Levették a műsorról Jordan Peterson mozifilmjét Torontóban

2019. szeptember 18. 12:42
A konzervatív kultúrharcos-pszichológus nem lehet próféta saját hazájában.

A The Post Millennial cikke szerint a Jordan Peterson életéről szóló filmet levették a kanadai nagyvárosban található Carlton Cinema műsoráról idő előtt, mégpedig azért, mert egy vagy több dolgozó panaszt emelt ellene. Miután a portál rákérdezett a mozinál, az egyik üzemvezető válaszolt, aki szerint bizonyos nézeteltérések támadtak a mozi dolgozói között a film miatt, így jobbnak látták levenni az alkotást.

Később Patricia Marcoccia, a film rendezője elárulta a portál kérdésére, hogy több elutasítást kaptak független filmfesztiváloktól, valamint moziláncoktól, mikor megkeresték őket vetítési lehetőséggel. „Az elmúlt hónapokban több hagyományos és art mozit kerestünk meg Észak-Amerika szerte, azonban többször falakba ütköztünk csak azért, mert Jordan Petersonról van szó. Voltak mozik, ahol belső viták alakultak ki, míg egyes üzemeltetők azt mondták, hogy annak ellenére nem kívánják bemutatni a Peterson körül kialakult jó értelemben vett kultuszt, hogy magát a filmet jónak tartják” – jelentette ki Marcoccia a portélnak. Hozzátette: a torontói mozi döntése nagyon szíven ütötte, ugyanis az egy hetes vetítést mondták vissza a belső vitákra hivatkozva úgy, hogy akik panaszkodtak a film miatt, nem is látták azt.

A józan ész harcosa: Jordan Peterson jelenleg „az angolszász akadémiai világ egyik legfontosabb szereplője, a kultúrharc megosztó egyénisége”írtuk róla a Mandineren 2018-ban. Akkori megállapítás szerint korunkban „Douglas Murray és Ben Shapiro mellett ő az angolszász világban zajló kultúrcsatározások egyik legérdekesebb szereplője”. Idén a budapesti Brain Bar vendége volt, ennek alkalmából megtudhattuk tőle azt, hogy melyek az utópisztikus víziók veszélyei, valamint megtudhattuk, hogy előadótársa, Jeffrey A. Tucker – szintén hírhedt, a mainstreammel szembe menő amerikai megmondóember – szerint miért könnyezte meg budapesti előadását, valamint a Peterson-beszélgetés moderátora, Kohán Mátyás vallott arról, milyen volt belülről beszélgetni vele.

Összesen 53 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Szokásos ballibsi cenzúra. Rá fognak még baszni erre.

"a Jordan Peterson életéről szóló filmet levették a kanadai nagyvárosban található Carlton Cinema műsoráról idő előtt, mégpedig azért, mert egy vagy több dolgozó panaszt emelt ellene, akik panaszkodtak a film miatt, nem is látták azt."
A Soros-civilek, valójában a náci pénzhálózat ügynökei a példa szerint nemcsak nálunk aktívak.

meghatároztad, hogy tilos. Mármint te? És ki tiltotta meg? Világosítsál már föl, hogy én is okos lehessek. A katolikus egyháznak pl. van, vagy volt hivatalos indexe a tiltott dolgokról, de az országos tévéknek hol van ilyen?

A filmforgalmazást meg kell tiltani faji, rassz alapon működő forgalmazók számára.
A sémikét is, bizony, ez ugyanis Göbbels-tempó.

Csak van egy lényeges különbség. Míg Peterson esetében bejelentik, hogy betiltják, az országos tévéknél ilyen nem történik ilyen nem történik. Az első állításra van bizonyíték, a tiédre nincs. Persze ebben semmi csodálatos nincs, hiszen balliberális vagy.

És az indoklás, az megvan? Mert Petersonnál megvan: akik nem látták tiltakoztak ellene.
Egyébként hol van a betiltás a tévéknél?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés