Milyen a konzervatív környezetvédelem?

2019. szeptember 24. 9:54

Kéri Veronika
Demokrata
Jó lenne, ha egy kicsit visszatalálnánk Atyánkhoz is. Ha Őt újra életünk részévé tennénk, akkor Földanyánk sem lenne ennyire leterhelve.

„Nem nehéz megtalálni azt az időpontot, amikor az ember elkezdte mértéktelenül pusztítani és mérgezni a környezetét. Ha ezt a jelenséget az első ipari forradalomhoz kötjük, akkor mondhatjuk, ez volt az a pillanat, amikor a nyugati civilizáció szellemi és lelki értelemben is szabadnak kiáltotta ki magát a transzcendenssel szemben – felvilágosodás, francia forradalom. Ez a krónikus határátlépés kora. Korábban már írtam arról, hogy az ember meghatározott keretek közé születik, saját életmederrel, amelyet ha elhagy, valójában saját – legalábbis a neki szánt – életét hagyja el (Lásd Határtalan világunk, Demokrata 2019/18. szám). A természet attól pusztul, hogy a vágyainkat és a magunkról alkotott elképzelésünket éljük a valóságunk helyett, ez a szomorú igazság. A károsodás akkor következik be, amikor egy közép-európai nemcsak jogának, de kötelességének érzi, hogy valamelyik több ezer kilométerre lévő szigeten feküdjön a tengerparton. Vagy amikor egy skandináv nemcsak jogának, de kötelességének érzi, hogy papáját egyen reggelire a biojoghurthoz. Amikor éjszaka mesterségesen nappalt csinálunk hatalmas városokban. De ilyen általában a repülés és az autózás, hiszen néhány óra alatt teszünk meg olyan utakat, amelyeket normális esetben – fizikai határainkon belül maradva – napok vagy hónapok alatt, életünket kockáztatva járnánk meg. A példák sora hosszú, a lényeg: a szemét és a méreg akkor keletkezik, amikor elhagyjuk az életmedrünket, tehát növekedésünk természetes határait.

Ha ezt elfogadjuk, akkor az is egyértelművé válik, a környezet nem menthető meg, csak a saját életünk megmentése által. Meg kell értenünk, őrületben élünk és ennek az őrületnek hatalmas pusztítás, végső soron megállíthatatlan pusztulás az ára. A mai értelemben vett környezetvédelem az ideologikus emberek sajátja, akik annak a gondolatnak, eszmének is uralma alatt állnak, amely mindezt eredményezte: a tökéletesen félreértett szabadságnak. Miközben a környezetet próbálják megtisztítani, nem értik, hogy ők maguk a környezet. A környezet helyreállítása a mi életünk helyreállítása nélkül értelmezhetetlen, külső megtisztulásunk előfeltétele belső tisztaságunk.

Roger Scruton Zöld filozófia című könyvében kifejti, a természetet csak a konzervatív gondolat mentheti meg, mivel az csak lokálisan, lokális szemlélettel vezethet eredményre. A természetes közösségekbe történő visszatérés, országunk, nemzetünk, családunk, csak ezek vezethetnek ki bennünket az útvesztőből. Én is úgy gondolom, aki »globális«-ban gondolkodik, nem értheti meg ezeket az összefüggéseket soha, hiszen ab ovo nem érti az »életmeder« fogalmát.

Egy dologban mindenki egyetért: mind bűnösök (és cinkosok) vagyunk abban, ahogyan világunk kinéz. Vita csupán azon van, miben áll bűnösségünk. »Földanya« haldoklik – halljuk mindenhonnan. Nem szeretem ezt a megnevezést, bár el tudom fogadni, végül is a női a materiális princípium, legyen a Föld az anyánk! Ugyanakkor jó lenne, ha egy kicsit visszatalálnánk Atyánkhoz is. Ha Őt újra életünk részévé tennénk, akkor Földanyánk sem lenne ennyire leterhelve – egy család már csak így működik.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 22 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés