Úgy látszik, a Fidesz nem tanult az önkormányzati választásokból

2019. október 18. 11:37

Szél Bernadett
Facebook
Kordonok mögé zárt újságírók, biztonsági zónákban közlekedő fideszesek, tovább korlátozott képviselői jogok – nagyjából így foglalható össze Kövér László újabb rendelete.

„A házelnök persze legszívesebben kitiltaná a sajtót a parlamentből és a nyilvánosságtól elzárt intézménnyé változtatná az ország házát. Most hatásaiban valami hasonló történik: gyakorlatilag kivégzik a folyosói interjúkat – az eddigi egyetlen olyan műfajt, ahol valódi kérdéseket lehetett feltenni a kormánypárti képviselőknek aktuális ügyekben, és ami elől nem tudtak kitérni. Ezentúl csak kijelölt helyeken lehet kép-és hangfelvételt készíteni, a földszinti és félemeleti folyosón pl. nem, ahogy az ülésterem előtti folyosón sem, és lesz olyan rész, ahol kordonok mögé zárják a sajtó képviselőit.

Ez magyarul azt jelenti, hogy a kormánypárti képviselők biztonsági zónákban fognak közlekedni, tudják majd, milyen útvonalon kell megközelíteni az üléstermet ahhoz, hogy még véletlenül se találkozzanak újságírókkal. Ha mégis, akkor is visszautasíthatják az interjút, amit a sajtónak »tiszteletben kell tartania« – szól a rendelet. De a képviselők se ússzák meg: a sajtó jogainak korlátozása örvén a képviselői jogok korlátozására is sor kerül. Bevett műfaj a bizottsági ülés utáni folyosói sajtótájékoztató. Na ezután ilyen se lesz. A bizottsági elnök adhat majd engedélyt (persze) arra, hogy a bizottsági teremben legyen a sajtótájékoztató, ami nonszensz, hisz ezek a termek teljesen alkalmatlanok sajtótájékoztató tartására. A másik opció az északi társalgó vagy az irodaházi aula. Megnézem majd, amikor párhuzamos ülések lesznek, hogy fogunk zsúfolódni azon a pár helyen, amit még meghagyott számunka Kövér László.

Úgy látszik, a Fidesz nem tanult az önkormányzati választásokból. Ez a nyilvánosság-ellenes, az emberektől elszakadt, saját párhuzamos világába bezárkózott politika nem működik. A hatalom egyre inkább megszakít minden kapcsolatot az emberekkel, a valósággal. Egyre jobban bezárkózik, egyre jobban haragszik a sajtóra, az ellenzékre, mindenkire, aki a valósággal szembesíti őket. Nem bírják a kérdéseket, nem bírják a vitát, nem szeretik a demokráciát. Ez a Fidesz valódi arca. Meggyőződésem, hogy ezzel szemben csak az a politika szolgálja az emberek érdekeit, ami állandó kapcsolatban van a társadalommal, fontos neki a párbeszéd és a valós tájékoztatás. Ami nem ellenségként tekint a szabad sajtóra, hanem a hatalom legitim kontrollját látja benne. Egy normális demokráciában ugyanis a hatalomnak van kontrollja. Sokat kell még tennünk azért, hogy ilyen országban élhessünk.”

Összesen 109 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Más ország Parlamentjeiben az újságírók az urak? Szabadon futkoshatnak?
Meg lehet keresni a képviselőt máshol is:-)))

Minden hatalmat a médiának!!!! :-)

Igazat kéne írniuk:-))))))
Nagyon örültem, amikor Jeszenszky Zsolt Nagy Józsinak a szemébe mondta, hogy hazudik!!!!!

Sőt, azt olvastam, hogy a sajtószabadság védelme érdekében Kövér lászló ki akarja tiltani a
közterekről a Lokál c. lapot. Remélem Brüsszel nem fogja tűrni!

Függetlenek ők- az igazságtól.

Eljön az idő, amikor Detti látogatójeggyel mehet csak a Parlamentbe.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés