Macron: Bátorság kell a békeépítéshez

2019. szeptember 24. 22:57
A francia elnök szerint Teherán nem juthat atomfegyverhez.

Az Egyesült Államoknak és Iránnak le kell gyűrnie kételyeit, és bátorságot kell mutatnia a béke építéséhez – jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök kedden az ENSZ-közgyűlés 74. ülésszakán tárgyalóasztalhoz szólítva a két országot, hogy elkerülhető legyen egy szélesebb közel-keleti konfliktus.

A Szaúd-Arábia elleni támadások megváltoztatták a helyzetet. A kockázat mára az, hogy fellángolhat (a konfliktus) a rossz számítások vagy az aránytalan válaszok hatására” – figyelmeztetett Macron. „Most van itt leginkább az ideje annak, hogy újraindítsuk a tárgyalásokat Irán, az Egyesült Államok, illetve a JCPOA (2015-ös többhatalmi atomalku) részes felei, valamint az érintett regionális hatalmak között” – hangsúlyozta a francia elnök. Mint mondta, nem hisz a csodákban, nem is naiv, de itt az ideje a béke építésének. „​​​​​​​Bátorságra van szükség a béke építéséhez” – húzta alá Macron és hozzáfűzte, folytatni fogja erőfeszítéseit, hogy a feleket tárgyalóasztalhoz ültesse.

Az egyeztetéseknek Macron szerint egyrészt arra kell irányulnia, hogy Irán sose jusson atomfegyverhez, másrészt a jemeni polgárháborút olyan regionális biztonsági terv részeként kell rendezni, amely magában foglalja a térségben zajló más konfliktusokat, valamint a tengeri hajózás biztonságát, s végül fel kell oldani az Irán ellen elrendelt szankciókat is.

A nap folyamán Haszan Róháni iráni elnök a sajtónak arról beszélt, hogy Teherán hajlandó volna a 2015-ös többhatalmi atomalku kisebb módosításait, kiegészítéseit megvitatni az amerikai szankciók feloldásáért cserébe.

Donald Trump amerikai elnök ugyanakkor az ENSZ Közgyűlésén tartott keddi felszólalásában közölte: minden országnak fel kell lépnie Irán ellen, „​​​​​​​felelős kormány nem támogathatja az iráni vérszomjas magatartást." Megjegyezte, hogy országa a legsúlyosabb szintű szankciókat vezette be Irán ellen, s amíg a „​​​​​​​fenyegető iráni magatartás folytatódik", ezeket nem oldják fel, sőt, inkább szigorítják.

Az amerikai elnök megjegyzései akkor hangzottak el, amikor ismét fellángolt a feszültség Irán és az Egyesült Államok regionális szövetségese, Szaúd-Arábia között. Rijád szerint Teherán a felelős két szaúdi kőolajfinomító ellen szeptember 14-én elkövetett támadásért, amit Irán tagad.
(MTI)

Összesen 3 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés