Karácsony pénteken ír levelet Orbánnak

2019. október 17. 8:48
Nemzetközi sajtótájékoztatót tartott a főváros új vezetője, aki egyebek mellett a CEU-nak is üzent.

Budapest új főpolgármestere készen áll a partneri viszony kialakítására a kormánnyal – számolt be az Euronews Karácsony Gergely első nemzetközi sajtótájékoztatójáról. Karácsony azt mondta, erről már első hivatali napján, pénteken levélben tájékoztatja Orbán Viktort.

„Abból tudok kiindulni, amit a miniszterelnök mondott a választás éjszakáján, hogy ő szintén nyitott az együttműködésre. Ezer okot tudnék felsorolni, hogy ez miért nem jön össze, de egyet tudok mondani a másik oldalon: ez Budapest érdeke” – idézte az új, de még nem hivatalban lévő városvezetőt a páneurópai hírportál.

Karácsony Gergely azt is elmondta – utalva Gyurcsány Ferenc korábbi szavaira – hogy az ellenzéki önkormányzatokat nem lehet az ellenzék és a kormány közötti viaskodás bástyájaként használni. „Amivel ezek az önkormányzatok hozzá tudnak járulni az ellenzéki politika megújításához az az, hogy egy más típusú kormányzást mutatnak meg a hétköznapokban.”

Az új főpolgármester arra kérte a CEU rektorát, hogy az egyetem lehető legtöbb tevékenységét próbálják megőrizni Budapesten.

Tervei közt említette a korrupció elleni harcot, klímavészhelyzet kihirdetését, a Római-parti mobilgát és a Városliget beépítésének felülvizsgálatát. A stadionépítéseket megvétózná, mivel szerinte azok megépítése és üzemeltetése is indokolatlanul drága, és a telkeket is jobban lehetne hasznosítani.

Összesen 181 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Mondjuk rájött, hogy el kell kezdenie dolgozni. Részemről hajrá.

Megint félre fogják érteni...

Gergőék "más típusú kormányzásáról" már vannak tapasztalataink. Majd ismét jönnie kell a fasiszta-nacionalista-populista erőknek, hogy helyrehozzák a károkat.

Már a jövő héten fogadná Orbánt?

Adj Orbánnak egy sallert, mint Juncker.

Azért több minden kimaradt a tájékoztatóból. Geri már elrendelte, hogy a hétvégén nem lehet megrendezni a Nemzeti Vágtát, a nemzeti jelző kirekesztő, nem minden ló jobboldali, előbb meg kell kérdezni a baloldali lovakat, hogy akarnak-e együtt vágtatni a jobboldali lovakkal, a másik a klímavészhelyzet, a lovak kakijukkal növelik a fővárosi levegő metán szennyezettségét, s különben is, ki szedi össze a lókakit?

Meg egyébként is, tűrhetetlen, hogy csak a lovak vágtathatnak, más állatoknak nem rendeznek nyilvános versenyt. Ez is a Fidesz kirekesztő politikája miatt van. AZ állatvédőkről nem is beszélve, megkérdezte őket valaki?

No meg a színek, van szürke, barna, pej, , meg fekete, de hol vannak a zöld és a szivárvány színű lovak, mi ez a diszkrimináció?

Hétfőtől a dohányboltok felirata is megváltozik, , jelző nélkül marad a Dohánybolt. A jövő héten arab nyelvű feliratok fogják mutatni a tájékozatlanoknak, hol találhatóak a zsinagógák, a kóser éttermek, a zsidó felekezeti oktatási intézmények, a Pannónia utcai sörözők, a Klauzál téri éttermek......, no meg a Keleti melletti Rosenstein.....

Budapest végre igazi nyugati világváros lesz.....

Azért több minden kimaradt a tájékoztatóból. Geri már elrendelte, hogy a hétvégén nem lehet megrendezni a Nemzeti Vágtát, a nemzeti jelző kirekesztő, nem minden ló jobboldali, előbb meg kell kérdezni a baloldali lovakat, hogy akarnak-e együtt vágtatni a jobboldali lovakkal, a másik a klímavészhelyzet, a lovak kakijukkal növelik a fővárosi levegő metán szennyezettségét, s különben is, ki szedi össze a lókakit?

Meg egyébként is, tűrhetetlen, hogy csak a lovak vágtathatnak, más állatoknak nem rendeznek nyilvános versenyt. Ez is a Fidesz kirekesztő politikája miatt van. AZ állatvédőkről nem is beszélve, megkérdezte őket valaki?

No meg a színek, van szürke, barna, pej, , meg fekete, de hol vannak a zöld és a szivárvány színű lovak, mi ez a diszkrimináció?

Hétfőtől a dohányboltok felirata is megváltozik, , jelző nélkül marad a Dohánybolt. A jövő héten arab nyelvű feliratok fogják mutatni a tájékozatlanoknak, hol találhatóak a zsinagógák, a kóser éttermek, a zsidó felekezeti oktatási intézmények, a Pannónia utcai sörözők, a Klauzál téri éttermek......, no meg a Keleti melletti Rosenstein.....

Budapest végre igazi nyugati világváros lesz.....

Anyeginnek képzeli magát.

Csoda, hogy egyáltalán írni tud.

Bocsi, csak most kapom a híreket Geri stábjából.....az arab turistáknak szóló tájékoztató táblákon megtalálhatóak lesznek azok a fővárosi kerületek és a fővárosi agglomerációban lévő települések nevei is, akik balliberális kerületi-városvezetői struktúrájuknak, progresszív európaiságuknak köszönhetően szívesen látják a muszlim testvéreiket.

Geri most győzködi a XIII.kerületi polgármestert, hogy a Szent István parkban hozzanak létre egy olyan mini barátság parkot, amelyben felépítenek egymás mellett zsinagógát-mecsetet és katolikus templomot, bennük rabbival, imámmal és katolikus pappal. Véget kell vetni az Orbán-féle gyűlöletpolitizálással.

Az ötlet tetszik a Havanna úti lakótelepen élőknek, de már a kispestiek is jelezték, hogy szívesen támogatnának ők is hasonló programot.

A tavaly szánkókat törő belvárosi civil szervezetek felkérték Gerit arra, hogy idén a Parlament előtt ne legyen semmiféle karácsonyfa állítás, jövőre töröljék a Szent István-napi körmenetet, a húscafat utcai mutogatását, s a klímavészhelyzetre való tekintettel mondják le az Eucharisztikus Világkongresszus megrendezését is.

Nagy Imre szobrát vissza a régi helyére, legyen Péter Gábor utca a VI.kerületben! Bontsák le a Fidesz által, a Szabadság térre épített, de fel nem avatott náci emlékművet!

A közgyűlés szavazza meg a tranzitzónában mostoha körülmények között, éhínség közepette sínylődő, balliberális politikai nézeteket valló menekültek fővárosi befogadását, kerületi kvóta keretében történő elosztását.

A közgyűlés Memorandumban jelentse ki, hogy Budapesten véget ért a fasiszta diktatúra, a nép kezébe vette a hatalmat, amit feltétlen bizalma mellett, kész Brüsszelnek delegálni. Budapest nem a kipcsakok-kunok, vidéki trágyaszagúak városa!

A fővárosban összeadunk mindenkit, Józsit Józsival, Juditot Judittal, Ábelt a kutyával.....a fővárosi óvodákban megtiltjuk a nemek szerinti megszólítást.

A fővárosi, lakótelepeken élők nem húsz, hanem havi negyvenezer forintos fűtéstámogatásban részesülnek a télen. A város gazdag, a Mikulás csomagban benne lesz az összes fővárosit érintő ingyenes tömegközlekedés ajándéka.

A Fővárosi Nagycirkuszt is meg lehet szüntetni, mert helyette itt van a Fővárosi Önkormányzat Karácsony bohóc vezérletével.

Azért írsz ilyen badarságokat, mert nem érted. Ahogy a 24.hun firkásza sem érti, ezért egy svédcsavar közbeiktatásával ferdít. Holott nagyon egyszerű a téma.

1. CEU nevezetű oktatási intézmény nem létezik. New York államban létezik a CEU NY nevezetű egyetem, amely amerikai diplomát ad ki. New York államban azonban nincs önálló egyeteme.
2. Magyarországon Alapítványi Közép-európai Egyetem (angol nevén Central European University, magyarul is használt rövidítése: CEU) működik. A kuratórium elnöke Soros György.
3. Két önálló jogi intézményről van szó, amelyeket rendszeresen összemosnak.
4. Magyarországon Alapítványi Közép-európai Egyetem (angol nevén Central European University, magyarul is használt rövidítése: CEU) továbbra is Magyarországon működik. Az amerikai diplomát adó CEU viszont Ausztriába költözött(?).

Az ezzel kapcsolatos okmányok mindezt egyértelműen bizonyítják és ellentmondanak a 24.hu firkásza által ironikusan megfogalmazottaknak.
https://24.hu/belfold/2018/12/..

A valóságról írsz. DE ha ezt teszed, akkor a konzervatív szavazók szerint egyből kétkedő, ingatag áruló vagy. Azért az is jelzés értékű, hogy a kormánypárti média egy része is már arról beszél, hogy elbizakodottak voltak Orbánék, pontosan, mint 2002-ben. A történelem ismétli magát.

Csak a hülyeségük, nagyképűségük miatt százezrek szívnak.....s Budapest valóban hosszú távra elveszhet a konzervatív oldal számára. Orbán mikor nevezi meg a felelősöket? Jó, panelprolik, s azon kívül?

A hétvégén már klíma vészhelyzet lesz? Vénasszonyok nyara annak számít?

Az 50-es évekből itt maradt, lepukkant proli Vidámpark helyén egy olyan biodóm épül, amihez fogható Európában csak a cornwalli Eden Project lesz.

http://pestbuda.hu/cikk/201909..

Karácsony beiratkozott a levelező tagozatra.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés