Diplomáciai források: a britek módosító javaslatot nyújtottak be a Brexitről

2019. szeptember 19. 12:21
London csütörtökön több javaslatát is megküldte az Európai Bizottságnak – számoltak be róla névtelenséget kérő tisztségviselők.

Írásbeli javaslatokat nyújtott be a brit kormány az Európai Unió és az Egyesült Királyság között megkötött, de nem ratifikált kiválási szerződés módosítására – közölte az Európai Bizottság szóvivője csütörtökön. Mina Andreeva arról számolt be, hogy London csütörtökön megküldte több javaslatát a brüsszeli testületnek.

Dokumentumok érkeztek az Egyesült Királyságtól, és ezek alapján ma és holnap technikai megbeszéléséket fogunk folytatni a vámokra, a késztermékekre, illetve az egészségügyre és növényegészségügyre vonatkozó szabályok bizonyos aspektusairól” – tájékoztatott.

A brit javaslatokról egyelőre azonban nem árult el további részleteket, mondván, még nem volt idő a részletes tanulmányozásukra. Antti Rinne, az EU soros elnökségét betöltő Finnország kormányfője szerdán kijelentette, hogy szeptember 30-ig várják az írásbeli javaslatokat a szigetországtól, különben szerinte „ennyi volt”, ugyanis az október 31-re tervezett kilépésig már nem lenne másképp elég idő a tárgyalásokra.

Ezzel kapcsolatosan Andreeva leszögezte, hogy nincs hivatalos határidő a javaslatok megküldésére, de gyorsan fogy az idő, minden nap számít. Utalt arra is, hogy erre még az október 17-18-i, „mérföldkőnek” számító EU-csúcs előtt szükség lenne. Pénteken Brüsszelbe látogat Stephen Barclay, a brit kormány Brexit-ügyi minisztere, hogy Michel Barnier illetékes uniós főtárgyalóval egyeztessen.

(MTI)

Összesen 7 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem fog átmenni.....
Ahogy a nagykövet mondta: Brüsszel nem rugalmas.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés