Ne rontsátok meg a gyerekeket!

2019. szeptember 17. 12:09

Franka Tibor
Magyar Nemzet
Országszerte összesen három alma mater néhány tucat tanulója úgy döntött múlt pénteken, hogy tüntetni kell, mert eljött az ideje.

„A gyermek megrontása bűn. Bűn, mint az árulás vagy a hazudozás. Betanítani és kihasználni, például zsebmetszésre, koldulásra, betörésre, kábítószer-fogyasztásra vagy aljas politikai játszmákra legalább annyira főben járó bűn, mint ráuszítani az iskolára.

Országszerte összesen három alma mater néhány tucat tanulója úgy döntött múlt pénteken – na, nem magától, hanem tanári és szakszervezeti felvilágosítás, illetve felügyelet mellett –, hogy tüntetni kell, mert eljött az ideje, a következőkért: szabad tankönyvválasztás, magasabb tanári fizetések, nyelvvizsgatörvény eltörlése, alternatív iskolák számának növelése, a közművelődési törvény kihajítása. Egyikük, szemüveges, hosszú hajú lány, nevezzük szervezőnek, azt vágta a kamerán keresztül a társadalom képébe: »Azért tüntetünk, mert szabadságban akarunk élni!«

Mert aki a XXI. században tanul, az rabszolga. Legalábbis Nagy Blanka II. és néhány tanár, Szűcs Tamás PDSZ-elnök, illetve a hülyét pontos j-vel író, stúdióajtón koppanó MSZP-s Kunhalmi Ágnes szerint. Néhány, nevelőnek alkalmatlan pedagógus, mihaszna szakszervezeti aktivista, liberális és szocialista nyavalygó, meg a hozzájuk csapódó alkalmatlan szülők maroknyi serege arra tanítja, buzdítja az iskolásokat, hogy támadják meg a katedrát, építsenek belőle barikádot, gúnyolják ki a pedellust, tépjék össze a tankönyveket, rúgják fel a törvényeket, röviden: tegyenek úgy és azt, ami nekik tetszik.

Persze, hogy az éretlen tiniknek tetszik az ötlet.

De miért és mit szolgál a tanulók megrontása? A szülőnek és a tanárnak közösen kellene felelnie a gyerek cseperedéséért, és nem felhasználni őt a közös felelősség kudarcának leplezésére. Könnyebb a diákkal kimondatni – vállalva megvetését – mindazt, amit kevés pedagógus és szülő politikai dacból, lustaságból vagy csak divatos ellenállásból nem akar teljesíteni. Mondja ki a gyerek helyettük!

Követeljen tankönyvet, tanári fizetést, más törvényt, röviden »szabadságot«. A szakszervezetis Szűcs, akár barikádharcos az égetésre egybehordott tankönyvkupac tetejéről, nyíltan a tanárok, a szülők és a gyerekek összefogását, a tömegek mozgatását, meg a forradalmi idők születését sürgette: »Bemozdítani a dolgokat« – sommázta magvasan.

Normális tanár, szülő, politikus beszélhet így? A diák igen, ha ezt tanítják neki. Ráadásul egy kínkeserves biológia-, történelem- vagy matekóra helyett mennyivel »trendibb« benne lenni a tévében és fogszabályozós mosolyt dobni az iskolában maradt gyáva tanárok és osztálytársak felé.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 42 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Bezzeg, amikor Orbán egy óvodában járt, na az kiverte a biztosítékot a libsibolsiknál.

Felelőtlenek ezek a tüntetést szervezők, erőltetők.
Arra nem gondolnak, hogy ezek az amúgy is lázadó korban lévő tinik megszokják, hogy ha valami nem tetszik tüntetni kell és pár év múlva ellenük fognak ordibálni, mint az elkényeztetett gyerekek.

Különben is milyen dolog már ez? Se olvasni, se számolni, se a törit, eseményeket, évszámokat nem tudnak, némelyik buta, mint a tök, de arra van eszük, hogy a felnőttek által szervezett jó kis balhéban részt vegyenek.
Szigorítani kell a gimnáziumok felvételijén, mert így minden tökfej bekerül, márpedig a gimi az egyetem előkészítője.

Tisztelt Franka Tibor! Nagyon egyetértünk ezzel a jó és igaz írásával.

Elolvasták az összes tankönyvet is rájöttek, a Fideszes nem jó.

Nem csak az orvosin kell a latin, hanem a biológia szakosoknak és a jogászoknak is.

Ami a tanári fizetéseket illeti, ahogy a Fidesz 2010-ben kormányra került, egyből rákezdtek, hogy pénzt, pénzt, pénzt. Meg sem várták az eskütételeket.
Pedig tudták, hogy Gyurcsányék milyen siralmas állapotokat hagytak maguk után, fizetés emelés nem volt sőt naponta írni kellett a tanároknak, hogy mivel, Szóval jól pofára estek Gyurcsányék. mennyi időt töltenek, hogy kiderüljön, hogy azt a kevés fizetésüket sem érdemlik meg, mert nem dolgoznak.
Aztán egy vagy két év után eltörölték, mert kiderült, hogy a dupláját töltik annak az időnek a tanítással és az ehhez járuló dolgokkal. Szóval, jól pofára estek Gyurcsányék.

A tanár hiány oka az is, amikor a kezdő tanár kikerül az egyetemről és azt hiszi, hogy mindenki tátott szájjal fogja hallgatni az ő kedvenc tantárgyáról az előadását.
Aztán rájön, hogy alig figyelnek rá, telefonoznak, beszélgetnek, firkálgatnak. Nem tud fegyelmet tartani, mert nem fogadnak szót neki ezek a neveletlen szülők által neveletlennek "nevelt" gyerekek.
Feladja pár év múlva.

A pedagógus-szakszervezetek egyetlen legitim, morális feladata:
- sztrájkolni az iskolai erőszak ellen,
- sztrájkolni a viselkedési alapszabály bevezetéséért.
Minden munkának megvan az alapfeltétele.
Iskolákban: a viselkedési szabályok betartása, az antiszociális résztvevők elválasztása.
A tanulók fejlődésvezérelt képzést, a tanárok értelmes munkát csak így kaphatnak. Ezek az emberi (gyermeki) méltóság alapkövei.
A Soros-NGO-k, jogvédők, akik ez ellen szervezkednek: a tanulók alapvető állampolgári jogait tapossák sárba, törvény- és alkotmányellenesen.

Dehogynincs!
Ha felállítasz egy gyereket az asztal tetejére, mit gondolsz, egy másik gyereknek lehúznia könnyebb onnan, vagy az asztal tetején levőnek magához felemelni?
Csak egy gyerek legyen az osztályban, - és mindig van - aki deviáns, az viszi magával a többit. Tanár legyen a talpán, aki kézben tud tartani egy ilyen közösséget.
Az idősebb tanár-korosztály panaszkodik a legjobban, sőt a régebben végzett gyerekek is.

Most mi a problémád? Talán hamis volt?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában