GKI előrejelzések: valami mindig rossz, de ha mégsem, az véletlen

2019. augusztus 22. 12:31

Oceonomus Gazdaságkutató Alapítvány
oeconomus.hu
Elismerjük, nehéz minden szempontból találó címet választani egy gazdasági elemzéshez, a szakmai elvekhez azonban jó, ha ragaszkodunk.

„Jól látszik, hogy az Intézet nagyon kritikus és még a javuló trendek esetében is felhívja a figyelmet a vélt vagy valós veszélyekre. Lássuk milyen képet mutatott hazánk gazdasága az egyetlen elérhető 2010 előtti, a  2009-es előrejelzés alapján. Míg 2010 után azt láttuk, hogy minden pozitív hír után rögtön egy negatív adattal lombozták le az érdeklődő olvasókat, 2009-ben, mintha pont fordított logikával készültek volna az anyagok. Kiderült, hogy 2009-ben nem volt az a romló mutató, amiben ne lehetett valami pozitívat találni.

»Az államadósság szintje a régióban nálunk a legmagasabb, de az elkövetkező két évben durván emelkedő nyugat-európai átlagnál alacsonyabb!«
»A GDP-arányos külső finanszírozási igényünk a legnagyobb a visegrádi országok között; de lényegesen alacsonyabb a balti országokénál, Romániánál és Bulgáriánál.«
»Az adósságemelkedés tartósnak tekinthető részével Magyarország egyáltalán nem lóg ki a többi EU-tagországot a válság időszakában jellemző folyamatból.«

Érdemes összehasonlítani a 2002-2010 közötti és a 2010-2018 közötti 8 év gazdasági mutatóit. 2010 előtt drasztikusan emelkedett az államadósság, amely magával hozta az adósságszolgálat költségeinek növekedését. A foglalkoztatottság stagnált, a munkanélküliség erősen növekedett, majd 2010 után ez a trend megfordult és a gazdaságilag aktívak számának növekedése mellett is rekord mértékben nőtt a foglalkoztatottsági ráta, miközben a munkanélküliség gyakorlatilag megszűnt.

8 év elég hosszú időszak ahhoz, hogy a gazdaságpolitika teljesítményét sem pozitív sem negatív esetben nem lehet a szerencsére és a külső tényezők kedvező vagy kedvezőtlen alakulására fogni. A két időszak drasztikus eltérését két okból sem érdemes a gazdasági válságra fogni. Egyrészt az első időszakban kirobban válságból (A Lehman Brothers 2008 őszén ment csődbe.) jócskán kijutott a 2010 utáni időszakra is, másrészt a magyar gazdaság már jóval azelőtt  alul teljesített. Hivatalosan a 2010 előtti kormányzatok csak másfél kaptak a világválságból, míg egyes elemzők szerint a válság máig nem ért véget. 

Végezetül elismerjük, hogy nehéz minden szempontból találó címet választani egy gazdasági elemzéshez. Ötletes megoldás tud lenni, ha egy ismert mű címét választjuk, arra azonban vigyázni kell, hogy ne használjuk ugyanazt a címet többször. Kivétel persze, ha a magyar gazdaság állapotát 2012. májusában és 2014. októberében is csak Baudelaire verseskötetének címével lehet precízen leírni. Ebben az esetben a szakmai megfontolások természetesen felülírják a stilisztikai szempontokat. A szakmai elvekhez azonban ajánlatos ragaszkodni! Ha ez nem megy, legalább a sokat idézett A romlás virágaiból az Áhítat című vers intelmét tanácsos lenne megfogadni: »Én drága Bánatom légy jó, nyugton maradj ma.«”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 20 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nehéz szakma a GKI-szakma...
Bár, ha valaki beleszokik a tehetségtelen sz.remberségbe, ki tudja..., csak megvannak valahogy...
Tudja valaki, honnan megy oda a geld...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában