Sára Botond még nem gratulált nekem

2019. október 18. 10:46

Pikó András
Facebook
Nem lesz vérengzés, de következetes leszek a kerületet megszálló fideszes polip eltávolításában.

„A kampány a politikai verseny legintenzívebb része, a vesztes gratulációja az eredmény ismeretében nemcsak annak kinyilvánítása, hogy elismeri az eredményt, hanem annak is, hogy a verseny végén elkezdődhet a munka és a legyőzött nem gördít akadályokat a felhatalmazást kapott győztes elé.

Sára Botond még nem gratulált nekem.

Tegnap nemcsak az történt, hogy megtámadták a számukra vereséget hozó eredményeket Józsefvárosban, hanem az is, hogy kölcsönös megegyezéssel távozott a városüzemeltetésért és vagyongazdálkodásért felelős holding szinte teljes aláírási joggal bíró vezetője – megtehették, mert a JGK csúcsvezetője, egy fideszes politikai kinevezett ezt lehetővé tette. Mivel a polgármesterségem nem emelkedett jogerőre, még nem élhetek a munkáltatói jogaimmal – egyelőre külső szemlélője vagyok a folyamatnak.

Aláíró vezetők nélkül félő, hogy nem lesznek időben elutalva a fizetések a dolgozóknak, leállnak a folyó ügyek (bérleti szerződések, stb.), nem fizetik időben be az adót és a járulékokat és kezelhetetlen hangulat alakul ki a vállalatnál, ahol elterjedt, hogy Pikó rugdossa ki az embereket. A kerület tele van feleslegesen gerjesztett félelemmel, szegény bérlők rettegnek, mert valakik azt súgták a fülükbe, hogy én számon tartom, ki fideszes és ki nem, és aki fideszes, az utcára kerül. Az önkormányzati intézményektől és a hivatalból hasonló rágalmazó pletykákat hallok.

Természetesen ezekből semmi nem igaz.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 115 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

S milyen polip jön a fideszes polip után???? Szerencsétlen.

Válaszok:
pollip | 2019. október 18. 11:27

Azt mondták a ballib kerületek vezetői, hogy átmenetileg leállítják az önkormányzati cégek működését ( nincs kifizetés, nem köthetnek szerződést....stb), amíg megvizsgálják a cég helyzetét. Most mit csodálkozik? :-))))
Vasárnap óta a többségük csak fenyegetőzik.

Hamarosan boldog Karácsonyt kívánhatunk nektek. Hamarosan nem lesztek boldogok, mert rájöttök, hogy rossz lóra tettetek.

Az milyen volt 2002-ben, hogy színpadra vittek egy tál narancsos buktát? Undorító, sportszerűtlen.....stb

Jó, 2006-ban. De attól még vérlázító bunkóság.

"A Fidesz–KDNP úgy szerzett többséget a megyei közgyűlésekben a vasárnapi önkormányzati választáson, hogy a lehetséges 381 mandátumból összesen 251-et besöpört – derült ki a Választás.hu adataiból. Jól jellemzi a kormánypártok fölényét, hogy az összes többi párt és szervezet mindösszesen 130 mandátumot kapott, ez alig több mint az összes képviselői hely harmada."

https://gondola.hu/cikkek/1145..

Gratulálok . Ez komoly előrelépés lenne. A ballib médiánál is írd meg:-)))

Az baloldali kampány része volt, hogy az önkormányzati lakásokból eltávolítják a "fideszeseket". Úgy emlékszem, Momentumos agyrém volt, senki nem szólt se halkan se hangosan a baloldalról, hogy ez képtelenség.
Akkor mit csodálkozik ez az ember?
Nekem az egész olyan, hogy már előre mosakodik, miért nem tudja majd ezt a szépen fejlődő kerületet vezetni. Azt mégsem mondhatja ugyebár, hogy "nem értek hozzá".

Miért kellett volna? Az ellenzéknél ez bevett szokás, hogy nem gratulálnak a győztes ellenfélnek.

Karácsony ráadásul nem pusztán mellőzte a gratulációt, hanem kifejezetten azt mondta, hogy márpedig ő nem gratulál Orbán Viktornak...

Ezt a Pikót is szét fogja trencsírozni a kiéhezett szoclib maffia... szegény Józsefváros...

Győrben haromszor ekkora különbség mellett is újraszámolást kértek Pikó elvtársai...

Még te csodálkozol, hogy újraszámolják a voksokat, amikor ilyen szoros volt a különbség, amikor Győrben ti számoljátok most éppen újra az ennél nagyobb különbségű voksokat.

Pikó András 269 szavazattal szerzett többet, mint Sára Botond. Érvénytelen szavazat összesen 332 volt.

A DK, az MSZP, a Momentum, az LMP és a Jobbik alkotta összefogás két képviselője hétfőn kérvényezte a szavazatok újraszámlálását, miután Borkai Zsolt alig 641 vokssal nyert az ellenzéki Glázer Tímeával szemben.

Így csinálják:
"Az önkormányzatok átvilágítását ígéri a DK
2019. október 17. 14:15
Az önkormányzati cégek átmenetileg nem vállalhatnak új kötelezettségeket, nem teljesíthetnek új kifizetéseket, nem vehetnek fel új embereket és nem köthetnek új szerződéseket. "

Rinyál és sopánkodik Pikó.

Pikó András a Mércének elmondta, bár nehéz pontosan kiszámolni, de ha kimaxolja a Fővárosi Választási Bizottság a határidőket, akkor az alakuló ülést november közepéig-végéig is kitolhatják.

Csak egy példa, hogy milyen fennakadást okozhat, hogy nem tud megalakulni a testület: az Erkel Színházban a polgármester (vagy az alpolgármester) előtt tennének a közeljövőben állampolgársági esküt azok, akik magyar állampolgárok akarnak lenni – most azonban várniuk kell addig, amíg nem lesz polgármestere Józsefvárosnak.

Pikó: "A józsefvárosi kampányt Sztálingrádhoz hasonlítom. Egyszerre hatvan emberünk ment ki, házról házra, ajtóról ajtóra...
A Fidesz észak-koreai módszerrel kampányolt ellenem...
Józsefvárosban a Fidesz szavazatvásárlására felkészültünk, saját szemünkkel láttuk, hogy folyik a fideszes szavazatszámlálás,
úgy folyik, hogy mennek emberek nagy autókban,
különböző utcákban, ahol teljesen szemérmetlenül kiabálták azt,
hogy mennyiért, meg kihez kell menni.
...Sokan nem mentek bele már ebbe az alkuba,
ebben benne volt az is, hogy a kampánycsapatomnak ez a része
5 ezer forint helyett 5 év tisztelet feliratú pólóban ott voltak,
és ha látták, felismertek egy ilyen ügynököt, aki szavazatot vásárolt,
akkor ráragadtunk autóval, robogóval, mentünk utánuk
és a végén már iszonyatosan idegesek voltak,
mert nem tudtak zavartalanul dolgozni.
Tehát tőlünk ott volt mindig, végig egy civil aktivista, aki nézte,
hogy mit csinálnak és folyamatosan jelentette őket."
Tehát:
1. Fideszes autókból ordibálták tele Józsefvárost: hol lehet Fidesz-szavazatért 5000 forintot kapni...
2. De ott voltak a Pikó-féle demokratikus emberek, EGYENPÓLÓBAN,
5 EZER FORINT HELYETT 5 ÉV TISZTELET felirattal... Amitől a fideszesek hallatlan idegesek lettek...
3. Civil aktivistáik végül kizavarták Józsefvárosból a Fidesz ügynökeit...
EZ A KLUBRÁDIÓS PIKÓ, A HALADÓ DEMOKRATA SZINT MAGYARORSZÁGON, 2019 ŐSZÉN, ÖT NAPPAL OKTÓBER 23. ELŐTT...
ÉS ENNEK TOMBOL AZ AAATÉÉÉVÉÉÉ KÖZÖNSÉGE, HAGYOMÁNYOSAN MAGAS INTELLEKTUSSAL, csakúgy, mint a Népszava, Index, 168 óra, 444 és a többi emésztőcsatorna-végtermék.

A bolond Demszky-t juttatja eszembe ezzel a fizimiskával.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés