Erdogan csak Trumppal hajlandó tárgyalni

2019. október 16. 13:53
Hiába megy Ankarába Mike Pence amerikai alelnök és Mike Pompeo külügyminiszter, Erdogan nem tárgyal velük.

Recep Tayyip Erdogan török elnök nem tárgyal sem Mike Pence amerikai alelnökkel, sem Mike Pompeo külügyminiszterrel, sem Robert O'Briennel, az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadójával, amikor csütörtökön Ankarába látogatnak – derül ki abból a nyilatkozatból, amelyet a Sky News brit hírcsatornának adott a török elnök szerdán.

A török elnök kijelentette, hogy az ő tárgyalópartnere amerikai részről Donald Trump elnök.

Az exkluzív interjúból Alex Crawford, a csatorna tudósítója osztott meg részleteket a Twitteren. A beszélgetésben Erdogan megerősítette, hogy az észak-szíriai török offenzíva akár már csütörtök éjjel véget érhet, ha a kurd Népvédelmi Egységek (YPG) 35 kilométerre visszahúzódnak a török határtól, és Manbídzstől az iraki határig elhagyják azt a területet, ahol Törökország biztonsági sávot akar létrehozni.

A török offenzívát számos nemzetközi bírálat érte, de Erdogan kitart amellett, hogy az akció akkor fog véget érni, amikor elérte célját, és nem hajlandó semmilyen tűzszünetet kötni a kurd fegyveresekkel, akiket Törökország terroristának tekint. A török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) ellenzéki fegyveres csoport október 9-én indította meg a Béke Forrása fedőnevű hadműveletet Északkelet-Szíriában az YPG, továbbá az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet tagjai ellen.

Törökország vállalta, hogy átveszi a kurd fegyveres csoporttól a térségben raboskodó iszlamista szélsőségesek felügyeletét azon a területen, amelyet ellenőrzése alá von. Az offenzíva deklarált célja az, hogy elhárítsa a Törökország déli határát Ankara szerint fenyegető terrorveszélyt, továbbá egy biztonsági övezetet létrehozva szavatolja a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek hazatérését.

A török katonai beavatkozás azután vette kezdetét, hogy kivonult a térségből az amerikai hadsereg, amely kiképezte és modern fegyverekkel látta el az YPG-t az Iszlám Állam elleni harcban.

(MTI)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés