Európai Tanács: Törökországnak fel kell hagynia a katonai tevékenységgel Szíriában

2019. október 18. 7:20
A péntek hajnalban elfogadott zárónyilatkozat nagyon óvatosan fogalmaz az offenzíva ötnapos felfüggesztésének török bejelentését illetően.

Törökországnak fel kell hagynia mindenfajta katonai tevékenységgel Szíriában, amely további szenvedést okoz a civil lakosságnak és jelentősen veszélyezteti az Iszlám Állam legyőzése érdekében eddig elért eredményeket, a terrorszervezet ugyanis továbbra is veszélyt jelent Európa biztonságára. A péntek hajnalban elfogadott zárónyilatkozat nagyon óvatosan fogalmaz az offenzíva ötnapos felfüggesztésének török bejelentését illetően.

Az Európai Tanács tudomásul veszi az Egyesült Államok és Törökország bejelentését a katonai műveletek szüneteltetésére vonatkozóan” – írták.

A szöveg többi része tükrözte a hétfőn, Luxembourgban tartott külügyi tanács ülésén elfogadott zárónyilatkozatban foglaltakat, amelyek szerint az Európai Tanács határozottan elítéli Törökország egyoldalú katonai fellépését Szíriában. Továbbá arra emlékeztetett, hogy a tagállamok a Törökországba irányuló fegyverszállítás leállítása mellett döntöttek. A tagállami vezetők a szövegben kiemelték, az unió folytatja a súlyos humanitárius és menekültügyi válság hatékony kezelése érdekében folytatott erőfeszítéseit, valamint támogatja azon tagállamokat, amelyekre nagy nyomás nehezedik a Földközi-tenger keleti medencéjében jelentkező migráció miatt.

A Ciprus partjai mellett rejlő olaj- és földgázmezők után kutatva folytatott illegális török próbafúrásokkal összefüggésben szintén jóváhagyták a külügyminiszterek által hétfőn megfogalmazott zárónyilatkozatot és szolidaritásukat fejezték ki a szigetországgal.
A szakminiszterek az elfogadott szövegben arra emlékeztettek, hogy az Európai Tanács június második felében tartott csúcsértekezletén határozottan elítélte a török lépéseket és válaszintézkedéseket helyeztek kilátásba, amennyiben Ankara nem hagy fel ezen tevékenységével.

A konfliktusról

A török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) ellenzéki fegyveres csoport Béke Forrása fedőnéven október 9-én indított hadműveletet Északkelet-Szíriában a Törökország által terrorszervezetnek minősített, Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia, valamint az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet ellen.

Csütörtökön az Egyesült Államok és Törökország Észak-Szíriára vonatkozó tűzszüneti megállapodást kötött. Törökország egy ötnapos tűzszünetbe egyezett bele, hogy lehetővé tegye a szíriai kurd csapatok visszavonását a szíriai-török határról.

Szó esett a Maláj gépről is

A péntek hajnalban megszületett zárónyilatkozat kitért a maláj légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó, MH17-es járatszámú repülőgépének 2014. július 17-én Kelet-Ukrajna felett bekövetkezett tragédiájára is. Az uniós tagországok állam-, illetve kormányfői hangsúlyozták, továbbra is támogatnak minden, az igazság feltárására és a felelősök elszámoltathatóságára irányuló erőfeszítést, és arra szólítottak fel minden államot, hogy működjenek együtt a folyamatban lévő nyomozás sikere érdekében az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatával összhangban.

Információk szerint a kétnapos uniós csúcstalálkozó első, éjszakába nyúló munkanapján a tagállami vezetőknek nem sikerült megegyezniük Észak-Macedónia és Albánia uniós csatlakozási tárgyalásainak megkezdéséről. A vita a csúcstalálkozó másnapján folytatódik.

Visegrádi négyek

A visegrádi államok (V4) kormányfői szerint meg kell kezdeni az albán és észak-macedón csatlakozási tárgyalásokat. Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia kormányfői erről levelet küldtek európai uniós kollégáiknak a csúcstalálkozó előtt, amelyben arra figyelmeztettek, hogy Albánia és Észak-Macedónia európai uniós csatlakozási tárgyalásainak további halasztása gyengítené a Nyugat-Balkán stabilitását és jelentősen korlátozná a közösség befolyását a térségben.

EU-diplomatáktól származó információk szerint a bővítésről szóló hosszúra nyúlt vita során Németország, Olaszország és Franciaország ellenezte, hogy különválasszák a két országgal tervezett tárgyalások megkezdését, míg mások (köztük Spanyolország, Hollandia és Dánia) azonnal zöld fényt adott volna a tárgyalásokra Észak-Macedóniával, míg Albánia esetében tartózkodó állásponton maradtak. Kiszivárgott hírek szerint Párizs mindaddig ellenzi a tárgyalások megkezdését a két országgal, amíg a teljes csatlakozási folyamatot meg nem reformálják – közölték.

(MTI)

 

Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az arab tavasz kitalálóit az Európai Tanács mikor ítélte el?
Az arab tavasz nyomán létrehozott humanitárius katasztrófa felelőseit az Európai Tanács mikor ítélte el?
A Földközi-tengeren folyó migráns-kereskedelmet irányító és bonyolító spekuláns-bűnözőket az Európai Tanács mikor ítélte el?
A szíriai arab állam izraeli bombázásait az Európai Tanács mikor ítélte el?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés