Hosszútávú képzési rendszer diákönkormányzatoknak

2019. október 7. 14:52
Nemzeti Ifjúsági Tanács
MTI-OS
Az Országos Ifjúsági Fórum igény- és problémafelmérésről, másrészt képzésekről szólt október 5-én.

„Diákönkormányzatokat támogató, hosszútávú képzési rendszert dolgozott ki a Nemzeti Ifjúsági Tanács (NIT), melynek első mérföldköve az a négy milliós képzési csomag, melyet csoportos szakmai képzésekre és egyéni tanácsadásra hívhatnak le a szervezetek. A Helyi Ifjúsági Összefogás Támogatása (HIÖT) program a diák- és ifjúsági önkormányzatiság erősítését és a fiatalok társadalmi szerepvállalásának növelését célozza meg. A programsorozat első rendezvényén, az Országos Ifjúsági Fórumon harmincöt város, hetven diákképviselője vett részt Budapesten a hétvégén.

A Nemzeti Ifjúsági Tanács (NIT) által létrehozott Országos Ifjúsági Fórum egyrészt igény- és probléma felmérésről, másrészt szervezetfejlesztési, kommunikációs és diákjogi képzésről szólt október 5-én, szombaton. »A fiatalok helyi közösségeinek megerősítése kulcsfeladatunk, ezért hoztuk létre a Helyi Ifjúsági Összefogás Támogatása (HIÖT) elnevezésű programunkat« – emelte ki Hegedüs Zoltán, a Nemzeti Ifjúsági Tanács elnöke a megnyitón.

A HIÖT keretében áprilisig harminc helyszínen zajlanak majd csoportos képzések a bevonás, a kortársmentorálás, a projektmenedzsment, a mentális egészség vagy az önismeret témaköreiben. Mindezek mellett egy 600 000 Forint keretösszegű egyéni tanácsadást célzó pályázat is indul, amelyre a diák- és ifjúsági önkormányzatok pályázhatnak egy-egy helyi problémára vagy hiányra megoldást nyújtó projektek ötletével október 28-ig.”

Összesen 2 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában