Csak

2019. augusztus 12. 7:28

Dippold Pál
Magyar Hírlap
A hatszoros német bajnok focicsapat vezetői is behódoltak a politikai világdivatnak, hűségesküt tettek a liberális véleménydiktatúrának.

„Magyarázkodni és bocsánatot kérni kényszerült az 1904-ben alapított Shalke 04 focicsapat elnöke és igazgatósága. Miért is? Egyszerű történet. Clemens Tönnies, a futballklub elnöke, aki amúgy nem akárki, egy 16 500 munkavállalót foglalkoztató, tavaly 6,65 milliárd eurós nyereséget termelő húsüzem vezetője, a paderborni kézművesek ünnepségén tartott előadást A felelős vállalkozói szellem címmel. Beszélt többek között a klímaváltozás ügyéről is. Szerinte az adók növelése nem a megfelelő eszköz a klímaváltozás ellen, azt javasolta, inkább telepítsenek évente húsz erőművet Afrikába. »Akkor az afrikaiak nem vágnák ki a fákat, és nem csinálnának annyi gyereket éjszaka« – fogalmazott. Ebből kerekedett a botrány. Rárepült a sajtó és a hiperérzékeny onlinekommandó, rasszistának titulálták Tönniest.

A 63 éves vállalkozó – aki 1994 óta tagja a Schalke közgyűlésének, 2001 óta pedig a klub elnöke – elnézést kért. Ám a hivatalosság is mozgásba lendült. Christine Lambrecht német igazságügyi miniszter lesújtóan rasszistának nevezte Clemens Tönniest, míg a Schalke korábbi kiváló csatára, jelenleg a klub U23-as csapatának edzője, Gerald Asamoah nagyon meglepődött, sokkolta és fájdalmat okozott neki, amit hallott. Nikolaus Schneider, a Német Labdarúgó-szövetség etikai bizottságának vezetője elmondta: vizsgálják Tönnies kijelentését, és augusz­tus közepén személyesen is egyeztetnek vele.

A Schalke közgyűlése rendkívüli ülést tartott. Tönnies ismét bocsánatot kért, és közölte, három hónapig nem látja el az elnöki tisztséget, utána viszont folytatja a munkáját. A vezetőség támogatta: megalapozatlan az állítás, hogy Clemens Tönnies kijelentése a rasszizmuson alapul. Ugyanakkor megsértette a klub alapszabályában lévő elvek egyikét, a megkülönböztetés tilalmát – fogalmaztak. A Shalke 04 igazgatósága azonban szükségét érezte mindezeken túl a világ tudtára adni, hogy tisztában vannak a klub által az elmúlt napokban okozott károkkal: »Még erőteljesebben dolgozunk annak érdekében, hogy világossá tegyük a klubban és azon kívül, hogy az FC Schalke 04 egy kozmopolita, szabad és multikulturális társadalom értékeit képviseli.«

Értjük. A hatszoros német bajnok focicsapat vezetői is behódoltak a politikai világdivatnak. Úgy megijedtek a rasszizmus gyanújától, hogy eldobva maguktól múltjukat, hűségesküt tettek a liberális véleménydiktatúrának.

Hogy aztán Clemens Tönnies mitől rasszista, azt senki nem tudja. Csak.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 56 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az 554 éves berlini fiúkórust beperelte egy nő, mert a lányát nem veszik fel! Nemi diszkriminációra hivatkozik.......
Nem normálisak a németek.

A túlszaporodás sehol nem említett ténye nem számít, csak a mondat többi része. Jellemző. Mint ahogyan az is, hogy nem ott buzdítanak fogamzásgátlásra, toleranciára, ahol nagyon kéne. Talán azért, mert a világnak azon az elmaradottabb részén ehhez némi bátorság kéne, ráadásul ott nem járna idióta ünnepléssel, hogy jaj, istenem ezek mennyire haladó gondolatok!

Mert a politikai korrektség lényege az, hogy aki kimondja az igazságot, azt likvidálni kell. Így gondolod?

A Paks ilyen. Meg a Bilbao is. Lassan eljön az idő, hogy ki lesznek tiltva a ligáikból a "kozmopolita és multikulturális értékrend" fájó hiánya miatt...

Te csak azt úgy gondolod, a liberálnáci eszecskéddel, hogy
"ott az adófizetők pénze nélkül FOCI van."
Sport: FIFA-botrány: „Nagyon sokan kerülnek majd börtönbe” - NOL.hu
2015. máj. 29. - A nemzetközi futball feddhetetlenségét és tisztességét ásták alá a FIFA elleni súlyos, évek óta ... is azon futballvezetők között, akik állítólag kenőpénzeket fogadtak el. ... Olyan cégek vannak ezen a listán, mint a német Siemens, a francia Alstom, ... Az eljárás végére talán már egy teljesen más szervezet lesz

Csúnya vesztegetési ügybe keveredett Beckenbauer és több német ...
https://rangado.24.hu/.../2006..
6 napja - Sőt, egy korábbi FIFA-főtitkár is érintett, ellene is vádat emeltek. ... Csúnya vesztegetési ügybe keveredett Beckenbauer és több német futballvezető ... is gyanúsított az ügyben, de ellene külön folytatják az eljárást, mert az ...

A Bundesliga "50+1"-es szabálya, amelynek értelmében az anyacégnek a szavazati jogok több mint 50%-át kell birtokolnia.
Ez a szabály klubidegen, külső erők hatalomátvételét igyekszik megakadályozni.
Ennek legjelentősebb képviselője a Schalke 04 és a Borussia Dortmund.
Nem véletlen a hadjárat a S04 elnöke ellen...

És mi lenne az a kis ész?

Elvégre, demokrácia van, de a liberálisok egyenlőbbek...

Én valóban joe vagyok, és egyetértek.
Sőt, de annyiból más, hogy magam nem állok össze bárkivel, védeni magam.
Madarat tolláról...
Még annyi: vesztes mellé sem állok, akkor inkább hátat fordítok, de úgy ám, hogy tudjam, ott mi történik.

Még folyamatban van, úgy tudom.

Kéne már időt szakítania rá, mielőtt a normális állampolgárok lázadnak fel.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés