Politikai gyilkosság

2019. október 1. 13:48

Puzsér Róbert
Facebook
A civilizált világban ilyen ügyeken egyetlen miniszterelnök sem röhög, hanem a belügyminiszterét hívja.

„Orbán Viktor nagyon jól szórakozik azon, hogy az MSZP politikusai elásással fenyegetik egymást. Hát ki ne röhögne ellenzékének maffiamódszerein?! Hát milyen vicces már, hogy Zuglóban három éve nyomtalanul eltűnt egy szocialista önkormányzati képviselő! A miniszterelnök a Fidesz kongresszusán alig tud betelni saját szellemességével. »Egy ideig úgy tűnhetett, hogy az ellenzék elásta a belső harcok csatabárdját, az elmúlt két nap óta azonban a vak is látja, hogy valójában inkább egymást ásnák el. Azt is mondhatnánk, hogy a jó zuglói szocialista párját ritkítja.«

Jelzem Orbán Viktornak, hogy mindez az ő Magyarországán zajlik, ahol kilenc és fél éve teljhatalmú úr. Ahol két hét alatt »rendet tett«, ahol »elszámoltatott«. Az általa fenntartott törvényesség teszi lehetővé, hogy szocialista politikusok elássák egymást. Jelzem, hogy a civilizált világban ilyen ügyeken egyetlen miniszterelnök sem röhög, hanem a belügyminiszterét hívja. Csakhogy Orbán Viktor nem országot vezet, hanem közvélemény-kutatásokat és offshore-számlákat.

A nemzeti együttműködés rendszerében a közpénz ellopása hazafias virtus, a politikai gyilkosságok mindennaposak, és jól elszórakoztatják a miniszterelnököt. Csak ki ne derüljön, hogy épp ő a Keresztapa a szocialista pártmaffia mögött!”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 105 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Mindenkit a Zorbán mozgat!!!

Az MSZP-t!
A Gyurcsányt pláne!
Az LMP-t, naná!
Az ún. Jobbikot? Persze, ő is hozta létre!
A Momentum? Az maga az új Fidesz!
És hát te is gyanús vagy, Robi, mindenhol azt hallani, hogy a Fidesz ügynöke vagy!




:))))))))

Nem egészen pontos.
Ásóval a kézben látták három éve Orbán Viktort Zuglóban.
Ezt kihagyta Puzsér, esetleg, mert fél?

Szavazz Puzsérra! :)))))

OFF (picit csak, nem nagyon):

https://hvg.hu/itthon/20191001..

Ez annyira groteszk, hogy megérne egy mandiner-posztot.
A legjobb persze most is a hvg kommentmezeje: a kommentelők 90+%-a itt most bőszen az MSZP-t védi a gaz DK-Jobbik-Momentummal szemben (most hagyjuk, hogy másfél évvel ezelőtt kitört volna a virtuális világháború, ha valaki ezt a pártformációt így, egymás után, kötőjellel leírta volna...).

"Az OV által fenntartott törvényesség teszi lehetővé, hogy szocialista politikusok elássák egymást. "
Melyik az a törvényesség, ahol nincs gyilkosság, emberek eltüntetése?
Puzsér biztos tudja, sőt, nyomozást is végzett, a tettesre, ám titkolja.

Jó lenne, ha olyan kevés rendőrségre tartozó ügyünk lenne, hogy a miniszterelnöknek kellene esetenként az unatkozó belügy miniszternek szólnia.

A ME nem teljhatalmú. Mindig lesznek olyan ( szocialisták) akik elássák egymást.
Geri egyszer nem tett feljelentést, mindent aláírt. Kiszervezte a polgármesterséget TóCsáéknak és vígan haknizott közben stúdiókban, utcákon, tereken. Most is a nemzetbiztonsági bizottságot akarja összehívni, cirkuszolni. Egy feljelentést nem tett.

" Már csak egy kis jókedv és némi humor hiányzik, de arról majd a magyar ellenzék gondoskodik."

Puzsér demagóg cikket írt: Orbánnak nincs teljhatalma, mert demokratikus-alkotmányos pluralizmus van. És: nem a miniszterelnök dolga eltűntek után nyomozni, még akkor sem, ha az ilyen esetek tragikusak

Horváth Csacsi a szocik BTK szakértője, tudja meddig lehet elmenni.
TóCsa szoci táskahordozóját meg feljelentés alapján keresi a rendőrség. Nem a miniszterelnök, nem a belügyminiszter.
Lehet úgy elásták, hogy nehéz megtalálni.
De Robi itt offshore számlák vezetését állítja a ME-ről. Robi vajon tud vmi BTK-ba ütközőről? Tett feljelentést?

Szocialista attitűd
Robi Karácsony fáit megsétáltatta?

Jut eszembe!
A véres kezű zsarnok halálán van, s papot hívat. A gyóntató így szól a haldoklóhoz:
− Tábornok úr, megbocsát az ellenségeinek?
− Nincsenek ellenségeim.
Mivel a pap kételkedve néz rá, hozzáteszi:
- Tudja, mindet agyonlövettem.

Puzsér nem olvas újságot, mert számára dehonesztáló
2017
"Már a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) életvédelmis nyomozói keresik Sápi Attilát (képünkön). A BRFK ugyanis átvette a zuglói szocialista politikus ügyét a Monori Rendőrkapitányságtól. Sokan úgy vélik, azért, mert a volt önkormányzati képviselő már nem él. Akiről ennyi idő után sem érkezik semmilyen új információ, az vélhetően már nincs az élők sorában – mondták lapunknak régi nyomozók. Kérdéseinkre a BRFK csak annyit közölt: a rendőrség a férfit továbbra is eltűntként keresi. Még legalább 88 évig, hiszen a körözési törvény rendelkezései alapján az eltűntként való körözés elévülési ideje 90 év."

Robi! A sétáló erdőben megnézhetné, mert lehet, hogy ott megtalálja. Ja! A Duna alatt nézte már? Horváth Csabi ebben nagyon otthon van. Kérje a segítségét.

Régi vicc

Hitler táviratot küld Sztálinnak: „Gratulálok! Ennyi kommunistát nekem sem sikerült kiirtanom.”

Robi találkozik Gergővel és megkérdezi tőle:
- Észrevetted, hogy egyik képviselő hiányzik.
- Már régen észrevettem. De csak most kezdek aggódni, hogy a rendőrség keresi.

Robi légy türelemmel! Minden esély meg van rá, hogy karácsonyfa nem a karácsonyt, de a választásokat sem éri meg..... Szabad lesz a pálya....Egy kis akadály még akkor is lesz..... Tarlós.

Geri ma bejelentette megint, hogy feljelentést tesz. Nem az elásás, szétlopás ellen. Hanem a felvétel miatt. P elnökségi tagok vannak jelen az interjún. Timi már előremenekül.

Demszky Gábor bíró ítélete, tanácsa és jövőbe látáse

https://hirklikk.hu/kozelet/de..

Abszolút fidesz-bérencek, köztudottan!

"Ehhez nem belügyminiszter kell, hanem elmeorvos."

Inkább gerincdoktor.

Timi Erős Gáborra tereli a gyanút hogy az ő mobilja volt rendszeresen rekorder állásban. Szorul a hurok Timi nyaka körül. Nincsenek sokan. Heten vannak. AZ Elnökség. Most tíz kicsi indiánt játszanak. A feljelentés megint holnap indul. A felvétel miatt. Nem zsarolás, lopás, elásás miatt. Az rendben van. A kommunista pártok története ennél színesebb.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés