Az éjszakai rendbontásokban több mint kilencvenen sérültek meg Katalóniában

2019. október 17. 16:27
Quim Torra katalán elnök éjjel televíziós nyilatkozatban ítélte el az erőszakos akciókat.

Több mint kilencven ember, rendőrök és tüntetők egyaránt megsérültek csütörtökre virradó éjjel a Katalónia több városában zajló rendbontásokban.

Fernando Grande-Marlaska, az ügyvezető spanyol kormány belügyminisztere az adatokat összegezve Madridban elmondta: az elmúlt három napban 97 embert vettek őrizetbe a hatóságok az erőszakossá vált tüntetéseken, közülük négyen előzetes letartóztatásban vannak, mert rendőrökre támadtak. A rendfenntartók közül hétfő óta 194-en sérültek meg – tette hozzá.

Hangsúlyozta: az erőszakos akciók nyilvánvalóan összehangolt cselekmények, amelyek nem maradnak büntetlenek, és senkinek ne legyen kétsége, hogy továbbra is őrizetbe veszik azokat, akik „bűnelkövető magatartást folytatnak”.

Reggel legalább kilenc utca maradt lezárva Barcelonában, ahol megkezdték az éjszakai összecsapások nyomainak eltakarítását. Törmelékhalmok, törött üvegek borítják az aszfaltot, amelyre több helyen ráégtek a barikádként használt, felgyújtott műanyag kukák. Körülbelül egy tucatnyi személyautó és motor is kiégett ezekben az utcákban.

A tüntetések oka

A katalán függetlenségi vezetőkre kiszabott börtönbüntetés miatt meghirdetett, kezdetben békés tüntetéseken több ezer ember vonult utcára szerda este például olyan nagyvárosokban mint Lleida, Tarragona, Girona és Barcelona. A megmozdulások azután fordultak összetűzésekbe, hogy radikális tüntetők csoportja dobálni kezdte a rendfenntartókat üvegekkel, felszedett utcakövekkel, petárdákkal. A hatóság válaszul gumibottal, gumilövedékkel kezdte oszlatni a tömeget.

A legkomolyabb összecsapások Barcelonában voltak, ahol a katalán belügyi tanácsos hivatalának környékén tűztek össze a rendőrök és a kapucnit, arcukat eltakaró kendőt viselő tiltakozók, akik a politikus lemondását követelték a katalán rendőrök kemény fellépése miatt az elmúlt napok tüntetésein.

A katalán elnök elítélte az erőszakot

Quim Torra katalán elnök éjjel televíziós nyilatkozatban ítélte el az erőszakos akciókat. „Nem engedhetjük meg, hogy ilyen incidensek forduljanak elő az országunkban. Ennek azonnal véget kell vetni!” – fogalmazott hangsúlyozva, hogy a függetlenségi mozgalom nem lehet erőszakos.

A katalán vezető nyilatkozata néhány órával az után hangzott el, hogy Pedro Sánchez spanyol kormányfő az elmúlt napok erőszakos utcai cselekményeinek elítélésére szólította fel őt. „Politikai és morális kötelessége elítélni (...) a legvilágosabban és leghatározottabban az erőszak alkalmazását Katalóniában” – fogalmazott Sánchez, hangsúlyozva, hogy Katalónia lakosainak joga van békében és biztonságban élni.

A tüntetéshullám azután kezdődött a katalán városokban, hogy hétfőn a spanyol legfelsőbb bíróság zendülés miatt elítélt kilenc katalán függetlenségi vezetőt, és kilenctől 13 évig tartó szabadságvesztéssel sújtotta őket a 2017. október 1-jén alkotmányellenesen megtartott és rendőri erőszakkal végződött függetlenségi népszavazás, valamint a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása miatt.

(MTI)

Összesen 3 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés