Gulyás: Az ellenzék úgy gondolja, minden megengedhető

2019. október 22. 15:29
Az Országgyűlés hétfői plenáris ülésén történt rendzavarás, Orbán befolyása Trumpra, új szakképzési törvény és lakhatási válság – egyebek mellett ezekről is szó volt a kormányinfón. 

Rendzavarás a Parlamentben

A miniszterelnökséget vezető miniszter Hadházy Ákos hétfői Országgyűlésben előadott "performansza" kapcsán azt mondta: irigyli azt a higgadtságot, amellyel Kövér László házelnök tudta kezelni a nyílt provokációt. Hozzátette, hogy az ellenzéki képviselő akciója példátlan és szerinte ilyen európai Parlamentekben nem fordult és nem fordulhat elő. 

A minisztert arról is kérdezték, hogy mi a véleménye Gyurcsány Ferenc hétfői parlamenti beszédéről, amiben az „őszödi beszédet próbálta mentegetni”. A DK elnöke azt állította, hogy az őszödi beszédet a tisztesség és a becsületesség mondatta ki vele. Gulyás Gergely úgy reagált, hogy: „ha valakiből a tisztesség és a becsületesség hazugságot vált ki, akkor ez egy tartható álláspont. Nem hiszem, hogy a tisztesség és becsület arra vezet bárkit, hogy hazugsággal nyerjen kormányzást. Ezek kellően súlyos szavak ahhoz, hogy aki ilyeneket tett és mondott, annak távoznia kellett volna a közéletből”. A tárcavezető hozzátette, hogy szerinte ez nem egy követendő mérce és „örök rossz példa”. 

Orbán befolyásolta Trumpot?

A világsajtóban megjelent hírre, miszerint Orbán Viktor befolyásolhatta Donald Trump véleményét, vagy hozzáállását Ukrajnához, a miniszter azt mondta, hogy ez egyértelműen álhír. Úgy fogalmazott: „megtisztelő, hogy ha valaki azt hiszi, hogy Orbán Viktor befolyásolni tudná az Egyesült Államok külpolitikáját, de aki ezt komolyan gondolja, inkább ne foglalkozzon politikai újságírással”.

Gulyás Gergely ezzel kapcsolatban hozzátette, hogy Ukrajna előző vezetése nyíltan magyarellenes volt, durván megsértette a magyar kisebbség érdekeit ezért a magyar kormány minden fórumon azt sürgette, hogy Ukrajna változtasson a hozzáállásán. A miniszter elmondta, hogy örülnek, hogy az ukránok másik vezetésnek szavaztak bizalmat. 

Új szakképzési törvény

A Népszavában megjelent hírekre reagálva – miszerint a tanárok státusza közalkalmazottiból a munka törvénykönyvének hatálya alá kerülne – a miniszter azt mondta, hogy a szakképzés reformjának nem ez a lényege. A tárcavezető hozzátette, hogy a kormány támogatja a szakképzés reformját, de a cél a bérek növelése lenne, viszont amit a Népszava ír, az még messze nincs kőbe vésve. 

Lakhatási válság

Húszezer új lakás és ház épült Budapesten az idén és jövőre is tizennyolcezer új engedélyt adtak ki – mondta a miniszter a lakhatási válságot firtató újságírói kérdésre. Hozzátette, hogy ezek a számok rekordnak számítanak a rendszerváltozás óta.Gulyás Gergely szerint ez részben meg is oldja a problémát, ami szerinte azért állt elő, mert a budapesti ingatlanok értéke megnőtt. Hozzátette, hogy szerinte helyes a kormány azon politikája, hogy lakástulajdonossá igyekszik tenni az embereket. 

Az ingatlanárak robbanása miatt a legjobb forma a tulajdoni forma és ezt kell segíteni.” – fogalmazott a miniszter.

Gulyás Gergely a lakhatással kapcsolatban elmondta azt is, hogy a Nemzeti Eszközkezelő a legelesettebbeknek nyújtott segítséget. 

Politikai botrányok

A Borkai-ügyről és a kispesti szocialista botrányról a miniszter úgy vélekedett, hogy mindkét esetben le kell folytatni a megfelelő szerveknek a ,megfelelő eljárásokat. Gulyás Gergely osztotta Kósa Lajos véleményét az ügyben, hogy talán új választást kéne kiírni Győrben, hozzátéve, hogy a kormánynak nincs és nem is lehet álláspontja a kérdésben, mert „egy helyhatósági választás szükségességéről nem lehet kormányálláspont”.

Johann Wadephul véleménye

A CDU/CSU helyettes frakcióvezetője a napokban élesen fogalmazott a magyar kormány török offenzívával kapcsolatos álláspontja miatt. A miniszterelnökséget vezető miniszter ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy: „felelőtlen nyilatkozatok egy nagy pártban is előfordulhatnak”. Gulyás rávilágított arra, hogy a német politikus elhamarkodottan nyilatkozhatott, mert a német kormány álláspontja is egyre közelebb áll a magyar kormányéhoz a török offenzíva ügyében. 

Ezzel kapcsolatban a miniszter elmondta: „az két külön ügy, hogy az Unió miként minősíti a török lépést és mi az érdeke annak érdekében, hogy eltudjon kerülni 3 millió migránst Európában”. Hozzátette, hogy „nekünk ahhoz kell segítséget nyújtani, hogy ott a helyzet stabilizálódjon”.
 

Összesen 101 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Hiányolom is. :))
Ezt a Simicska-luvnya Hutter Mariannt is nagyon szépen szokta oltogatni. :)

TUDJUK, MI LESZ A VÉGE.
Az, hogy még egyszer nem lesz 1919, sem 1956 testvéri tankokkal...
Akkor sokan fognak a fejtestvéreid közül a járdákon a fal mellett lehajtott fejjel osonni, azért a pár deka kenyérért, hogy ne haljanak éhen.
És csak imádkozhatnak, hogy ne legyen a közelben ágas fa...
No, de - egyelőre ott még nem tartunk, ne is tartsunk, ez nem kívánható! - ma! miről van szó?
A Sorosistáknak mindenképp új alkotmány kell, hogy Magyarország újra Soros-gyámság lehessen.
A szájuk íze szerinti vazallus-alkotmányt választással nem, csak és kizárólag utcai zavargások keltésével, a törvényes Orbán-kormány idő előtti leváltásával, "elzavarásával" érhetik el.
Ezért mindenképp rendkívüli állapot elérése a céljuk, erre szól a CEU-s öregember parancsa.
(Akinek tőzsdei megoldásai felett eljárt az idő, több piaca elszállt, első helyen az évi 2000 milliárd forintos magyar rablása.)
No és a Sorost a háttérből irányítók is elégedetlenek: a migránsprojekt egyre nagyobb késésben van...
A 2015 nyári 500 ezres migránstömeget alapul véve mára legalább 5 millió új Európa-foglalónak kellett volna érkeznie, ennek húsz százalékát produkálta a filantróp.
Soros megtett mindent, félrevezetve a világsajtójukkal a közvéleményt. Balos, liberális civil és pártlotyóival, -stricijeivel polgárháborús, terrorhelyzetet keltő provokációáradattal az EU Parlamenttől, a több ezer Budapestre telepített külföldi hivatásos gerillával...
Így állunk ma, minden, ami kívül esik a parlamenti demokrácia játékszabályain: provokáció, ezért a jövő felelőssége a provokátorokat terheli.
Akik között egyetlen nemzeti patrióta Fidesz-szimpatizáns nincs.

Fájt ami a táblára volt írva? Az ilyesmi nem fáj, hanem elgondolkoztat. Összevetve a decemberi produkcióval, felvetődik a kérdés, hogy a listán bejutó, majd pártjából kirúgott, de a listás, tehát nem saját legitimációval szerzett mandátumát megtartó Hadházy saját magán kívül kit képvisel? Ezt ő sem tudja megmondani, ezért botrányos viselkedéssel igyekszik láthatóvá tenni magát. Egy primitív ember primitív produkciója.

Sajnos, túl úriemberek a kormányt képviselő válaszadók.
Van egy szint alatti, ahol nyugodt stílusban lezárhatnák a provokációt azzal:
a kérdés értelmetlen, ezért arra értelmetlenség lenne válaszolni.
De ha felteszi értelmes formában, választ kap.
Az, hogy ez ne teszik meg, a gyengeség, a behódolás jele.
És ez baj.

Igazság, ja.
Én meg fogom magam, ráírom egy táblára, hogy Stenonis pedofil.
Bizonyítanom nem kell, hiszen úgy is mindenki tudja, hogy ez igaz.

Megkezdte a munkáját a maffiabaloldal. Ehhez értenek csak.
Rágalmazni, intrikálni.
Pórázon kell kivezetni a dühöngő állatokat.
A szakadt zoknist pedig kényszerzubbonyban.

Kopj le apámról.

Vadaira, Szabóra, Bangónéra, naná!

Tudjuk, anélkül is, hogy mondtad volna: Valakik választások helyett inkább polgárháborút szeretnének. Azt sem nyernék meg, de nekik a pusztító káosz is kielégítő eredmény lenne.
Első lépés: bevinni a kocsmát a parlamentbe.
Második lépés: kivinni a politikát az utcára.
...

Azért azt el kellene döntened, hogy minta, vagy örökletes.
Te nem tanultál semmit a történelemórákon, hogy ezt bolsi mintának nevezed?
Nem tudod, mi az a rabszíj?
Nem tudod, hogy mi az a kényszerzubbony?
Ezek nem bolsi találmányok, nem bolsi eszközök.
Azoknak járnak, akik állat ill. bolond módjára viselkednek pl. a parlamentben.

Hantaházy, csak azt írta a táblára, amit szeretne! Miért ne kaphatná meg?

Hova parancsolja Hantaházy uram?

Ja, azok a mostani barataitok, a medvesajtok voltak. Ja, pardon, a jobbikosok, na. Ok tortek-zuztak, provokaltak szabadon.
Akikkel, nem mellesleg, most nagy egyetertesben osztoztok a koncon.
A nehai gardasokbol a szemunk elott a legnagyobb demokratak lettek, ja, ja.

" Felmerül a kérdés: honnan lett hirtelenjében egy átlagos háztartásbeli nőnek annyi pénze, hogy mindenféle pénzügyi kockázat nélkül Tolna megyei ingatlanokra licitálgasson?"

Honnan...honnan? Hát szépen beosztotta a konyhapénzt. :))))

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés