Összetűzésbe keveredtek a katalán tüntetők a rendőrséggel

2019. október 14. 19:26
A rendőrök gumibottal és gumilövedékkel szorították vissza a többezres tömeget, amely megrohamozta a barcelonai repülőteret.

Tüntetők akadályozzák a barcelonai El Prat repülőtér elérését, hogy így tiltakozzanak a spanyol legfelsőbb bíróság hétfői, katalán függetlenségi vezetőkkel szemben hozott ítélete ellen. A tiltakozók összetűzésbe keveredtek a rendőrséggel. A kezdetben több száz emberből álló tömeg kora estére mintegy nyolcezer fősre növekedett a T1-es terminálnál, ahová egy Demokrácia Cunami nevű civil mozgalom interneten közzétett felhívására érkeztek. A tüntetők több helyen is megpróbálták áttörni a bejáratokat őrző rendőrök sorfalát, akik gumibotot és gumilövedéket használtak a tiltakozók visszaszorításához.

A demonstrációra folyamatosan érkeznek az emberek, akik a lezárt autópályán együtt gyalogolnak a repülőtér felé a csomagjukat cipelő utasokkal. A hatóságok megerősítették az épület védelmét, és csak az érvényes jeggyel rendelkezőket engedik tovább, miután ellenőrizték irataikat. A légikikötő üzemeltetéséért felelős AENA vállalat tájékoztatása szerint már több mint húsz járatot kellett törölni. Az El Periódico című katalán napilap szerint mind az utasok, mind a repülőgépek személyzete nehezen tud bejutni a repülőtérre, és már többen lekésték emiatt a gépüket. A rendőrség döntésére a repülőtéri vasúti és metróforgalom több mint egy órán át szünetelt azért, hogy több tüntető ne közelíthesse meg a terminált.

A különböző megmozdulások Katalónia-szerte mintegy tucatnyi autóúton akadályozzák a közlekedést. Továbbá fel kellett függeszteni a vasúti közlekedést is például Reus és Tarragona között, valamint a Gironában, mert tüntetők vonultak a sínekre. Barcelona belvárosában a helyi rendőrség tájékoztatása szerint mintegy 25 ezer diák vonult fel a nap folyamán. Gironában mintegy hatezren demonstráltak az ítélet ellen. Megmozdulások voltak Lleidában, Tarragonában és kisebb katalán városokban is. Több függetlenségpárti civil és szakmai szervezet nagyszabású tüntetést hirdetett október 26-ára.

(MTI)

Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Még jó, hogy vasárnap hazajöttem. Bár, nem kellene kényszeríteni, hogy maradjak még.
Holá! Katalánok, Barcelona, veletek vagyok!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés