése a szociálpolitika célja, amelyben mindenki érzi, hogy a nemzeti közösség tagja, és hogy nemcsak ő van a közösségért, hanem a közösség az ő támasza is”. 

Mi ezért dolgozunk a továbbiakban is.

Összesen 16 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Szép szavak, még igazak is. csak hát amíg egy diplomás szociális munkás 600 eurót sem kap havonta azért, hogy időseket, fogyatékkal élőket, nehéz helyzetű családokat, szenvedélybetegeket vagy hajléktalanokat gondozzon, addig nincs miről beszélni. Jelenleg a szociális ellátórendszer iszonyatos szakemberhiánnyal küzd. Össze fog omlani. És sajnos lassan 10 év Fidesz kormányzás sem segített érdemben a helyzeten. Pedig állítólag Magyarország jobban teljesít. Ideje lenne a szociális bértábla radikális korrekciójának!

Egy kormánypárti szavazó.

Nehéz erre mit mondani... Iszonyat.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés