Sassoli: Nincs előrelépés a Brexit ügyében

2019. október 8. 21:55
Az Európai Parlament elnöke szerint Johnsontól csak homályos válaszokat kapott a kérdéseire.

Nem történt előrelépés a Nagy-Britannia uniós kiválásának (Brexit) feltételeiről folytatott keddi tárgyaláson – közölte David Sassoli, az Európai Parlament (EP) elnöke, miután Boris Johnson brit kormányfővel találkozott Londonban. Sassoli szerint mindössze homályos válaszokat kapott Johnsontól arra vonatkozóan, hogy miként képzeli el az Ír Köztársaság és az Egyesült Királysághoz tartozó Észak-Írország közötti nyílt határ megőrzését a Brexitet követően. Egyben sürgette a brit miniszterelnököt, hogy következő alkalommal komoly javaslatokkal álljon elő.

Azzal a szilárd reménnyel jöttem ide, hogy olyan javaslatokat fogok hallani, amelyek a tárgyalásokat előbbre lendítik. Ezzel szemben azt kell megállapítanom, hogy nem történt előrelépés” – olvasható Sassolinak a találkozót követően kiadott közleményében. „Mi nem fogunk beleegyezni egy olyan egyezségbe, amely aláássa a nagypénteki megállapodást és az ír békefolyamatot, illetve veszélyezteti egységes piacunk integritását” – hangsúlyozta Sassoli. „​​​​​​​Jelen helyzetben a Brexit-megállapodás két alternatívája: a hosszabbítás vagy a megállapodás nélküli Brexit” – mutatott rá az EP elnöke. Sassoli hozzátette: Johnson beszélgetésük alkalmával megismételte azt az álláspontját, hogy nem fog újabb hosszabbítást kérni az Európai Uniótól. Sassoli ugyanakkor megjegyezte, hogy az EP hajlandó újabb hosszabbításra, abban az esetben, ha London ezt kérné, és nyomos indokot hozna fel kérése alátámasztására.

A nap folyamán egy brit kormányforrás úgy nyilatkozott, hogy London nem készít új javaslatot a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeiről, ha a jelenlegi brit javaslatokról nem sikerül egyezségre jutni. A Downing Street tájékoztatása szerint Angela Merkel német kancellár kedden telefonon azt közölte Boris Johnsonnal, hogy a jelenlegi brit javaslatcsomag alapján ”rendkívül valószínűtlennek” tartja a megállapodást.

(MTI)

Összesen 10 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az Eu célja, h. GB maradjon, GB inkább menne.

Hogy mi lesz, és hogyan, az egyelőre homály. Ez továbbra is egy rosszul vezetett, minden morális alapot nélkülöző sóhivatalnak tűnik.

Mindent elmond az EP-ben pl. a Racketét üdvözlő tapsvihar.

A változás igénye elég régen érik.

Thatcher kormányzása előtt már voltak repedések, a válaszok nyilván nem voltak -folyamatosan- megfelelőek, ma már szakadék van a vágyott világ és a rendelkezésre álló között.

Széles rétegek "csúsztak" le, miközben minden romlott, a közoktatás, a közegészségügy. Viszont NEM mindegy, milyen szintről kezdődik a hanyatlás.

A Nyugat politikai és szellemi elitje láthatóan NEM tud fölnőni a feladatához.

A normális menet alapja legalább az elvek szintjén a tiszta erkölcs kellene legyen, mely nélkül, mint tanultuk, Róma elvész s rabigába görnyed.

Az erkölcsöt viszonylag tisztán definiálta a keresztény vallás, itt Európában, ami mára elvetendőnek lett a fősodor által nyilvánítva, nem az erkölcs, részben persze az is, de az érvényesülését, az elvek elterjedését biztosítani hivatott struktúra mindenképpen.

Lehet, h. ez így kényelmesebb, de eredményét tekintve nem tűnik jónak.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés