A lelkekért folytatott háború

2019. október 11. 8:25

Földi László
Magyar Nemzet
A legdrámaibb tapasztalat még számomra is, hogy e folyamatok közepette az emberek lelkében alakult ki háborús helyzet.

„A háború titkos csatái és Háború, két könyvcím napjainkból. Szerzőik kilétét fedje jótékony homály. Könyvek, amelyek egy békés, demokratikus berendezkedésű országban íródtak. Névadójuk (és egyben kiadójuk), Szakács Árpád újságíró barátom azt követően íratta e harcos üzenetet a kötetek fedőlapjaira, hogy elolvasta a kéziratokat. Cikkek gyűjteményét, amelyek egytől egyig a béke és a biztonság védelmében íródtak.

Íróik egy speciális közegből érkeztek, a világot is így – sajátos nézőpontból, szakmai szemüvegen keresztül – szemlélik és elemzik, az »elhárító és a hírszerző szemével«. Az eseményekből – különösen a migrációnak álcázott Európa elleni támadással összefüggésben – világossá vált mindkettőjüknek, hogy látszatra békében élünk ugyan, de valójában külső támadás alatt állunk.

Kontinensünk gyanútlan polgárait csapdába csalták, mégpedig előre megfontolt szándékkal. Olyan helyzetet teremtettek, amely nem csupán a józan észt száműzte hétköznapjainkból, hanem a jogi normákat is, egy őrült és szinte sátáni erőtér manipulálása közepette.

Történt ugyanis – s mi ez, ha nem tébolyult világunk háborús üzenete a normalitás ellen –, hogy az ismert embercsempész hajó, a Sea-Watch 3 kapitánya, Carola Rackete az Európai Parlamentben nagy tapsvihar közepette felszólalhatott. Ahelyett, hogy az érvényben lévő jogszabályok szerint megérdemelt börtönbüntetését töltené Olaszországban, az olasz határok bizonyítottan szándékos megsértése miatt.

Rackete kisasszony észt oszt az Európai Unió legmagasabb fórumán. Követeli, hogy iktassák törvénybe a törvénytelenséget, támogassák a profitéhes háttérhatalmat, amely embereket nyomorít meg, amikor hazájukból másodszándékkal egy idegen világba csábítja őket. Ezzel párhuzamosan az őslakos európaiakat a saját identitásuk feladására kényszerítik. De kit is érdekel mindez, ha a cél világos és »nemes«: Európa átalakítása, bármi áron.

De a legnagyobb baj, a legkomolyabb kihívás nem ezen a fronton mutatkozik. A legdrámaibb tapasztalat még számomra is, hogy e folyamatok közepette az emberek lelkében alakult ki háborús helyzet. Látszatra élik a békés mindennapi életüket, mégis mindenhol tapintható a feszültség. Az individuum divatos ideológiák által támogatva mindent elural, az egyén nem tűr mást és pláne más érdeket vagy a fősodortól akárcsak egy árnyalattal eltérő véleményt.

Talán furcsa a példa, de még az országutakon is nő az agresszivitás, pedig ez egyértelműen önveszélyes cselekedet. Az interneten látható egy jelenet, amikor egy személyautó vezetője büntetni akar – ki tudja, miért – egy kamiont.

A jelenetben a sztrádán a teherautó elé hajt, majd ráfékez. A többtonnás jármű persze nem képes azonnali lassításra – vélelmezhető, hogy a kamion sofőrje nem is számít a helyzetre –, és nekimegy az előtte satuféket nyomó gépkocsinak.

Visszaemlékezve a hidegháború éveire, amikor javában tartott az ádáz küzdelem a két világrend között, nem rémlik, hogy lélekben igazán féltünk volna a háború valóságától. Pedig Magyarországon is, a Varsói Szerződés nevű katonai tömb tagjaként, rendszeresen gyakorlatoztak a sorkatonák és az időnként behívott tartalékosok.

A kubai rakétaválság, a szuezi konfliktus vagy a minket leginkább érintő 1956-os magyar szabadságharc mind-mind előszele volt vagy lehetett volna egy világháborúnak. Nem lett, de ami leginkább szembetűnő volt, hogy az emberek lelke békés maradt. Bár a politikai elit mindent megtett, hogy vérontásig feszítse az ideológiai ütközetet a kapitalizmus–szocializmus vitában.

A civil világ viszont, és ez elmondható a mindkét oldalon élőkről, a békét erőltette a mindennapokban. Érződött az egymás iránti tisztelet akkor is, ha nem közvetlen rokonok együttélését szemléltük. Nem vitathatóan elfogadták volna a harmadik világháború tényét, és elindultak volna a frontra, de a lelkük békéjét a politikai manipuláció nem tudta megtörni. És ez biztosan közrejátszott abban, hogy mégsem lett világégés. Igaz, ezzel együtt helyi háborúk az azóta eltelt több mint hetven évben folyamatosan kirobbantak egy-egy régióban.

Nos, akkor a szerzők vajon miért választották a háború – és nem a béke – szimbolikáját a könyveik címében? Pontosan azért, mert a ma kihívásai az ember igazi értéke ellen támadnak. Az ember legfőbb értéke, tegyen bármit, éljen bárhol, a lelkisége. A képessége arra, hogy felülemelkedjen bármilyen nem kívánt élethelyzet negatív hatásain.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 75 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Sajátos pszichológia ez. A frontvonal egyik oldalán álló radikálisok szerint a lelki háborús helyzetet a másik oldalon állóknak lehet köszönni. Odaát pont fordítva gondolják.

Az egyik oldal szerint Gyurcsány és Soros a sátán, a másik szerint meg a Patás és Putyin.

Pedig hát ugyanannak az érmének a két oldala ez.

A paradox báj, hogy Magyarországon a legmilitánsabb meg éppen az a Puzsér, aki a fentiekre kívánja (gondolom) felhívni a figyelmet.

Válaszok:
OberEnnsinnen | 2019. október 11. 9:55

Te vagy a frontvonal egyik oldalának példaértékű radikálisa.

A probléma, sőt a baj, sőt, a bűnök: a szoftverekben, az emberi agyakban van.
Végzetes a lemaradásunk abban, amit úgy nevez a pszichológia, de a mindennapi nyelv is:
ÉLETÖSZTÖN.
Ahol ez nem működik, ott minden, a legjobb szándékkal is - kontraproduktív.
A migránsveszély közfigyelembe emelésével egy kis lépést teszünk a helyes irányba, de ez - a Kádár-Aczél-kor máig ható rombolása miatt - NEM ELEGENDŐ.
Amíg a társadalom nem képes a dolgokat valós helyi értékük szerint felismerni és kezelni - addig tovább csúszunk lefelé lelki egészség dolgában.
Az igaz önértékelés, az önazonosság, önbecsülés, a lelki kultúra végzetesen hiányzik a magyarokból...
Az igazság az, hogy ezekben - ami az élet alapja - minden környező nép mérföldekkel jár előttünk.
Aminek elsődleges oka: a kádárizmus.
Egyedül Magyarországon volt tilos magyarnak lenni 1945-1990 között, sőt, - a Dohány utcai "magyar" filozófus értelmiség, meg az Esterházy-magyarok miatt - még ma is behúzott nyakkal kell járnunk egykor saját hazánkban.
Erre példa sehol másutt nem volt, ellenben minden szoc. ország a maga módján ultranacionalista volt - és az ma is.
Ezért két összetevő miatt vagyunk végzetesen veszélyeztetett faj mára a Kárpát-medencében.

"ERIK S. REINERT
(Makronóm)
HOGYAN GAZDAGODTAK MEG A GAZDAG ORSZÁGOK?
A közép-európaiak túlzottan is naivak voltak az unióval."
A magyarok pedig
"a Dohány utcai "magyar" filozófus értelmiség, meg az Esterházy-magyarok miatt"
hipernaivak...

Persze. A nácikat is a zsidóuralom tette "olyanná". A kommunistákat meg az "elnyomók".

Pontosan. Ahogy rezsim sincs. Csak a pontosítás kedvéért.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés