Viccnek szánt bejegyzése miatt egy bajnoki mérkőzésre eltiltották Bernardo Silvát

2019. november 14. 14:00
A Manchester City labdarugója közösségi oldalára posztolt ki egy képet, ami miatt rasszista vádak érték.

Közösségi oldalán megjelent rasszizmusra utaló bejegyzése miatt egy bajnoki mérkőzésre eltiltották Bernardo Silvát, a Manchester City labdarúgóját – írja az M4 sport. Silva az egyik csapattársa, a francia Benjamin Mendy fiatalkori fotóját hasonlította még szeptemberben egy népszerű spanyol édesség színesbőrű kisfiút ábrázoló kabalafigurájához.

Úgy tűnik, hogy a portugál középpályás hiába jelentette ki, hogy csak viccnek szánta a dolgot és a „sértett” is poénnak vette, az angol szövetségnek úgy tűnik nem jött be a viccelődés. Silva és Mendy között egyébként remek a kapcsolat, még az eset után is megjelent róluk egy videó, amelyen láthatóan felhőtlen a hangulat közöttük, de a szövetséget ez nem hatotta meg.

A portugál középpályásnak emellett 50 ezer fontos (19,5 millió forintos) büntetést is fizetnie kell az angol szövetségnek (FA), illetve a játékosnak egy szakember társaságában személyes elbeszélgetésen is részt kell vennie.

Kettejük edzője a Manchester Cityben, Pep Guardiola is értetlenül állt azelőtt, hogy Silvát rasszizmussal gyanúsították. Azt mondta a portugálról, hogy az egyik legjobb ember, akit ismer, tiszta és nyitott elméjű, ráadásul tudja, hogy a csapaton belül talán a legjobb barátok.

Összesen 31 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

De mihez kezdenek a libsi redvák Nigerrel, meg Nigériával? Az ottaniak beleegyezése nélkül aligha tudják átnevezni őket Afro-af és Afroafréiára.

Nincs már olyan, hogy fehér, néger, nem fehér, fekete estébé.
Olyan van pc-ül, hogy black-alaphoz viszonyított, egyénileg eltérő pigmentfoltú humanoid.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés