Ha én kóla volnék

2019. augusztus 7. 12:30

Kunszabó Zoltán
Vendégszerző
Kedves Kóla! Nálad nem morálfilozófusok és kozmológusok dolgoznak, hanem vegyészek és piackutatók, tehát nem vagy illetékes a kérdésben! Te lennél az utolsó, akinek a tanácsát kikérnénk erről.

Aztán tényleg, te Kóla! Hogy jutott eszedbe ezzel a múltat végképp eltörlő lendülettel előbuzogni ikonikus kis üvegedből, megállíthatatlanul összehabozva a közélet és közbeszéd tereit, amiben az a legrosszabb, hogy az egészbe menthetetlenül beleragadunk? Hiszen téged feltakarítani sem lehet, akárhányszor cserélem a felmosóvizet. (Egyébként próbáltad már magad feltakarítani?)

Szóval nem értelek.

Kóla létedre meg akarod mondani nekünk, hogy mi a jó és mi a rossz,

meg hogy miként is kellene viselkednünk. Fel akarsz minket világosítani, meg elűzni a homályt. De végül is ki vagy te,  hogy ebben illetékesnek érzed magad?

Zajlik egy nagy vita pár száz éve a nyugati filozófiában meg vallásbölcseletben. Hogy ugyebár az emberi életnek vannak-e a Teremtő által meghatározott normái, vagy nincsenek. Ha nincsenek, akkor minden csak emberek közötti megegyezés kérdése. Ha vannak, akkor azokhoz kellene igazodni valahogy, mert a világ egyszerűen így van berendezve, és így működőképes.

Na most, te ebben a kérdésben állást foglalsz, élelmiszer létedre. Ne haragudj, de ebben egyáltalán nem tartalak illetékesnek! Hogy miért? Mert nálad nem morálfilozófusok és kozmológusok dolgoznak, hanem vegyészek és piackutatók. Mert nem értesz hozzá, mert nem erre jöttél létre, mert ebben a kérdésben maximálisan inkompetens vagy, és mert

te lennél az utolsó, akinek a tanácsát kikérnénk erről.

De te mégis tanácsot adsz, sőt az arcunkba mászva kampányolsz, pusztán azért, mert megteheted. Mert nem is Kóla vagy, hanem pénz. És így látszólag mindent elérhetsz ezen a világon. A jelenséget magát tekintve ettől persze a helyzet még sokkal rosszabb. A pénz ugyanis köztudomásúlag nem tesz senkit intelligensebbé, még téged sem, kedves Kóla!

A helyzet az, hogy benned a maximális inkompetencia találkozik a maximális hatalommal, és ez nagyon-nagyon riasztó.
Nem zavar, hogy sokak számára félelmetes vagy?

Ezért a helyedben én inkább csak a pohárban pezsegnék, sőt, visszahaboznék ikonikus kis üvegembe. És várnám, hogy megrendeljenek.

Összesen 90 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ha én kóla volnék
Minden csapból folynék
Hidegből, melegből
Folyton kibuggyannék
És ha egyszer rajtam
Erőt vesz a gender
Csak ki engem választ
Lehet igaz (európai, demokratikus, satöbbi) EMBER!

Harcol a hóhér. A tieid harcolnak mellette. Valamint a legújabb üzenete mellett. Mert az rendkívül progresszív és trendi.

Kíváncsi lennék, ha ugyanez a cég az abortusz ellen, a hagyományos, többgenerációs családok mellett kampányolna, csupa fehér szereplővel a plakáton, Cseka Tallin, Fletó, Ujülye, meg a több csúcseurópai ugyanilyen lelkes lenne-e vajon...

Időközben már vissza is vonták a plakátokat, de elérték, amit lehetett: néhány óráig ismét a cukros víz volt a beszédtéma.

Már biztosan lázasan gondolkoznak a következő trendi kampányon, ahol egy klímaszakértő és Tonhalhegyi Gréta nagyot húz az éppen náluk levő kólásüvegből. #colaforclimatechange

Mondjuk nem vagyok meggyőződve arról, hogy a tejfog kibírna egy éjszakát a gyomorsavadban. A kóla meg azért gyorsan annak részévé válik...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés