Oda a NER legyőzhetetlenségének mítosza

2019. október 14. 9:27

Miklósi Gábor
Index
Az ellenzék pártjai 13 év kilátástalan útkeresés után erőt meríthetnek a vasárnapi eredményből.

„A Borkai-ügy hatását azért sem érdemes túldimenzionálni, mert a stabilan fideszes városok többségében a Fidesz most is simán nyert, sőt, ha szűken, de Győrben még maga Borkai Zsolt is győzni tudott. Ez az eredmény viszont így azt is jelenti, hogy Orbán nehéz kommunikációs helyzetbe navigálta magát.

Vasárnap reggel ugyanis az Index kérdésére azzal ütötte el, hogy véleményt mondjon Borkairól, hogy inkább megvárja, amíg az urnáknál a győriek ítélkeznek. Ha ezek után lemondatja Borkait, Orbán a győriek akaratával megy szembe. Viszont az eredmény értékelésekor arra se igen tud majd hivatkozni, hogy a győri szex- és korrupciós botrány körüli hírverés miatt teljesítettek ennyire rosszul máshol. Más kérdés, hogy az utóbb erősen elhibázottnak tűnő kampánystratégia miatt hány fej hullik majd a Fideszben.

A választás eredménye, így például a budai kerületek és egy sor nagyváros elvesztése és területi eloszlása azt is megmutatta, hogy a Fidesz mögül milyen mértékben hátrált ki a konzervatív (polgári) értelmiség, a keresztény középosztály. Orbánékra mindinkább a kistelepülések, vagy az ott élőkhöz hasonló életmódú városi peremvidékek lakói szavaznak. A kistelepüléseken élők zöme a Fideszre szavazott, amit jól mutat, hogy mind a 19 megyei közgyűlés narancssárga maradt. Az értelmiségi elit legalább egy értelmezhető részének támogatása nélkül azonban egyre nehezebb lesz kormányozni az országot.

Az ellenzék pártjai viszont 13 év kilátástalan útkeresés után erőt meríthetnek a vasárnapi eredményből, ami kirajzolta, hogy hosszabb távon milyen politikai stratégia gyorsíthatja Orbán Viktor rendszerének gyengülését.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 128 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ezt a mítoszt ti építettétek, Gábor bátyám, lásd rezsim- és diktatúra paradigma... Egy valódi értelmiségi pedig nem ír olyan dehonesztálóan a "kistelepülésekről" és a "peremvidék lakóiról", mint a tisztelt szerző. Már csak azért sem, mert maga Karácsony is ilyen helyről származik.

Viccet félretéve ez ment addig, amíg nem kezdtek el jönni a "jó" hírek.
Már az is választási csalásnak minősült, ha valaki az 5 fős családjával közösen ment el szavazni, mondván biztos szállítják a szavazókat...

Nagy az örömködés az index, hvg, 24.hu firkászoknál. Vajon két év múlva is ilyen lesz?
Kétlem. Jön a fekete leves.

Eddig ment ezerrel, hogy diktatúra, meg hogy lejt a pálya.
Még tegnap is bőszen osztották a facebookon, hogy Mészáros Lőrinc szavazatszámláló szoftvere úgyis tetszése meg fogja buherálni a választási eredményeket.
Tehát egyfelől a főbb ellenzéki hazugságok leleplezve.
Másfelől a kormányoldalnak nem árt egy kicsit az az antibiotikum, amit ez a választás bevitt neki, jót tesz az immunrendszernek, meg remélem lesz egy kis stílusváltás is.

Semmi nem tart örökké. Így is csoda, hogy kétszer nyert Tarlós.

Hahaha (-:: Kezdődik az éhezők viadala. Mókás lesz.
Gyurcsány kér egy kávét.

El kellene gondolkodnia, csak ki fog elgondolkodni? Az a baj, hogy a primitivizálódás egy lefelé pörgő spirál. Pokorni pl. behúzott egy budapesti kerületet. Szerinted érdekelni fog valakit a FIDESZ-ben?

Ezt fogjátok csinálni most is loptok és hazudtok szakmányban. Ennyi a tehetségetek. Arról nem is beszélve, hogy még nagy garral üvöltöztetek az ukrán szavazók miatt, addig szépen telepakoltátok sorosista szavazókkal a nagyvárosokat. Megint idegen intervencióval győztetek.

Túl sok az ellenzéki párt. Így nem viszik semmire.
Mark Twain postakocsiját egyszer új munkahelyére utaztában egy tucatnyi álarcos (valójában új munkatársaiból álló fogadó bizottság) lövöldözve vette körül. Az író csak nevetett, amit a másnapi helyi újságok nagyon értékeltek.
-Állt volna oda egy ember a postakocsi elé kétcsövű puskával, hogy lássanak engem ijedtemben fára mászni. - jegyezte meg később.

Egyébként ebből a szempontból ez egy jó eredmény. Nemzetközi szinten most nehéz lesz előadni az "antidemokratikus, diktatúraépítő, hörr hörr FIDESZ"-dumát. Viszont ha meg demokrácia vagyunk, akkor nem ártana kevésbé habonyista módon kormányozni. Már csak mert annak ez nem is a vége, hanem a végének a kezdete...

Pajti, szoktad te olvasni a hozzászólásaimat? Szíveskedj megnézni őket itt a különböző szerzők alatt, mielőtt ilyen kvaterkázós stílusban teszel föl kérdéseket.

Akkor hát tudhatod, hogy mit gondolok a kérdésről.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés