Az idő urai

2019. július 17. 7:24

Sitkei Levente
Magyar Nemzet
Igen, Ursula von der Leyennek igaza van.

„Beszédes tény az is, hogy az európai jobboldal támogatta, a baloldal részben nem támogatta az új biztost, mint ahogyan az is, hogy a Fidesz támogató szavazatai bizony számítottak a végelszámolásnál. Az Európai Unió jelenlegi felállása nem is eredményezhet mást, mint egy politikailag korrekt, teljesen színtelen-szagtalan bizottságot, olyan vezetővel, aki nálunk többet tud a háttéralkukról, de kevesebbet a valódi problémákról. A német belharc jele, hogy Martin Selmayr, a bizottság túl nagy hatalmú és ambíciójú főtitkára lemond, utódja pedig valószínűleg francia lesz, azaz mintha Von der Leyen »kevésbé lenne német«, mint Manfred Weber, a bukott néppárti csúcsjelölt.

De annyira azért német, hogy ugyanazt az érvrendszert használja, mint összes elődje, azaz Európa érdekeinek védelmezőjeként lép fel, nyitva hagyva azt, hogy ez konkrétan mit jelent. Ilyenkor érdemes behelyettesíteni a német szót az európai helyére, és közelebb járunk az igazsághoz. Ursula von der Leyen valószínűleg igyekszik ugyanazt a tervet megvalósítani a bizottság élén, amit korábban Jean-Claude Juncker, lavírozva a nagyhatalmak keltette viharban, tagadva a tagadhatatlant, hogy az Európai Unió nem egységes közösség, hanem nemzetállamok érdekszövetsége. Amelyben a végső szó minden esetben a németeké.

Mivel érdekekről van szó, s jogegyenlőségről, Magyarországnak egy pillanatra sem szabad beleélnie magát abba a vízióba, hogy mostantól a bizottság megváltozik, s felfigyel az aggasztó jelekre, esetleg figyelembe veszi a szavazópolgárok akaratát. Az Európai Unió nem fog demokratikusabban működni az eddiginél, ahhoz túlságosan nagy és túlságosan sok haszonnal kecsegtet. Viszont igenis kötelessége mindenkinek harcolni a saját javáért, az ország érdekeiért, amelyek így óhatatlanul Európa javát szolgálják. Igen, Ursula von der Leyennek igaza van.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 41 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"Ilyenkor érdemes behelyettesíteni a német szót az európai helyére"

Miért pedáloznak annyira az egyes országok, hogy az EU egyes
vezetői az ő ő országukból kerüljön ki? Tán csak nem arról van
szó, hogy ezek a (leendő) vezetők részlehajlók?

Miért ne veri ez ki a biztosítékot? Miért nem boncolgatják ezt a
kérdést?

Nemrég valamelyik holland el is kottyintotta magát, hogy
Hollandiának JÓ AZ, ha Timmermans-t választják meg. Miért jó
ez Hollandiának? Miért jó németorsazágnak UvdL?

Szerintem ez egy rendkívül felháborító dolog!

Nem mondod, hogy te ezt olvastad ki a cikkből? Inkább el sem olvastad.
A stílusért X.

"A humanista-egyenlőségpárti-klímarettegő Európa egy közhelygyűjtemény szintjére süllyeszti a kontinens törekvéseit, amely 2020-ra bőven elavulhat. Nem, egy percnyi ideje sincs az uniónak, nem lehet várni a reformokkal, nem lehet kormányozhatatlan államok gyülekezete az EU, ahol minden kérdésre kitérő választ adunk. Tomorrow? Heute? Demain? Nem: ma."

Ez vajon miért maradt le?

Én pontosan tudom, hogy miért jó Németországnak UvdL. Azon
vagyok megütközve, hogy ezen olyan simán átlépnek a
pártatlanságegyenlőség bajnokai, hogy az valami elképesztő.

Azt is mondhatnánk, hogy a Római Birodalom nagyobb, mint
valaha. Magában foglalja Észak- és Dél-Amerikát, Ausztráliát,
Nyugat-Európát.

Mondanám, hogy a Kelet-Római Birodalom örököse
Oroszország, de ott inkább az AranyHorda eszméi uralkodnak.
Azt hiszem a régi Bizáncból mára csak Bukarest maradt.

Ugyanakkor tintapaca fórumtárs elemzése jó, ami a jövőt illeti,
és helyes az analógiája is a történelmi szituációt illetően.

Fontos, hogy szóba került a keresztény egyház, mint a fizikai,
a politikai és a kultúrális túlélés eszköze. Ez az ami fölszámolódni
látszik nyugaton és ez az, ami megtarthat minket a jövőnek. És,
ha azt nézzük, hogy a hordák hová özenlenek, kimondhatjuk,
hogy Brüsszel az új Bizánc, amit az egyesített ottomán-arab
haderő furfanggal be fog venni.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés