Kósa: Jász-Nagykun-Szolnok megyében sok településen indul fideszes jelölt

2019. szeptember 5. 12:51
Szalay Ferenc jelenlegi polgármester Szolnok közlekedését fejlesztené.

A 78 Jász-Nagykun-Szolnok megyei településből 63-ban indul fideszes polgármesterjelölt az önkormányzati választáson – jelentette be a kormánypárt önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke csütörtökön Szolnokon. Kósa Lajos, a megyei polgármesterjelölteknek tartott fórum utáni sajtótájékoztatón elmondta: a 63 fideszes polgármesterjelöltből 45-en közvetlenül a Fidesz-KDNP jelöltjei, 18 településen pedig a kormánypárt támogatásával indulnak jelöltek, akik a szavazólapon függetlenként lesznek feltüntetve.

Hozzátette: az ország 3177 önkormányzatából mintegy 1200 településen állított jeltöltet a Fidesz-KDNP, ami az önkormányzatok számát tekintve 37 százalékos eredmény, de ezeken a településeken összesen 7,8 millióan laknak, vagyis az ország lakosságának négyötöde olyan helyen él, ahol lehet fideszes jelöltre szavazni. Országosan is több jelöltje van a Fidesz-KDNP-nek, mint az összes többi politikai szervezetnek együtt - jelezte.

Kudarcot vallott az ellenzék stratégiája

Az országban 169, tízezernél több lakosú település van, amelyek mindegyikében van kormánypárti jelölt, közülük 163-at közvetlenül a Fidesz-KDNP támogat, 6 jelölt a kormánypárt támogatásával indul. A 169 városból 53-ban van egyáltalán bármilyen ellenzéki együttműködés, de az 53-ból is csak 31 településen van az eredeti szándéknak megfelelő helyzet, azaz hogy egy kormánypárti és egy ellenzéki jelölt versenyez egymással – hangzott el. A politikus szerint az ellenzék a politikai stratégiájával megbukott, míg a kormánypárt elérte a célját.

Szólt arról is, hogy szeretnének szövetséget kötni a választókkal, annak érdekében, hogy elérjék a közös célkitűzést: 2030-ra a magyar települések döntő többsége olyan szolgáltatást, életminőséget, olyan lehetőségeket kínáljon lakóinak, ami megfelel az Európai Unió átlagának. Ehhez együtt kell működni az emberekkel, polgárokkal, a kormánnyal – mondta. Megjegyezte: egyértelmű, hogy a kormánnyal hadakozva nem lehet építkezni. Kósa Lajos mindenkit arra biztatott, hogy válassza a fejlődés, az építkezés, gyarapodás, a jövő felé fordulást útját.

Agrárium- és közlekedés-fejlesztés a megye szolgálatában

Hubai Imre, a Fidesz-KDNP és Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) együttműködése alapján a Fidesz-KDNP megyei listájának vezetője – aki egyben Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei szervezetében a környezeti, vízgazdálkodási és fenntarthatósági osztály elnöke is – elmondta: szeretnék fejleszteni a továbbiakban is a megye már jelenleg is jól prosperáló részeit. Ezen kívül, az eddig lemaradó településeknek új lehetőségeket szeretnének felkutatni együttműködésben a lakosokkal, és a véleményformálókkal, akik szeretnének és tudnának is tenni a településekért.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) hangsúlyozta, hogy a Fidesz-KDNP megyei listáján szereplő jelöltek már civil életükben, közösségi munkájukban, szakmájukban bizonyítottak. Szolnokon mind a tizenkét választókerületben megvannak a jelöltek.

Azt mondta, hogy Szolnokon az emberek a fejlődéshez szoktak, de „egy város sosem lehet kész”, van még mit tenni a következő időszakban. Elsősorban a közlekedési infrastruktúrát kell fejleszteni, az M4-es Szolnokra érkezésével a város gazdasága jelentősen erősödik, az északi elkerülő pedig pozitív hatással lesz a városi közlekedésre.

(MTI)

Összesen 2 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés