Közösen 2020 – Nyílt levél a szlovákiai magyar érdekképviselet megújulásáért

2019. július 15. 12:58

Szlovákiai magyar civilek nyílt levelet tettek közzé annak érdekében, hogy kettő helyett egy magyar lista legyen a következő parlamenti választáson. Ennek érdekében – mint írják – készek nyomást gyakorolni a pártokra és politikusaikra.

Mint írják, „egy olyan generáció tagjai” ők, akik „számára természetes, hogy a szlovákiai parlamentben van magyar érdekképviselet. Az utóbbi hónapok fejleményei alapján mindenki számára egyértelmű, hogy 2020 után ennek hiánya fenyeget”. Úgy vélik, a „jelenlegi kétpárti modell, sőt, annak további bővülése zsákutcának bizonyult”. A megoldás véleményük szerint „egy közös lista – komoly személyi változásokkal és tartalmi reformmal”.

Szerintük a „magyar ügyet csak olyan jellegű összefogás tudja megjeleníteni és sikerre vinni, amely hiteles, van mondanivalója, mellőzi a lejáratódott személyeket és széles bázison alapszik”. Ezért nem csak a politikusokat akarják megszólítani, hanem „minden egyes választóra és aktív polgárra apellálunk: közösen biztosítsuk a magyar érdekképviseletet!”

Kijelentik, a kezdeményezéssel nem a pártokat „akarják” zárójelbe tenni, céljuk „az őszinte és hiteles együttműködés” elősegítése. Ezért arra kérnek mindenkit, akinek fontos „a tartalmas és tisztességes parlamenti magyar érdekképviselet jövője”, az csatlakozzon a felhíváshoz, „mondja el véleményét, és velünk együtt fejtsen ki nyomást választott képviselőinkre: rólunk, értünk és velünk hozzák meg döntéseiket!”

A teljes szöveget itt olvashatja el.

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/151644

Ajánljuk még a témában