A hosszú út Európáig

2019. november 20. 21:42
Karl-Markus Gauß
Süddeutsche Zeitung
Vannak hamis nacionalisták is, akik csak annak tettetik magukat, mint Orbán Viktor.

„Tetszett nekünk, ahogy lerázták a Szovjetunió igáját és szuverén államokká nyilvánították magukat. Ami felett gyakran elsiklunk, az az az egyszerű tény, hogy ez a sok embernél, akik a Baltikumtól a Fekete-tengerig megszabadították magukat a Szovjetunió »testvéries uralmától«, nem csak a demokráciáról és a liberális polgáriságról szólt. A cenzúra, a jogállamiság hiánya, a tervgazdaság bürokratikus rendszere – ezek nem olyan mellékes kérdések voltak, amik csak a művészeket és a kritikus értelmiségieket érdekelték. De sem ezeknek az embereknek a céljait, sem a bátorságukat nem alacsonyítjuk le, ha azt mondjuk, hogy az óhajaikban nemzeti motívumok is megjelentek.

Ebben nincs semmi rossz. A vágy, hogy egyszer maguk döntsenek az ország sorsáról, bár nemzeti színekbe bújt, de nem tehető egyenlővé napjaink nacionalizmusával. Hosszú út vezet az állig felfegyverzett rendőrökre és katonákra kiáltott »Mi vagyunk a nép«-től a mai kiáltásokig, amelyekben már csak bizonyos emberek lehetnek a még mindig leigázott »nép«. De egy hosszú útnak is vége van egyszer, és ez a hosszú út a demokraták jogos kívánságaitól a nacionalisták kényszerképzeteihez vezetett. 

Ez a nacionalizmus elfogadhatatlan, és világos keretek közé kell szorítani. De nagyon olcsó dolog ezt tenni felelőssé az Európai Unió minden problémájáért. Még a nacionalisták is képesek úgy különbséget tenni maguk között, mint ahogy ez az européerek esetében a helyzet. És vannak hamis nacionalisták is, akik csak annak tettetik magukat, mint Orbán Viktor, vagy az Osztrák Szabadságpárt képviselői, akik készek egy tál lencséért eladni a szent nemzetet; Orbán pedig, aki a keresztény Európáért rajong és mindenkihez odadörgölőzik, akiben autoriter útitársat remélhet, kiváltképp a nacionalista túlfűtöttséget használja, hogy korrupciójával kizsákmányolja Magyarországot. 

A Nyílt Társadalom Alapítvány egyik tanulmánya szerint a magyarok 58%-a aggódik, hogy diktatúra lehet a hazájából. Elképzelhető, hogy néhány nacionalista vezető csillagja rövidesen leáldoz Keleten. Ebben hasonlít a Kelet és a Nyugat: a francia elnök nem is olyan rég még Európai európai elöljáró gondolkodójának képében tündökölt. De hát nem épp most huny ki ez a csillag is?”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 47 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A SdZ liberális újság...

Nacionalizmus vagy IV. Birodalom?

Amióta nekiment a nato-nak:-))) agyhalottnak nevezte

Diktatúra vagy sem? Akkor egyetlen egyszerű kérdésre adj választ:
Történhet-e bármi a Fideszben, a kormányban, a parlamentben, az országban Orbán akarata ellenére?

Válaszok:
OberEnnsinnen | 2019. november 21. 16:14

Nem, nem hazudtak.
A Legfelsőbb "magyar" Bíróság szerint:
a Helsinki Bizottság NEM SEGÍTI A MIGRÁNSOKAT.
A magyar kormány szerint meg: SEGÍTI.
Akkor ki hazudik?

Hogyne.
Pl. ha ki akarod nyalni a Soros seggét, nyugodtan megteheted.
Legfeljebb, most már Bécsbe kell menned.
Esetleg Hegyeshalomnál egy autópálya-pihenőben is megteheted, Magyarországon.
Ez így demokratikus, senki nem tiltja, még Orbán sem.

Nagyon okos ember lehet ez a Gauss. De ez a Gauss nem az a Gauss.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés